
Noha kedden a parlamenti bizottsági ülésen még kategorikusan tagadta, Ivica Dacic szerb belügyminiszter szerdán elismerte, hogy a minisztériumnak vannak hangágyúk a birtokában – írja a Szabad Magyar Szó.
Lapunk is megírta, először vasárnap merült fel, hogy hangágyút vethetett be a rendőrség a szombati, belgrádi, többszázezres tüntetés résztvevői ellen. A megmozdulás alapvetően békésen zajlott, de történt egy furcsa incidens is. Éppen 15 perces néma csendet tartottak a tavaly novemberben, az Újvidéki vasútállomás előetetője leszakadásának következtében elhunyt 15 ember emlékére, amikor a tüntetők hirtelen zúgó hangra lettek figyelmesek. Ezután hirtelen, megmagyarázhatatlan módon pánik tört ki a tömegben, és az emberek fejvesztve menekülni kezdtek. Az AP helyszíni fotósa azt mondta, mindenki hirtelen, egymást megtaposva elkezdett fedezéket keresni, miközben az utca közepe teljesen üres lett.
Olyan hírek is terjedtek a közösségi médiában, hogy szombaton több tucat embert kezeltek volna a hangágyú használatával kapcsolatba hozható panaszokkal, de a Szerbiai Egyetemi Klinika Sürgősségi Központja cáfolta ezeket. Katonai szakértők szerint a hangágyúk fülfájdalmat, tájékozódási zavart és pánikot okoznak. Ha valakit hosszan ér a hanghatás dobhártya-repedést és visszafordíthatatlan halláskárosodást okozhat.
Serbian security forces illegally used military-grade sonic weapons against protesters in Belgrade
— NEXTA (@nexta_tv) March 16, 2025
Police deployed the LRAD cannon — an acoustic weapon that emits a targeted “beam” of sound at volumes up to 160 dB.
Victims experience sharp ear pain, disorientation, and panic.… pic.twitter.com/gW8yNS4JSt
Ellenzéki politikusok és jogvédők azonnal felhívták a figyelmet arra, hogy a rendőrség hangágyúkat vethetett be a kormány ellen tiltakozó tömeg feloszlatására és megijesztésére Belgrádban. Közölték, az Emberi Jogok Európai Bírósága és a szerb bíróság elé viszik az ügyet. Vasárnap a szerb rendőrség és a védelmi minisztérium is tagadta azonban, hogy bevetették volna a tömegoszlató eszközt. „Szeretném világosan elmondani, hogy semmilyen hangágyú, semmilyen Vortex, vagy bármilyen hasonló eszköz nem volt használatban, mert ilyenek nincsenek az országban. Aki mást állít, az hazudik” – mondta Alekszandar Vucic államfő a Pink TV-nek adott interjújában.
Ehhez képest most kiderült, hogy mégis van hangágyú a belügyminisztérium birtokában, Dacic azzak védekezett, hogy csak szerencsétlenül fogalmazott, úgy értette, hogy nem vették fel a hangágyút a kényszerítő eszközök arzenáljába. Arra, hogy akkor minek vették meg, azt mondta, akkor még nem ő volt a belügyminiszter, de szerinte ez egy elhibázott beruházás volt, 2021-ben arra alapozhattak, hogy elfogadják majd az új rendőrségi törvényt, amely engedélyezte volna az eszköz használatát. Állítása szerint ugyanakkor ezek becsomagolva állnak egy raktárban, és nem vetették be őket a hétvégi, belgrádi tüntetéseken. Dacic belügyminiszter elmondta: hivatalos levélben fordult az FBI igazgatójához, Kash Patelhez, és szakmai segítséget kért annak kivizsgálására, hogy valóban használtak-e hangágyút március 15-én.