
A világ legnagyobb akkumulátorgyártójának, a CATL-nek a részvényei közel 4 százalékot estek szerdán, miután a kínai vállalat arra figyelmeztetett, hogy éves bevétele tavaly először esett vissza, és a profit 2019 óta a leglassabb ütemben nőtt. A CATL kedden későn benyújtott tájékoztatójában azt közölte, hogy bevétele 8,7-11,2 százalék között szinten esett tavaly – írta meg a Reuters.
A cikk szerint, amit a 444.hu ismertetett, a bevétel csökkenését elsősorban a nyersanyagok, például a lítium-karbonát árának esése magyarázza. A társaság az év végén be is jelentette egy kínai lítiumbányájának a bezárását, miután a lítium ára nagyjából a tizedére esett 2022 óta. Az értékesítés viszont tavaly is nőtt, akárcsak a nyereség. A nettó profit 11,1-20,1 százalék között emelkedett az előrejelzés szerint 2023-hoz képest. Ez igen komolynak tűnő bővülés, valójában azonban 2019 óta a leglassabb profitnövekedést jelenti, jegyzi meg a portál. A CATL-nek egyébként március 15-ig kell beszámolnia az egész éves eredményeiről, de a kínai vállalatok időnként önként közzéteszik becsléseiket, különösen jelentős változások esetén.
A kínai gyártó a tervek szerint idén nyitja meg debreceni akkugyárát, ez lesz a cég második európai üzeme a németországi, Thüringiában lévő anstadti gyár után.