Ujhelyi: középen kellene lennie az RMDSZ-nek, de nem ott áll

Ujhelyi: középen kellene lennie az RMDSZ-nek, de nem ott áll

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közzétett képen Orbán Viktor miniszterelnök fogadja Kelemen Hunort, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökét a Karmelita kolostor erkélyén 2019. február 28-án. (MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Örülök, hogy a srácok – ha már így hívtam őket korábban is – visszaigazolták azt, amit mondtam, nevezetesen hogy van közöm Erdélyhez. A fideszes trollkommandó ugyanis már azt is megkérdőjelezte, hogy bármi közöm is lehet az erdélyi magyarsághoz. Egyébként értem a szorult helyzetüket. Azzal, hogy erdélyi politikusként csak április harmadika után akarják felvenni a kapcsolatot az ellenzékkel, közben pedig a Fidesz kampányát támogatják a közösségi médiában – beleértve ebbe az RMDSZ hivatalos szerveit is –, kibújt a szög a zsákból – nyilatkozta a Magyar Hangnak Ujhelyi István, EP-képviselő.

A politikust azt követően kerestük meg, hogy a Transindexen kedden megjelent cikk egy újabb fejezetét írta meg annak a vitának, amely Ujhelyi és az RMDSZ azon politikusai között alakult ki, akik egy októberben Márki-Zay Péternek írt levelet hoztak nyilvánosságra néhány nappal ezelőtt. 

Ujhelyi emlékeztetett, a jelek szerint az erdélyi magyarságot képviselő vezetők elfelejtik Markó Béla örökérvényű elvét, miszerint egyenlő közelséget kell tartani az anyaország politikai szervezeteinek mindegyikével.

– Az ő magatartásuk viszont önleleplező. Ha ugyanis igaz lenne, hogy középen állnak, akkor meg kellene adni a lehetőséget az ellenzék miniszterelnök-jelöltjének, hogy bemutatkozzon az erdélyi magyaroknak, és nem csupán a Fidesz határon túli kampányát támogatni minden erővel – fogalmazott a képviselő.

– Összességében azt tudom mondani – folytatta –, hogy a mi kormányzásunk alatt nem történhet ilyesmi, mert felszabadítjuk az országot és a teljes magyarságot, és nem várjuk el a hatalomhoz való törleszkedést, mint a jelenlegi hatalom. Én egyébként túl vagyok azon, hogy személyesen haragudjak bárkire is, egyszerűen szeretném tisztességesen rendezni a viszonyokat.

Ismert, hogy az előválasztási győzelmet követően Márki-Zay Péter, az ellenzék miniszterelnök-jelöltje levélben kereste meg az erdélyi magyar politikusokat, hogy Erdélybe látogatna. A megkeresettek a Fidesz kampányába tökéletesen illeszkedő gyurcsányozással hárították el a kezdeményezést. Nem mindenki ért ezzel egyet, erdélyi magyar értelmiségiek egy csoportja nemrég nyílt levelet fogalmazott meg, amelyben kiemelték az erdélyi magyarok pluralizmus iránti igényét, valamint azt, hogy nem csak a Fidesz-KDNP szavazótáboraként kellene láttatni az erdélyi közösségét, amelynek ellensúlyozására dialógusra, szabad nyilvánosságra és kölcsönös tiszteletre van szükség. 

Márki-Zay erdélyi útjának megszervezését magára vállaló Ujhelyi István ezt követően szállt be a csetepatéba. Az elutasító levél megjelenését követően Facebook-bejegyzésben hívta nyílt vitára Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt, Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnököt és Korodi Attila csíki polgármestert, kezdeményezésére azonban nem kapott választ.

A Transindex ezt követően kereste meg az érintetteket. Kelemen Hunort nem tudták elérni, Borboly Csaba pedig blogjában reagált, amelynek legfontosabb mondanivalója, hogy ellenzéki politikusokkal csak az április 3-án esedékes választásokat követően hajlandó felvenni a kapcsolatot.

Korodi Attila pedig a nagy port felvert múltkori levelükkel kapcsolatban nem szerette volna elmondani, hogy az aláírók közül ki kezdeményezte, de állította, hogy nem a magyar kormány sugalmazására írták.