
A hazai energetikában jobboldali kormányok alatt sokáig Baji Csaba volt a jolly joker. Az 55 éves szolnoki közgazdász már az első Orbán-kormány alatt vezette a paksi atomerőművet, aztán a második alatt az MVM-nek volt az első embere – írja az Index. Amikor pedig nem a Fidesz volt hatalmon, akkor a szakember a jobboldal ismert erős embereivel vállalkozott, E-OS Zrt. nevű cégében Nyerges Zsolttal közösködött, majd a csoport a Közgép irányítása alá került. Ebben az időben Baji Orbán Viktornak is adott energetikai tanácsokat.
Ám 2014-ben Orbán Viktor és Simicska Lajos összevesztek, és a miniszterelnök kiadta a jelszót: az energetika nem lehet parciális magánérdekek terepe, az nemzetstratégiai ágazat. A legerősebb „simicskátlanítás” így a Seszták Miklós irányítása alá kerülő Nemzeti Fejlesztési Minisztérium alá tartozó cégeknél zajlott, és bár Baji sokáig tartotta magát, azt remélte, hogy személye nem kapcsolódott össze Simicskával, de 2015 nyarán ő is megkapta a felmondólevelét.
Most a Mátrai Erőmű felügyelőbizottságába térhet vissza Baji Csaba, és annak, hogy ez nem véletlen pozíciószerzés az a legbiztosabb jele, hogy új posztjára nem valamelyik Mátrai-kisrészvényes, hanem éppen Mészáros Lőrincék érdekeltsége jelölte – írja az Index.