Újabb mélypont: 403 forint is volt egy euró

Azok után, hogy átlépte hétfőn a 400 forintos lélektani határt a forint euróhoz mért árfolyama a devizapiacon, kedden további mélypontokon járt. Ilyen sokat még soha nem kértek az uniós devizáért.

Kedden csak a nap első felében tartott ki a forint erősödése, kora estére ismét új történelmi mélypontra esett a magyar deviza, 403 forintba került egy euró, majd este visszakapaszkodott 400 környékére – derül ki a Portfolio cikkéből. Azt is megjegyezték, hogy a forint alulteljesítő ma is, hiszen a lengyel zloty 0,2 százalékkal gyengült csak, a cseh korona pedig stagnált.

Hozzátették, hogy közben most már világszerte a Fed-re irányul a befektetők figyelme, hiszen kedden kezdődik a kétnapos kamatdöntő ülés, amelynek nyomán szerda este ismerjük meg, hogy az amerikai jegybank akár 75 bázispontos kamatemelést is végrehajt-e, tovább sokkolva a befektetőket.

Mint keddi cikkünkben írtuk, az árfolyam a mindennapi életre is komoly hatással van: a külföldről beszerzett termékekért vagy éppen a külföldi szállásokért is valutában kell fizetni, emiatt pedig a külföldi nyaralások ára is jelentősen emelkedik, egyes becslések 20 százalék feletti drágulást jósolnak. A tartósan magas infláció mellé tehát betársult a tartósan gyenge forint is.

Bod Péter Ákos: Egy rossz kormányzati megszólalás akár 20 forintot is ránthat az árfolyamon
Magyar Hang

Bod Péter Ákos: Egy rossz kormányzati megszólalás akár 20 forintot is ránthat az árfolyamon

A volt jegybankelnök szerint a kormány a közgazdasági logikával viaskodik, miközben a pénzügyi világ az őszinteséget értékeli.

Bod Péter Ákos közgazdász, egykori jegybankelnök szerint a rekordgyenge árfolyam több hatás együttes érvényesülésének következménye.

A Reuters technikai elemzése szerint ráadásul még innen is lehet feljebb, a 410, de a 440 feletti árfolyam sem zárható ki.

Az árfolyam további gyengülésével szembeni eszközökről Bod Péter Ákos azt mondta, hogy az MNB folytathatja a kamatemelést. Nem véletlen egyébként, hogy a forint védelme érdekében többek között azonnali jelentős kamatemelést tartanának szükségesnek hazai és külföldi pénzügyi elemzők is. Ugyanakkor a közgazdász számára valamennyire érthető a jegybank óvatossága is, hiszen a hitelt fizető emberek számára rendkívül megterhelő lenne, ha a jelenleginél sokkal gyorsabban nőnének a kamatok.