
A kormány szándékosan növeli a jövedelmi különbséget az aktív dolgozók és a nyugdíjasok között, hiszen ez segíthet kordában tartani a nyugdíjkiadásokat – vélekedett Zsiday Viktor a Kontroll podcastműsorában, amit a Portfolio.hu szemlézett.
A Citadella befektetési alap portfóliómenedzsere hangsúlyozta, hogy a kormány 2010 óta csak inflációkövető emelést alkalmaz. A bérek viszont gyorsabban nőnek, mint az infláció, ami azt jelenti, hogy a nyugdíjak értéke sokkal kevésbé emelkedik, mint a béreké. Zsiday szerint ez előnyös a kormányzatnak, mert így csökkenteni tudja a nyugdíjkiadásokat a költségvetésen belül.
Mondandóját gy példával is illusztrálta: ha egy gazdaságban tartósan 3 százalék az infláció és 2 százalék a reálnövekedés, akkor hosszú távon a költségvetés bevételei nagyjából 5 százalékkal nőnek. De az inflációkövető nyugdíjemelés mellett a nyugdíjkiadások csak évi 3 százalékkal fognak nőni. Tehát a kormány valójában folyamatosan mérsékli a nyugdíjra fordítandó összegeket, miközben azt kommunikálja a nyugdíjasoknak, hogy megvédi őket. Ez ugyanis azzal jár, hogy a nyugdíjasok jövedelme a bérből élők jövedelméhez képest folyamatosan csökken.
Ez egy szándékos dolog, valószínűleg csak így lehet megoldani a helyzetet, hiszen valahogyan el kell tartani az egyre több nyugdíjast. Hozzátette: ez nemcsak Magyarországon probléma, hanem minden fejlett országban, aminek a legfőbb oka az, hogy a társadalom öregszik. „Hogy fogjuk tudni kifizetni ezeket a nyugdíjakat? Nem fogjuk tudni, nem árulunk zsákbamacskát” – fogalmazott. Nyilvánvalóan emelni kell majd a nyugdíjkorhatárt is, és lehetséges, hogy 10-20 év múlva még ekkora nyugdíjemeléseket sem lehet majd fizetni.