Végül Amerika kereste meg Kínát, hogy a vámokról tárgyaljanak
A sanghaji kikötő konténerterminálja 2025. április 18-án. (Fotó: MTI/EPA/Alex Plavevski)

Felvette a kapcsolatot az Egyesült Államok Kínával, hogy tárgyalásokat kezdeményezzen az érvényben lévő importvámokkal kapcsolatban – legalábbis erről számolt be egy kínai állami médium, a Yuyuan Tantian a Reuters közlése szerint. Az amerikai elnök által bejelentett 145 százalékos importvámmal sújtott Kína eddig nem kereste az alkalmat, hogy Donald Trump kormányával tárgyaljon. A Reuters azt írta, az a tény, hogy Kína állami médiája közölte ezt, arra utalhat, hogy az ország sem zárkózik el a vámokkal kapcsolatos tárgyalásoktól. (Kína válaszlépésként 125 százalékra emelte április közepén az amerikai termékekre kivetett importvámot).

„Kínának addig nem érdeke tárgyalóasztalhoz ülni, amíg Amerika nem tesz érdemi lépéseket és nem kezdeményezik ők a tárgyalást” – írta a Yuyuan Tantian név nélkül nyilatkozó szakértőkre hivatkozva, aki hozzátette: „Ha azonban az Egyesült Államok kapcsolatot kezdeményezne, úgy már nem árt, ha Kína is részt vesz ebben”. – A vámok bevezetése óta nem került sor ilyen tárgyalásra – közölte még szerdán Guo Jiakun, a kínai külügyminisztérium szóvivője. Több kínai állami tisztviselő is nyíltan beszélt arról, hogy Kína nyitott lenne olyan egyeztetésekre, ahol tisztességes partnerekként tudna leülni egymással a két fél, és amely kölcsönös előnyökkel járna.

Donald Trump április 2-án a világ minden országára vámokat vetett ki, ám Kína kivételével minden más országgal szemben ezt később 90 napra felfüggesztette, így csak a 10 százalékos alapvám van egyelőre érvényben. A kínai importra kivetett vámokat sorozatos lépésekkel 145 százalékra emelte, aminek hatására Peking 125 százalékos megtorló vámokat vetett ki az amerikai árukra. Kína jelezte azt is, hogy saját általános vámjai nem fognak tovább emelkedni.