Válságban a gödi Samsung-gyár
A Samsung akkumulátor-gyára a gödi lakóövezetből (Fotó: Végh László / Magyar Hang)

Annyira nincs kereslet az akkumulátorokra, hogy 2024 végén már csak kapacitása 30-40 százalékán működött gödi Samsung, és a gyárat december végén három hétre teljesen le kellett állítani – tudta meg a Telex. A gyárból az elmúlt egy évben több mint kétezer külsős dolgozót küldtek el, miközben a magyar vezetők egy része távozott belső konfliktusok miatt. A cégcsoport globálisan is bajban van, de a kormány szerint minden rendben a több tízmilliárd forinttal támogatott gödi üzemmel.

A Weiler Vilmos által írt cikk azt írja: tavaly decemberben közel hároméves mélypontra jutott a hazai akkugyártás, ami egy év alatt 51 százalékos visszaesést jelent. Ez különösen azért durva, mert 2024-ben nyitották meg az SK iváncsai óriásgyárát, vagyis 2024 decemberében három magyarországi akkugyárban készítettek el feleannyi akkumulátort, mint 2023 decemberében kettőben.

Nemrég a Telex, ahogy azt megírtuk, bemutatta, hogy a két magyarországi akkugyártó közül az SK komoly problémákkal küzd: a cégnek nincs elég megrendelése, ezért nagyon alacsony kapacitáson működteti a gyártósorait. Az elmúlt egy évben több mint 500 belsős és több mint ezer külsős dolgozót építettek le, és nem kizárt, a komáromi gyárukat akár be is zárhatják. Nos, a gödi Samsung akkugyár sincs sokkal jobb helyzetben.

A gödi gyárban a kereslet csökkenésével egymás után álltak le a több tízmilliárd forintból kiépített gyártósorok. A Samsung belsős munkatársainak száma eközben az Opten szerint 4100 főről 3800 főre csökkent. Még durvább volt a leépítés a bérelt munkaerőnél: a Telex egy samsungos forrása szerint a cég az elmúlt egy évben több mint kétezer külsős munkavállalótól szabadult meg.

Amikor erről kérdezték a külgazdasági tárcát, azt írták: „A vállalatnál a kérdésben megadott számadatoknál jóval kisebb mértékben történt létszámcsökkenés, amely során a cég elsősorban a kölcsönzött munkaerő szerződéseit nem hosszabbította meg, miközben a magyar munkavállalók megtartására mindig kiemelt figyelmet fordított.”

Még nem kell az SK-nak visszafizetnie az állami támogatást
Magyar Hang

Még nem kell az SK-nak visszafizetnie az állami támogatást

Az elmúlt egy évben több mint ezer külsős és több mint ötszáz belsős kollégát építettek le.

Az biztos, hogy a Samsung hivatalos alkalmazotti létszáma tényleg csak 300-zal csökkent, amelyet valószínűleg az állammal kötött támogatási szerződések miatt tartani akarnak. A magyar állam ugyanis különféle egyedi támogatási döntések keretében sok tízmilliárd forint közpénzt fordított már arra, hogy a Samsung hazai beruházásait segítse.

A portál szerint a Samsung a 2024-es évben összességében a teljes gyártási kapacitás körülbelül 60 százalékát teljesítette, és a cégben nagyságrendileg hasonló eredménnyel számolnak idénre. Ha viszont nem sikerül új megrendeléseket szerezniük, akkor akár ennél jóval kevesebbet is termelhetnek.

A Samsung 2023-ban, vagyis a legnagyobb akkuipari pörgés idején döntött a gödi gyára további bővítéséről, ami miatt a kormány akkor egy sor telket hozzácsapott a gödi ipari-innovációs területről. Tavaly márciusban aztán a koreai sajtó alapján derült ki, hogy egy harmadik gyár felépítésére készülnek, majd áprilisban engedélyt kaptak arra, hogy 43 ezer négyzetméterrel bővítsék a gyárat. A lap szerint a bővítést még nem kezdték el, és a jelenlegi keresletre tekintettel nem is nagyon akarják elkezdeni. Megkérdezték erről a Külügyminisztériumot, ahonnan azt írták: „a vállalat beruházásai az ütemtervnek megfelelően zajlanak.”

Érdeklődtek a Külügyminisztériumnál arról is, hogy a gödi gyár termelésének csökkenése, illetve a leépítéseik miatt felmerült-e, hogy a cégnek vissza kelljen fizetnie a beruházásukhoz kapott állami támogatás egy részét. Azt írták: „a Samsung SDI minden hatályos támogatási szerződésben vállalt kötelezettségének eleget tesz, sőt egyes területeken túl is teljesíti az elvárásokat. Ennek megfelelően visszafizetési kötelezettség nem merült fel.”