Menü


Gazdaság

Grimm Balázs 2018. július 12.

Semmissé nyilvánította a horvát bíróság a svájci frank alapú jelzáloghiteleket

Arra hivatkozva, hogy a bankok 2004 és 2008 között nem tájékoztatták ügyfeleiket az ilyen devizahitelek magas kockázatáról.
R. Kiss Kornélia 2018. július 11.

Pénzeső: 20 milliárdot költöttek négy minisztérium jutalmazására

Egyes munkatársak akár 24 havi illetményüknek megfelelő összeget is kaphattak.
Hajdú Péter 2018. július 11.

Ha nem vigyáz, könnyen borulhat a családi költségvetés

A jövőben várhatóan emelkedni fognak a kamatok, ennek következtében pedig a hitelek törlesztőrészletei.
Hajdú Péter 2018. július 10.

Kafetéria: mégis visszahoznak néhány elemet?

Az MNB 180 pontból álló versenyképességnövelő csomagja ugyanis fontos célnak tartja az öngondoskodást.
Hajdú Péter 2018. július 10.

A júniusi infláció 3,1 százalék, de kérdés, mit hoznak a következő hónapok

Az üzemanyagokért 15 százalékkal, a dohányárukért 8,9 százalékkal kellett többet fizetni júniusban, mint egy évvel ezelőtt.
Hajdú Péter 2018. július 06.

Bod Péter Ákos: Nincs logikus magyarázat a kormány kommunikációjára

Bod Péter Ákos a kormányközeli pályázókról, a tudomány függetlenségéről és arról, miért kellene mielőbb bevezetni az eurót.
Balogh Roland 2018. július 05.

Nem ment át az Európai Parlamenten az új jogdíjtörvény

Sir Paul McCartney szerette volna, az internet atyja viszont a világháló halálát látta benne.
R. Kiss Kornélia 2018. június 29.

Történelmi mélypont: átlépte a 330 forintot az euró

Elemzők szerint amíg a jegybank nem változtat monetáris politikáján, addig a magyar pénz további gyengülésére lehet számítani.
Hajdú Péter 2018. június 28.

Budapesti albérletet keres? 130-150 ezer forintos átlagárral számolhat

Németországban közben több milliárd eurós bérlakás-építési programmal enyhítenek a lakhatási válságon.
Hajdú Péter 2018. június 27.

Kimondják a halálos ítéletet a közérdekű nyugdíjas-szövetkezetekre?

A kormány már minden nyugdíjasnak megadná a szövetkezeteknek kitalált kedvezményeket, csak dolgozzanak.
Magyar Hang 2018. június 26.

Vu Zoli és a CBA-sok: hasítanak a trafikbárók nemzeti dohányboltjai

Csak úgy röpködnek a százmilliós nyereségek a szerencséseknél.
B. Molnár László 2018. június 25.

Agárstadionnal is bővül a Kincsem Park

Tavaly már 2,2 milliárd forint volt a lóversenyfogadás összege, míg a látogatottság négy év alatt a másfélszeresére nőtt a lovin.
Hajdú Péter 2018. június 22.

Csaba László: Közelít a válság, s mi nem készültünk fel rá

Csak idő kérdése, mikor pukkan ki a lufi, ahogy 2008-ban – mondta a Magyar Hangnak adott interjújában a közgazdász.
Bodacz Péter 2018. június 20.

A munkavállalóknak fájhat a kafetériarendszer felszámolása

Érezhető bevétel-csökkenést eredményezhet.
Gazdaság Lakner Dávid 2018. június 19.

Maradt az alapkamat, nem próbálják erősíteni a forintot

A befektetők és az elemzők a laza monetáris politika veszélyeire hívták fel a figyelmet, de a jegybank nem változtat.
Ugrás az oldal tetejére