
„Nem engedhetjük, hogy az ország visszacsússzon oda, amikor a szlovák főváros utcáin nem mertünk magyarul beszélni, amikor szurkolókat vagy egy nyitrai egyetemistát azért vertek meg, mert magyar” – közölte a Magyar Szövetség szlovákiai magyar párt azután, hogy Pozsonyban egy férfi rátámadt egy négyfős társaságra, amelynek tagjai magyarul beszéltek, az egyiküket a támadó meg is vágta az állán késsel.
Gubík László, a Magyar Szövetség elnöke a Napunk tudósítása szerint közölte, hogy személyesen egyeztet a belügyminiszterrel az esetről. Gubík és Őry Péter, a párt alelnöke szerint a futballstadionokban gyakran elhangzó magyarellenes szólamok következménye lehet, hogy ilyen bűncselekmények fordulnak elő.
Az esetre reagált a magyar kormány is. Magyar Levente külügyi államtitkár a Facebookon közölte: „a magyargyűlölő indítékot egyre több forrás megerősíti”. Szlovák kollégájától az eset teljeskörű, a lehetséges motivációkra is kiterjedő vizsgálatát kérte. Marek Eštok külügyi államtitkár biztosította Magyart, hogy a szlovák rendőrség mindent megtesz az elkövető kézre kerítéséért.
Szerdán tüntetés is lesz Pozsonyban, amit ottani magyar diákok szerveztek. Felhívásukban azt írják: „azt hittük, ezen már rég túl vagyunk”. A tiltakozással azt szeretnék megmutatni, hogy „Pozsony továbbra is egy toleráns város, ahol senkinek nem kell félni, ha az anyanyelvén beszél”.