Visszaszólt az Állami Számvevőszék Matolcsy Ádám kijelentései miatt
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) bejárata az V. kerületi Apáczai Csere János utca 10. szám alatt. (MTVA/Bizományosi: Róka László)

Reagált az Állami Számvevőszék (ÁSZ) arra, hogy Matolcsy Ádám, a korábbi jegybankelnök milliárdos fia azt mondta a Telexnek, „senki nem lopta el az MNB vagy az MNB-alapítvány vagyonát, hiszen továbbra is a mérlegén vannak a vagyoneszközök.” A volt jegybankelnök fia a kritikákat politikai indíttatásúnak, a sajtó munkáját pedig manipulatívnak nevezte. 

Az ÁSZ a portálnak adott reakciójában a politikai motivációs váddal nem foglalkozott, de azt már felemlegette, hogy Matolcsy Ádám „valamiért az MNB alapítvány ügyeinek szakértőjeként nyilatkozik.” A szervezet felhívta Matolcsy Ádám és a volt jegybankelnök figyelmét „arra a sajnálatos tényre, hogy a közel 300 milliárd forint közpénzzel gazdálkodó, MNB által alapított PADME Alapítványnak nincs (!) 2021-re, 2022-re és 2023-ra, de még 2024-re sem (ez utóbbi elkészítési határideje még nem telt le) könyvvizsgáló által auditált beszámolója, így auditált mérlege sem. Így sajnos a vagyon meglétét ezen nem létező dokumentumokkal nem lehet alátámasztani.”

Külön kitértek arra, hogy „az említett Urak által a sajtóban hivatkozott EPRA NTA cégértékelési módszer teljesen alkalmatlan a PADME Alapítvány vagy az Optima Befektetési Zrt. valós pénzügyi helyzetének értékelésére”. A számvevőszék emlékeztetett, hogy az alapítványi vagyont kezelő Optimának 90 napon belül ki kellene vagy kellett volna tudnia fizetnie a kecskeméti Neumann János Egyetemért Alapítványtól kapott 127,5 milliárd forint hitelét, sőt, ebből a tartozásból 27,5 milliárd forintot nyolc banki napon belül kellene teljesítenie. „Ha ezt csak a közvetlen vagy közvetett tulajdonában lévő ingatlanok eladása által tudja teljesíteni, akkor nyilvánvalóan téves az ingatlanok normál piaci értékével számolni, hiszen 90 napon belül még egy lakást is nehéz eladni, nemhogy 127,5 milliárd forintnyi ingatlant. Ilyenkor a szakma – helyesen – jelentős árcsökkenéssel számol” – jegyezték meg.

Az ÁSZ-vizsgálatról, illetve a Matolcsy-birodalom bukásáról ITT írtunk bővebben.

„Aki Matolcsyt mond, Vargát is mond” – a jegybanki botrány, és ami mögötte van
Facsinay Kinga, Hajdú Péter

„Aki Matolcsyt mond, Vargát is mond” – a jegybanki botrány, és ami mögötte van

Százmilliárdok égtek el a Matolcsy György vezette jegybank körül, a botrány túlmutat az alapítványokon.