VSquare: Trump veje is csatlakozhat a rákosrendezői gigaberuházáshoz
A rákosrendezői pályaudvar (Fotó: Balogh Roland/Magyar Hang)

A VSquare hírlevele szerint a rákosrendezői projektben érintettek arra számítanak, hogy a Donald Trump vejéhez, Jared Kushnerhez köthető üzleti érdekeltségek később, egyelőre nem nyilvános módon csatlakozhatnak az üzlethez, különösen a „Grand Budapest” fantázianevű projekt központi eleménél, a felhőkarcolónál.

„Grand Budapest” lesz a hivatalos neve a tervezett luxusvárosrésznek, amelyet eddig inkább Mini-Dubajként ismerhettünk. Rákosrendező területéből ugyanis mintegy 85 hektárnyi területet értékesített az állam egy dubaji befektetőnek, nettó 50,9 milliárd forintos vételáron. A kormány csak akkor kapja meg a teljes összeget, ha teljesíti saját vállalását, miszerint 800 millió eurót költ a telek körüli közlekedés- és infrastruktúra-fejlesztésre. A „Grand Budapest” Budapest első igazi felhőkarcolóját veheti körül, és ezzel teljesen megváltoztatja majd a magyar főváros látképét, ahol amúgy a maximális beépíthetőség 90 méter. Korábban még úgy lehetett tudni, maximum 220-240 méteres tornyokról van szó, de a mostani szerződés akár már 500 méteres toronyról is ír. Budapest ellenzéki vezetése határozottan elítélte az üzletet, egyenesen hazaárulásnak nevezve azt. 

Valószínűleg nem véletlenül akkor írta alá a magyar kormány és a dubaji befektető a Rákosrendező nagy részének eladásáról szóló szerződést, amikor beiktatták az új amerikai elnököt – írja a Telex a VSquare hírlevele alapján. A portál magyar kormányhoz közel álló forrása szerint ugyanis Donald Trump veje, Jared Kushner a cégein keresztül vehet részt a torony megépítésében. Kushner érintettségéről hónapok óta keringenek pletykák, most azonban egy olyan megbízhatónak minősülő forrásból erősítették ezt meg nekik, amely után bátran beszámolnak róla. Az összefüggést ott látja a portál, hogy a rákosrendezői projektet épp az a Muhammed Alabbar-féle Eagle Hills viszi, amely január 17-én Belgrádban már összeállt Kushner befektetési cégcsoportjával, az Affinity Partnersszel, hogy a volt jugoszláv védelmi minisztérium helyén Trump Hotelt és luxuslakásokat építsenek. A komplexum a Trump márkanevet viseli majd.

Kushner azt mondta: reméli, hogy a szerbiai projekt lesz az „első a sok közül”, amelyet az Eagle Hillsszel együtt valósítanak majd meg. Kushner szerint a belgrádi szálloda lehet majd „Szerbia koronaékszere”. A VSquare felidézi, hogy január 18-án Orbán Viktor Belgrádba látogatott, és találkozott Aleksandar Vučić szerb elnökkel. A portál úgy tudja, hogy a tárgyaláson a Rákosrendezőre tervezett beruházás is szóba került. A lap értesülései szerint Orbán mostanában egy dubaji utat is tervez, hogy ott tárgyaljon a Grand Budapest projekt részleteiről.