Újabb beruházást hajt végre a kínai BYD, ezúttal Komáromban
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Komáromban bejelentette a BYD új nagyberuházását 2025. június 27-én. (Fotó: Szijjártó Péter Facebook-oldala)

A kínai BYD 32 milliárd forint értékű beruházással új elektromosbusz-gyártó üzemet épít Komáromban, amelynek köszönhetően 620 új munkahely jön majd létre – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Komáromban.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a BYD új elektromosbusz-gyártó üzemének alapkőletételi ünnepségén arról számolt be, hogy a kínai vállalat 32 milliárd forint értékű beruházást hajt végre Komáromban, amelyet a kormány 3,1 milliárd forinttal támogat, így segítve elő 620 új munkahely létrejöttét. A projekt nyomán feláll egy kutatás-fejlesztési tesztlaboratórium, illetve az üzem kapacitása is meg fog háromszorozódni, ezáltal évente összesen 1250 elektromos buszt és teherautót tudnak majd előállítani.

Emlékeztetett, hogy a BYD másfél év alatt három óriási beruházást jelentett be hazánkban, a cég megkezdte az első európai autógyárának építését Szegeden, aztán úgy döntöttek, hogy az európai központjukat és kutatás-fejlesztési központjukat Budapestre hozzák, ezúttal pedig megkezdik ennek az új buszgyártó üzemnek az építését Komáromban.