A Terror Háza Múzeumnál október 23-án tartott központi megemlékezésen elhangzott beszéde kapcsán hallgatta ki Orosz Ildikót az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) helyi kirendeltsége november 14-én – írja a Kárpátalja.ma hírportál.
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektorát, kárpátaljai megyei képviselőt az SZBU egyik munkatársa hívta föl november 13-án azzal, hogy – egy a számára alkalmas napon – fáradjon be az ungvári részlegükbe kihallgatásra, mivel feljelentette őt egy ukrán parlamenti képviselő.
Másnap délután a rektor ügyvédje kíséretében felkereste az SZBU irodáját, ahol kiderült, hogy az október 23-i magyarországi megemlékezésen tartott beszéde miatt jelentették fel.
Orosz Ildikó a Kárpátalja.mának elmondta, hogy a feljelentő személy kilétét nem fedték fel előtte. A titkosszolgálat arról érdeklődött, hogy ki hívta meg őt beszédet tartani, mi volt a célja, s milyen hatást fejtett ki a felszólalása, illetve arra kérték, hogy fejtse ki bővebben, hogy mit értett az elhangzott kijelentések alatt.
Orosz Ildikó elmondta a kihallgatást vezetőknek, hogy személyes meghívást kapott a rendezvényre, ahol saját gondolatait közölte. Nem mögöttes céloktól vezérelve szólalt fel, ünnepi beszédet mondott. – Ezek az én gondolataim, ezeket én közöltem. Amit szerettem volna, azt elmondtam, a beszédemhez se hozzátenni, sem abból elvenni nem kívánok. Mindenki úgy értelmezze azt, ahogy szeretné – mondta Orosz Ildikó a kihallgatás kapcsán. A rektor elmondása szerint az eljárás higgadt körülmények között, korrekt módon folyt.
Részlet Orosz Ildikó október 23-án, a Terror Házánál elmondott ünnepi beszédéből:
„Minket, kárpátaljai magyarokat akarnak bűnbaknak kikiáltani az ország gazdasági, politikai csődközeli helyzetéért, mi kerültünk a célkeresztbe. Az utóbbi években rendszeressé vált, hogy a televíziós csatornák a kárpátaljai magyarokat becsmérlő műsorokkal félrevezetik a közvéleményt. Történelmi emlékhelyeinket, emléktábláinkat megrongálják, történelmünket átírják. Tudományos konferencián a magyar közösséget debilnek minősíti és a kutyákhoz hasonlítja egy professzor asszony. A KMKSZ székházát felrobbantják. A városokban fáklyás meneteket szerveznek arcukat eltakaró fiatalok, és azt skandálják, hogy „Késhegyre a magyarokat!” Az események emlékeztetnek a 100–150 évvel ezelőtti zsidók elleni tüntetésekre. Legutóbb a kettős állampolgárok személyes adatait tették ki egy „halállistának” tartott honlapra. A parlament honlapján pedig aláírásokat gyűjtenek azért, hogy tűzzék napirendre a kitelepítésünket.
Nem tiltakoztak érdekünkben a világon sehol, Magyarország kivételével, nem tüntettek mellettünk. A világ és annak szócsövei, a máskor oly hangos, érdekvédő civil szervezetek, a kisebbségi, személyiségi és egyéni jogok védőharcosai mintha nem hallanák, nem látnák, mi történik, ingerküszöbüket nem éri el.
Vajon így viselkedett volna a világ, ha ez más országban történik, ahol más kisebbség megfélemlítésére irányuló hasonló események zajlanak, vagy, ha ez Magyarországon zajlik? Biztos, hogy nem!
Egyedül Magyarország áll ki mellettünk. Köszönjük Magyarország!
Az ellenünk irányuló provokációk megsokszorozódtak. Az ukrán törvényhozás olyan oktatási törvényt fogadott el, amely ellentmond az Ukrán Alkotmánynak, a korábban elfogadott törvényeknek, a ratifikált nemzetközi és kétoldalú egyezményeknek, így az 1992-ben kötött ukrán-magyar együttműködési szerződésnek. Ebben Magyarország elismeri Ukrajna határait, Ukrajna garantálja a területén élő magyar kisebbség szerzett jogainak biztosítását és bővítését. Az új oktatási törvénnyel megszegték az egyezményt: súlyosan szűkítették jogainkat, ezért ezt a lépést akár úgy is értelmezhetjük, hogy politikailag felmondták a két ország szerződését. A kisebbségi jogfosztást még fokozzák, mert az első olvasatban elfogadott nyelvtörvény szinte szájzárat rendel el a nem ukrán ajkúak számára.
A legújabb vád ellenünk a szeparatizmus. Ennek kapcsán vegzálnak órák hosszat embereket a határon, többször is szétszedik járműveiket, megmotozzák őket. Mindent elkövetnek, hogy elmenjünk, itt hagyjuk szülőföldünket.
Mi maradunk, mert otthon vagyunk, és ott akarunk élni, dolgozni, boldogulni, ahol őseink nyugszanak. Innen üzenem mindenkinek, aki nem érti: mi őshonosok vagyunk e vidéken, mint az indiánok Amerikában, és a nemzetközi normáknak megfelelő védelmet kérünk magunknak és kultúránknak.
Örülnénk, ha az ukrán állam megfelelően gondoskodna rólunk és a régióról, ha nem szorulnánk a magyar állam támogatására. Adófizető ukrán állampolgárokként alig kapunk valamit kultúránk fenntartására, sokszor még azt sem, ami járna, viszont a szülőföldi megmaradásunkat segítő mindenfajta támogatásban a szeparatizmust látják, ha Magyarországról jön. Holott ezek a juttatások az országot gazdagítják. Minden kopijka hivatalos adózás alá esik, így többszörösen megtérül az állam számára, kiterjed az ukrán lakosságra is, elég, ha a frontról hazatért katonák magyarországi gyógykezelésére, gyermekeik üdültetésére gondolunk. A támogatások hiányában Kárpátalja már régen csődbe ment volna, főleg a magyar vidékek. Beregszász városának a legnagyobb adófizetője a Rákóczi-főiskola, amit csak a magyar állam támogat, az ukrán államtól egy fillért nem kapunk, csak rendszeres ellenőrzést és gyakori átvilágítást.
Köszönjük, hogy cselekvő testvéri szeretettel osztoznak sorsunkban!
Mi, kárpátaljai magyarok nem akarunk többet, mint amire minden ember vágyik, hogy a családunk számára építhessünk egy többé-kevésbé kiszámítható jövőt olyan közegben, ahol biztonságban érezhetjük magunkat. Ehhez elsősorban stabil politikai és jogi környezet szükséges, ahol a megtermelt javakból és az általunk is fizetett adókból nem az egyenlő és egyenlőbb elv szerint részesülnek, hanem arányosan.”
