
Az UNSCOP román közvélemény-kutató intézet vezetője szerint olvad a szélsőjobbos román elnökjelölt előnye: George Simion két hete, amikor a lehetséges második fordulós párosításokat vizsgálták, még 17 százalékkal vezetett a liberális bukaresti főpolgármester, Nicușor Dan előtt, de most már csak 4 százalék a különbség. A változás szerintük a gazdasági jeleknek köszönhető: miután Simion az első fordulót közel 41 százalékkal megnyerte, a piacok rosszul reagáltak: bezuhant a lej és jelentősen drágultak a hitelkamatok. A bukaresti főpolgármester az elnökválasztás első fordulójában 21 százalékot szerzett, így ő jutott be a jövő vasárnapi, mindent eldöntő második körbe.
Eközben Románia több városában tüntetést szerveztek az európai értékek mellett kiálló szavazók. Bukarestben több tízezren voltak a Győzelem téren, ahol többek között azt skandálták: Oroszország, ne feledd, Románia nem a tied! Az Euronews televízió által szervezett elnökjelölti vitán a szélsőjobboldali AUR párt vezetője szerda este arról beszélt: Orbán Viktor az ő politikai példaképe, és Orbán megoldásai közül sokat átvesz az új vezetés. George Simion a vitában így fogalmazott: „vannak emberek, akik Macron és a globalisták irányába akarnak haladni, ahelyett, hogy a konzervatív, egészséges irányt követnék. Tisztelem a Fidesz elnökét és Magyarország miniszterelnökét, Orbán Viktort. Nem az összes, de sok politikája Romániában is állami politika lesz. Most a keresztény nemzetek Európájának ideje van, ezért harcolni fogunk az európai polgárok jogaiért. A románok és a magyarok az EU teljes jogú polgárai.”
Pénteken a tihanyi apátságban Orbán Viktor elismerően szólt George Simionról, ahol így fogalmazott: „nem szólunk bele a most folyó román elnökválasztási küzdelembe, de annyit üzenünk innen, a Kárpát-medence közepéről, e szimbolikus helyről, hogy biztosítjuk Románia népét és jövendő elnökét, hogy mi az összefogás és az együttműködés talaján állunk, ezért semmilyen elszigetelést, politikai retorziót nem fogunk támogatni Romániával és annak vezetőjével szemben. Mind a magyarok, mind a románok teljes jogú tagjai az Európai Uniónak és azok is maradnak. A kereszténységért és a szuverenitásért folytatott küzdelemben számíthatunk egymásra.”
Orbánnal ellentétben az erdélyi magyar történelmi egyházak úgy gondolják, a magyargyűlölő elnökjelölt megválasztása óriási bajt hozna az erdélyi magyarságra. A nyolc egyházi vezető által aláírt közös felhívásukban így fogalmaznak: „Románia történelmi vízválasztóhoz érkezett. A megismételt államelnök-választás kimenetele hosszú távon befolyásolja a demokratikus jogállami keretek és a társadalmi állapotok alakulását, a vallásszabadság és a közösségi jogok érvényesülését, valamint az ország nemzetközi irányultságát. Az államelnöki választás első fordulója nyomán kialakult helyzettel szemben nem lehetünk közömbösek.
Egyházaink híveit arra kérjük, hogy 2025. május 18-án hiánytalanul vegyenek részt a második választási fordulóban és szavazatukkal támogassák azt az államelnökjelöltet, aki figyelembe veszi minden állampolgár – így a mi közösségünk – jogait, értékeit, és hozzájárul a békés együttéléshez. Azt, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására, a társadalmi élet fejlődésének és az államigazgatás hatékonyságának elősegítésére, Románia európai úton való megtartásának biztosítására. Teljes létszámban vegyünk részt az államelnökválasztás második fordulóján: az erdélyi magyar nemzeti közösség jövője szempontjából és egyházaink zavartalan működéséhez, akárcsak a román testvéreinkkel és más nemzetű polgártársainkkal való békés és egyenrangú együttélés érdekében ez létfontosságú.”