Hogyan lett egy kisebbségi magyar ügyből, a református lelkész melletti kiállásból a többségi nemzet forradalma? Hogyan keveredtek a románok a történetbe? A temesvári események spirituális hátteréről, a Jóisten által megrendezett kulcsmomentumairól ritkán esett szó – mostanáig. Az 1989-es romániai forradalomról szóló sorozatunkban napról- napra emlékezünk a történtekre.
1989. december 19., kedd
Hajnali egy órakor lekapcsolják a közvilágítást a temesvári megyei kórház udvarán, és hat rendőr elkezdi a műanyag zsákokat – melyeket egymás között is csomagoknak neveznek – felpakolni a hűtőkocsira. Az elszállított holttestek közül négyet máig nem sikerült azonosítani. Az azonosítottak között több magyar – vagy magyar hangzású – név is van: Apró Mihai, Balogh Pavel, Chorosi Alexandru, Csizmarik Ladislau, Nagy Eugen, Ferkel Șuteu Alexandru, Lacatus Nicolae, Zornek Ottó és mások.
Hajnali négy óra tizenöt perckor a kamion elhagyja a kórház területét, az udvari világítás visszakapcsolják. Valahol a város területén megáll, a tiszt leszáll és átadja a vezetőülést a vállalat sofőrének, Dorel Cioacának, aki nem tudja, mi a rakomány és az úti cél, csak azt, hogy követnie kell egy fehér Daciát.
Kivirrad. A szélesebb utcákat tankok és rendőrségi páncélozott járművek állják el. A kórházak tele vannak sérültekkel, a börtönök pedig letartóztatott emberekkel. A telefonok csak helyi hívásra működnek, más városba lehetetlen beszélni. Az egyetlen hírforrás a Szabad Európa Rádió – a románok a román, a magyarok a magyar adást hallgatják, és kicserélik egymás közt az információkat. Az ország nyugati határa zárva.
Míg tegnap még sokan voltak az utcán, ma már csak kis csoportokat látni, és azok is csak néha-néha merik elkiáltani, hogy „Le Ceausescuval!” Nagyon úgy tűnik, hogy a forradalmat leverték.
Ekkor a sok ezer embernek munkát adó nagy temesvári gyár, az ELBA dolgozói nem veszik fel a munkát. A gyárudvarra tódulnak, és általános sztrájkot hirdetnek. Hogy ne tudjanak kimenni a gyárból, lekapcsolják a villanyt, így az elektromos kapu nem nyílik ki. A munkások egy része kitöri a kaput, egy nagyobb tömeg szervezetten elindul a városközpont felé. Néhányan egy szétvágott lepedőből bannert fabrikálnak, és arra azt írják: „Vrem paine, nu gloante”, vagyis „Kenyeret kérünk, nem golyókat!”
Menet közben azt skandálják: „Astazi Timisoara, maine toate tara!”, vagyis: „Ma Temesváron, holnap az egész országban!”
Délután négykor a hadsereg egyik vezetője elmegy az ELBA gyárhoz, és tárgyalni kezd a sztrájkoló munkások képviselőivel. Ennek eredményeképp visszavonják a tűzparancsot, de így is van már nyolc halott és 98 sérült a városban. A halottak között két nő is van.
Háromnegyed ötkor megérkezik a hűtőkamion a bukaresti krematóriumhoz egy Dacia és egy Oltcit személygépkocsi kíséretében. A sebtében behívott munkások, szám szerint öten, egy-egy borítékot kapnak, benne kétezer lejjel. Az államtól van, mondja nekik az, aki kézbesíti a fizetséget. Negyvenhárom holttestet kell elégetni, egész éjjel dolgoznak. Egyikük arra emlékezik, törött kezeket és lábakat látott, lőtt sebeket és súlyos sérüléseket a testeken. Amikor végeznek, a hamut négy szemetestartályba lapátolják, és egy sárga furgonnal elviszik a főváros melletti Popesti-Leordeni községbe. Ott felnyitnak egy kanálisfedelet és beleöntik a csatornába. Ezzel a Rózsa művelet befejeződik – a tervek szerint az eltüntetett emberekről később azt terjesztették volna el az emberek között a Securitate, hogy illegális módon átlépték a határt és elszöktek Nyugatra.
Eddig írásainkat elolvashatja ITT, ITT, ITT, ITT, ITT és ITT!
