
Három hónappal a tizenöt halálos áldozatot követelő tragédia után hamarosan az újvidéki vasútállomásnál róják le kegyeletüket a szerb fővárosból gyalog ideérkező egyetemisták. Az „Egy lépésre az igazságtól” jelszóval meghirdetett menet csütörtök reggel fél tízkor indult a belgrádi Színművészeti Kar épületétől a több mint 80 kilométeres (!) útra – a színművészeti hallgatókhoz más karok diákjai is csatlakoztak.
Útjuk nem volt zavartalan – az éjszakai pihenést a félúton lévő Inđijában tervezték a helyi sportcsarnokban, de a közösségi médiában terjedő hírek szerint a polgármester bezáratta az épületet. Így a diákok nagy része a helyi sportpályán, szabad ég alatt, az emberektől kapott jógamatracokon és hálózsákokban, a szerencsésebbek pedig sátorban töltötték. Hírek szerint egy helyi diszkóklub tulajdonosa beengedte az egyetemisták egy részét a kétszintes épületbe.
Eközben folytatódtak a tüntetések országszerte – Belgrádban egy személyautó hajtott a Mentálhigiénés Intézet előtt tartott blokádba (ezt is az újvidéki tragédia áldozatainak emlékére szervezték), és ennek következtében két orvos könnyebben megsérült. A gyanúsított, egy 18 éves férfi szándékosan hajtott a tömegbe, de elfogták és emberölési kísérlet gyanújával vették őrizetbe.
Szerbiában egyébként egyre közelebb vannak az előre hozott választások: Aleksandar Vučić szerb elnök ma arról beszélt egy üzleti konferencián, hogy az ország stabilitásának megőrzése a legfontosabb, és ennek érdekében megpróbálnak új kormányt alakítani. Amennyiben ez nem sikerül, előre hozott választásokat tartanak. Szerinte az utcai tüntetések nem számítanak újdonságnak Szerbiában: 2014 óta szinte minden évben voltak ilyenek, de ezek szerinte nem befolyásolják jelentősen az ország fejlődését.
Lapunk munkatársai ma délután érkeztek Szerbia második legnépesebb városába, Újvidékre. Kellemes tavaszias idő volt, tizenöt fokos napsütéssel – a vasútállomás még most is le van zárva, a kormány büszkeségének számító, kínai és orosz hitelből épült új vasútvonal már átadott szakaszát is módosítani kellett: a fővárosból érkező vonatok nem jönnek be a városközpontba, hanem a péterváradi kis állomáson fordulnak vissza.
A munkatársaink által készített videót ITT tekintheti meg:
A tervek szerint az újvidéki egyetemisták a váradi Duna-hídnál fogadják belgrádi társaikat péntek este hat óra körül, hogy aztán egyesülten vonuljanak fel a vasútállomásig a három hónappal ezelőtti tragédiára való megemlékezéshez. Munkatársaink már a hídnál vannak, ahol egy órával a tervezett találkozó előtt lezárták a forgalmat – néhány perce biciklisek százai érkeztek sípolva és korrupcióellenes jelszavakat skandálva – az újvidéki lakosok tapsokkal fogadták őket. Holnap, azaz szombaton hatalmas tüntetés várható Újvidéken – a belgrádi és a helyi diákok három Duna-hidat is blokád alá vonnak: a Váradi-, a Žeželj-, valamint a Szabadság-hidakat.
