
Orbán Viktor most épp a külhoni magyarokat árulta el – így kommentálta Magyar Péter, hogy „egészen megdöbbentő módon, az 1000 éves Tihanyi Apátságból küldött támogató üzenetet a szélsőségesen magyargyűlölő, korábban az úzvölgyi temetőben magyar sírokat gyalázó George Simion román elnökjelöltnek”.
„Orbán Viktor azt teszi most az erdélyi, partiumi és székelyföldi magyarokkal, amit korábban a kárpátaljai és a délvidéki honfitársainkkal. Bezsebeli a szavazataikat, majd elárulja őket és a fejük felett magyarellenes poitikusokkal szövetkezik és közben szuverenitásról és kereszténységről hazudozik. Orbánt a saját hatalmi érdekei mellett az sem érdekli, hogy romániai magyarságot képviselő politikai erők és az egyházi vezetők egységesen annak az elnökjelöltnek a támogatására szólítottak fel, akitől azt remélik, hogy a románia magyarság érdekeit is képviseli, szemben a volt vasgárdista George Simion-nal” – fogalmazott Magyar Péter.
Hozzátette, hogy a Tisza Párt „kiáll a külhoni magyar testvéreink mellett. Bármilyen politikai erő is kerüljön hatalomra Romániában, a Tisza-kormány számára mindig is az ott élő magyar honfitársaink érdeke lesz az elsődleges. Nem a szavazataik miatt, hanem mert magyarok. Azon fogunk továbbá dolgozni, hogy az Orbán és Gyurcsány által az anyaországi és külhoni magyarok közé ásott árkokat is betemessük. Mert csak egy féle magyar van, éljen bárhol is a világban” – írta.
Mint megírtuk, pénteken Románia több városában tüntetést szerveztek az európai értékek mellett kiálló szavazók. Bukarestben több tízezren voltak a Győzelem téren, ahol többek között azt skandálták: Oroszország, ne feledd, Románia nem a tied! Az Euronews televízió által szervezett elnökjelölti vitán a szélsőjobboldali AUR párt vezetője szerda este arról beszélt: Orbán Viktor az ő politikai példaképe, és Orbán megoldásai közül sokat átvesz az új vezetés. George Simion a vitában így fogalmazott: „vannak emberek, akik Macron és a globalisták irányába akarnak haladni, ahelyett, hogy a konzervatív, egészséges irányt követnék. Tisztelem a Fidesz elnökét és Magyarország miniszterelnökét, Orbán Viktort. Nem az összes, de sok politikája Romániában is állami politika lesz. Most a keresztény nemzetek Európájának ideje van, ezért harcolni fogunk az európai polgárok jogaiért. A románok és a magyarok az EU teljes jogú polgárai.”
Pénteken a tihanyi apátságban Orbán Viktor elismerően szólt George Simionról, ahol így fogalmazott: „nem szólunk bele a most folyó román elnökválasztási küzdelembe, de annyit üzenünk innen, a Kárpát-medence közepéről, e szimbolikus helyről, hogy biztosítjuk Románia népét és jövendő elnökét, hogy mi az összefogás és az együttműködés talaján állunk, ezért semmilyen elszigetelést, politikai retorziót nem fogunk támogatni Romániával és annak vezetőjével szemben. Mind a magyarok, mind a románok teljes jogú tagjai az Európai Uniónak és azok is maradnak. A kereszténységért és a szuverenitásért folytatott küzdelemben számíthatunk egymásra.”
Simion egyébként szombaton az X-en megosztotta Orbán Viktor videós posztját, és ezt írta hozzá: „Köszönöm a nagyszerű üzenetet, Orbán Viktor! Meg kell nyernünk a harcot! Együtt!” A legfrissebb közvélemény-kutatás szerint egyébként zárulni látszik az olló Simion és Dan között.