Aludtam, fát vágtam, városban járkáltam, faluban sétáltam, papírra irkáltam, magamat bezártam, nem sírtam, nevettem, ami volt, megettem, ittam rá vizet is, vak voltam, süket is, tévében sorozat, dördült egy sorozat, ok voltam, okozat.
Így volt nagyjából az elmúlt napokban, minek ezt cifrázni. Előtte meg ugye Tisza Katát olvastam, azt, hogy A legjobb hely a városban te vagy. Versek ezek, mondtam is már talán, terápiásak. Biblioterápia, oh yeah, ki tudja, kit hol érint, szívben, lélekben, átkozottul gyönyörű vagy éppen fájdalmasan szép emlékeiben. A könyvek érintése. Azt hiszed, te érinted, hiszen lapozol, holott ő érint meg téged, ezt most általánosságban is értem itt a jó könyvekre, használod is ezt a szót rájuk, hogy megérintettek, miként filmekre is akár. A legjobb terápiák egyike, akár az erőltetett gyaloglás vagy a favágás, holott nem mindig fájdalommentes.
Egy mindenes feljegyzései (29. rész) | Magyar Hang
Az irodalom terápia. Gyógyít, ha írod, és gyógyít, ha olvasod. A versekkel talán még intenzívebb ez a kollaboráció, mint a prózával.
A szerzőről egy kicsit. Öregedéskutató, segítő. Egyedülálló anya. Született Marosvásárhelyen 1980-ban. Diplomáit az ELTE Bölcsészettudományi Karán, valamint az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán szerezte. Társadalmi munkája az emberi méltóság megőrzését és az emberek közti egyenrangúság elérését szolgálja. Prózaműveit követő első verseskötete az elválás traumáját dolgozza fel. Ez áll a fülszövegben. Odabent a téma ciklusokra oszlott, mikre másra. Úgymint: házasság, válás, gyász, magány, minták, rehab. És az van, hogy mindezek ellenére, és bár az ember rondán, mintegy szúrósan szembenéz, mégsem vágja fel hosszában az ereit, miközben üvölt a Joy Division. Azonosulsz, holott még a nemed is más, de a végén ott a feloldozás. Idemásolok egyet abból, ami előtte van, jó kis vendégszöveg lesz belőle mindjárt, ezt dobja be a közösbe a vesédbe látó:
„verset írni a kádban reggel
este a félhomályban táncra kelni
délben sétálni a réten
ez lehetne az élet
de helyette
meg kell halni
napi kétszer
és háromszor
támadni fel
hogy mégiscsak
a nap végére
vezessen az élet eggyel”.
És Igazság mint terápia, lehet nézni a tyúbon, dare tesókáim, merészeljetek, TK for President, meg minden.
Igazság mint terápia | Kata Tisza | TEDxLibertyBridgeWomen
Tisza Kata író, coach, társadalomkutató. Hat szépirodalmi művet jegyez, sajátos műfaja egyfajta terápiás irodalomként határozható meg. Társadalmi munkája az emberi méltóság megőrzését szolgálja. Előadásában az életútkutatásai tudományos eredményeit, praxisában szerzett tapasztalatait és a sajátos hangvételű művészetét ötvözve mutatja be a hazugság jelenségének kapcsolati és önismereti vonatkozásait és a lehetséges kiutat.
Szóval, van az a kegyelmi állapot, amikor az ember verseket olvas és Neil Youngot hallgat. Songs for Judy. 1976-ban járunk, egy akusztikus turnén, a Crosby, Stills & Nash and Young után és közvetlenül az előtt, hogy a kanadai zajos, villanygitáros lemezeket készítene a White Horsesszal. Egy kis lazulás a zűrzavarban. Young manapság is elég aktív, viszonylag gyakran megörvendezteti valamivel a tisztelőit, legyen szó versenyautókról vagy a bolygó egészségi állapotáról, ha meg éppen nem annyira, akkor kijön valami a régmúltból, mint néhány hónappal ezelőtt a Hitchhiker vagy most a Songs for Judy. Nekem ez öröm, mert nagyon szeretem.
Nyilván már nem a turnébuszban él kockás favágó ingben, úgy képzelem ezt inkább, hogy jó neki otthon, és hálás, amikor Daryl felbukkan egy teával vagy egy üveg borral. Nagy találkozás ez az övék, ikonok összebútorozása, Young és Daryl Hannah (akárha Lou Reed és Laurie Anderson „kései” románca), aki ha semmit nem csinált volna azon kívül, hogy karikásra festett szemmel a székhez szögezett a Szárnyas fejvadászban, akkor is megtett értem mindent, amit csak tehetett. Most meg simogatják egymás gyarapodó ráncait. Szép.
Neil Young - Heart Of Gold
Live from 1971. Neil digs around in his pockets trying to find the right harp and then plays a new song...Heart of Gold.
Ez egyébként tök jó és egyben szexi, hogy így kitolódott az öregség, vagy mi, ez a kétezres évek egyik nagy vívmánya. A múlt században ötven felett már temették a delikvenst, csak semmi szex és egyéb kilengések, mindenki néni volt és bácsi. Kiteljesedés van most inkább sokszor, és ezt jó nézni. Mert a gyerek nem hülye, később meg annyi idős vagy, amennyinek érzed magad, mindhalálig.
Jut eszembe ez arról is, hogy ebben a decemberben sorjáztak itten a hetvenötödik születésnapok, élőké és holtaké egyaránt. Jim Morrison jut eszembe újra, alkalom támadt, megnéztem a Love street fotókból összerakott klipjét megint, ahogy a Pamela Coursonnal itt is, meg ott is, na, az lehetett még egy mágikus-durva szerelem, megrakva szerekkel és szertelenséggel, belehalva az életbe.
Egy mindenes feljegyzései (27. rész) | Magyar Hang
Engem néha elkap egy város és jó ideig fogva tart, nem ereszt. Múltjának borzalmai, jelenének vitalitása és jövőjének bizonytalansága.
Petri György is hetvenöt lenne, a Magvető kiadta az összegyűjtött verseket, mindennap elolvasok belőlük vagy tízet, így kitart egy darabig. És tologatom közben az emlékképeket ide-oda, mint gyufásdobozokat az itt a piros, hol a pirosozó svindlerek. Van egy pár. Egy svindler listája. Először egy vízivárosi kocsmában találkoztam vele, hogy a Halászban vagy a Horgászban, arra már nem emlékszem pontosan, de marha nagy preparált halak lógtak a falakon, az biztos. És hogy aztán átmentünk a Sünbe, az is. Hihetetlenül nyitott pasas volt, pár perc elteltével már rajzoltatott is velem egy fát egy szalvétára. Tesztelt.
Ez valamikor a nyolcvanas évek elején történhetett. Akkoriban a költők, írók komoly tiszteletnek örvendtek, széles körben akár, fogytak a könyvek rendesen, magasak voltak az eladott példányszámok, és alacsonyak az árak. Petri persze hamar kiírta magát az első nyilvánosságból, az első kötet, amit olvastam tőle, az Örökhétfő, szamizdatban jelent meg. Sokan nehezteltek is rá, hogy feláldozza a lírát a földalatti közéletiség, az ellenzékiség, ha tetszik, a politika oltárán vagy mijén, ami persze marhaság volt. Mármint, hogy feláldozta. Korának egyik legnagyobb lírikusa volt, ikonunk és mesterünk nekünk, kik sokan voltunk kevesen. Nagy költő, szárnyaló intellektus lenyűgöző műveltséggel, és persze a kocsmák fejedelme. Ja és semmi vasfog, nem rágta meg az idő. Most is látom, így, egyben, összegyűjtve. És ma is gyakran mormolom, mondogatom reggelente: „Cipőmre nézek: fűző benne! / Nem lehet, hogy ez börtön lenne.”
Kortársunk, Petri György | Magyar Hang
Hetvenöt éve született a költő, aki ma sem kevésbé aktuális, mint egykor.
Aztán kirontok a házból, vasárnap reggel van. Ilyen már ez a nap, nem mindig vidám, de néha öröknek tűnő, akár egy hétfő. Megyek a piacra, mérni a levest, a töltött káposztát, ami éppen jön. Szeretem ezt a piaci létet, ami életforma is egyben, a ki- és összepakolás zajait és köztük a színeket, illatokat, az árusokat, a mozdulataikat. A kiveszőben lévő műfajok utolsó mohikánjait. A búcsúsokat, a vurstlisokat is.
Egyszer elkísértem a kocsmáros Józsit, Isten nyugtassa, kitelepülni, valahová az isten háta mögé. Nem sokkal éjfél után keltünk, bepakoltuk a kellékeket a Nagy Köcsögbe, így hívta a Józsi azt a gigászi sörösüvegformát, ami a mozgóbüféje volt, és amiben kényelmesen elfértünk ketten, amikor már csapoltuk a sört, és mértük a pálinkát két napon át. Egy viharvert mikrobusz mögé kötöttük ezt a csoda forma utánfutót, aztán himbálózott mögöttünk a Nagy Köcsög úttalan utakon, bele a napfelkeltébe.
Egy mindenes feljegyzései (28. rész) | Magyar Hang
Gáz, na az van itt a környéken a falvakban, elég nagy. Elöregedés, elvándorlás, bezárt kocsmák és boltok, totál nihil.
A ringlispílesek mellé szólt a helyjegyünk, akik érkezésünkkor azzal foglalkoztak, hogy szerezzenek egy kis kalózáramot a magasfeszültségű vezetékről, és már meg is szólalt valami rettenetes lakodalmas, ami aztán felkapta a vattacukor émelyítő szagát, és szálltak együtt szerteszét, a végtelenbe. Estére meg tüzek gyúltak, és mi ledőltünk a Józsival a cigányok közé, és megosztottuk, amink volt, nagy szelet húsokat és hideg söröket. Valahogy úgy alakult, hogy hazafelé menet, akárcsak most, a piacról, a Stones szólalt meg a rádióból, mindkét alkalommal a Paint it black.
Most azért, mert Keef hetvenöt éves lett. Ő megérte, ami ugye szembemegy a realitással. Meg nem erősített források szerint a halálnak egyszer Keith Richards közeli élménye volt, és menekülőre fogta. Valószínűleg fake news, de a napokban az a hír is lábra és egyben szárnyra kapott, hogy az ünnepelt lemondott az alkoholfogyasztásról. Akadt olyan közöttünk, jelesül a Németh Robi, aki poptörténeti mérföldkőként aposztrofálta az állítólagos bejelentést, és többen aggodalmunkat fejeztük ki. Magam mindenesetre vásároltam egy képet Mr. Richards ról a Tojástól, azaz a Vértes Gyuritól, és egyben csak tiszta forrásból. A fotográfia még az A Bigger Bang turné egyik már homályba vesző európai állomásán ábrázolja ezt a csodalényt munka közben. Emlékszem, tényleg így nézett ki. Gyönyörű.
A Rolling Stoneson nem fog az idő, 70 éves tinik a színpadon | Magyar Hang
Bármily hihetetlen, ismét megmutatták, hogy a rock örök és elpusztíthatatlan.
Hamarosan paszpartu, keret, fal. Aztán viszem majd, bármerre visz a végzet. Addig is bekanyarodok a faluba, és látom, hogy a Dóri meg a Balázs épségben megérkeztek a nagy útról. Hónapokkal ezelőtt lőttek egy lakóbuszt, a gyerekeket szabadságolták a suliból, és uzsgyi, keresztül-kasul a kontinensen, most meg egyszer csak felbukkantak a fagyizó előtt. Jó őket látni. Ez a mozi még előttem van, bakancslista No. 1.
A sorozat többi részét itt olvashatja.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/1. számában jelent meg, 2019. január 4-én.
Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még az ünnepi számban? Itt megnézheti!
