Könnyelmű ígéretem nehéz teljesítése – ez következik most néhány hasábnyi terjedelemben. Amikor a Harminc év, harminc történet című sorozat közepe táján tartottam, akkor ötlött fel bennem a gondolat, hogy talán érdekes lehet az is, hogyan éltem én meg ezt a harminc évet, amelyből csaknem huszonöt esztendőn át újságíróként is dokumentáltam a nagy síbolásokat, a piacgazdaság árnyékos oldalán tevékenykedő ügyeskedéseket, a napos oldalon privatizációkból, közbeszerzésekből, az állammal kötött remek üzletekből gazdagodásokat. A sajtóban eltöltött negyed évszázad, a sajtóviszonyokra való rálátásom is olyan tapasztalatokkal gazdagított, amelyek talán érdekelhetik a Magyar Hang hűséges olvasóit.
1989-ben, amikor már egyre erősebben fújdogáltak a rendszerváltó fényes szelek, a textilipari kutatóintézet fejlesztőmérnökeként, második gyermekemmel gyesen voltam otthon a Pók utcai garzonlakásunk árából vásárolt kis családi házunkban. A férjem is az intézet mérnöke volt, ő vizsgálóműszereket fejlesztett, én gyártástechnológiát. Például régi kínai gépekre szereltünk olyan svájci gyártmányú kiegészítő nyüstkeretet, amely azsúrszövésű vászonkelmék gyártását tette lehetővé; ez azt jelentette, hogy jóval magasabb áron lehetett értékesíteni a terméket. Körülbelül öt-tíz évente vettek fel a pamutipari osztályra fiatal mérnököket, a hazai textiliparban a szakma csúcsának számított, ha valaki ott dolgozhatott. Legalábbis én így éltem meg az ott töltött éveket, mindvégig. Amikor Óbudáról Rákoshegyre költöztünk, akkor is az volt a szempont, hogy a nyugdíjas állásunkat biztosító kutatóintézethez közel legyen az otthonunk.
Így árusították ki a hazai élelmiszeripart | Magyar HangMindenki megkötötte valamilyen módon a maga alkuját a fennálló rendszerrel, hogy létezni tudjon. Én például úgy, hogy nem akarok egy szocialista vállalatnál semmilyen karriert elérni, nem lépek be sem a KISZ-be, sem a pártba, 25 éves koromtól a nyugdíjkor eléréséig beosztott fejlesztőmérnökként a legjobb tudásom szerint megoldom a rám kiosztott technológiai problémákat és a gyártásfejlesztési feladatokat, de elmondom a véleményemet, és egyáltalán úgy viselkedem, úgy viszonyulok a környezetemhez, mintha normális országban élnék. Például nem voltam hajlandó elvtársnak szólítani senkit, ezért engem sem elvtársnőzött le senki.
(...)
Mikor lépett be Torkos Matild az SZDSZ-be, hogy nem lett országgyűlésiképviselő-jelölt, miért lett a kerületi Fidesz egyik alapítója, majd később miért szűnt meg a párttagsága? Hogy lett a Magyar Hírlap külsőséből tényfeltáró újságíró? Hogy került a Magyar Nemzethez és hogy találkozott Schlecht Csabával? Miért lett publicista? A válaszokat keresse a Magyar Hang november 22-én megjelenő 2019/47. számában!
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/47. számban? Itt megnézheti!
