Vámháború: Nagy Márton már egyeztet
(Forrás: Nagy Márton Facebook-oldala)

Idén már második alkalommal ült össze a Gazdasági Kamarák Egyeztető Fóruma, erről Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter számolt be hétfőn. A tanácskozáson részt vettek a legfontosabb hazai érdekvédelmi szervezetek, így többek között a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ), a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ), az Építési Vállalkozók Országos Szövetsége (ÉVOSZ), az AmCham Hungary, valamint a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara is,

A fórumra ugyanakkor ezúttal kibővített formában került sor, a tárcavezető a Donald Trump által bejelentett vámintézkedések miatt ugyanis meghívta az ülésre a legnagyobb külföldi tulajdonú hazai vállalatok képviselőit. A tanácskozáson így ott volt az Audi, a Mercedes, a BMW, a Bosch, a DENSO és a GE is.

A megbeszélés középpontjában ennek megfelelően az amerikaiak által kivetett vámok álltak. Nagy Márton az ülésen üdvözölte a jelen lévő vállalatok részvételét, továbbá megköszönte a gazdasági kamarák folyamatos szakmai együttműködését és a konstruktív párbeszédet.