Azon az éjjelen, amikor újra megérkezett a félelem, és leesett az a nagy hó, ami másnap délre sártengerré változtatta a tájat, a környéken senki nem tudott aludni. Az emberek egymás rémálmaiban járkáltak vagy éppen magányosan forgolódtak, számot vetettek az életükkel vagy nem gondoltak semmire. Az idő ólomlábakon. Sánta kutya. Ültem a sötétben a kályha mellett, még maradt rajta parázs, tettem rá fát. Az került a fejembe, hogy ha most felrángatom magamra mind a kilenc réteget, és elindulok dolgozni, akkor bizonyára szökken egy nagyot a maradék önbecsülésem, és attól majd jobb lesz egy kicsit. Nehezítette a helyzetet, hogy akkor már a harmadik átvirrasztott éjszakánál tartottam, előbb meg éreztem a démon közeledtét, mint a többiek. Aztán tényleg jobb lett.
A piacon nincs idő az önsajnálatra, és amúgy is hiszek a munkaterápiában. Forró serpenyők között nem ajánlatos elbambulni. Hajdanvolt szép kezemen már így is több az égésnyom, mint a köröm. Vannak szertartások, rutinok, de váratlan pillanatok is, tehát észnél kell lenni. Most meg ráadásul az árusok és a vevők mind az éjszakáról mesélnek, ami nem hagyta őket aludni, és amikor felismerték egymást azokból az álmokból, rájöttek, nincsenek egyedül.
Egy mindenes feljegyzései (30. rész) | Magyar Hang
Ez egyébként tök jó és egyben szexi, hogy így kitolódott az öregség, vagy mi, ez a kétezres évek egyik nagy vívmánya.
Attila érkezik egy német sráccal, aki fagyógyász. Nagyon szép foglalkozás. Egyébként minden foglalkozás szép, ha annak találod. Esetleg megtalálod magad benne. Attila pedig fent lakik a hegyen Andreával. Akkor ismerkedtünk meg, amikor még nem laktak fent a hegyen, viszont egyszer csak ott álltak a kapuban, ismeretlenül, ajándékokkal. Azt most is kaptam, mert egyszer csak Attila átnyújtotta a telefonját, a Navratil Andika, ez a csodálatos dalos madár (tényleg az, ornitológus és népdalénekes) pedig bele énekelte a fülembe, hogy Adjon az Úristen… és ezzel a napom azonnal meg- és átváltozott, a könnyeket ráfogtam a feltámadó szélre, és egy másik dimenzióban sütöttem a húst és a kolbászokat, valamint néhány nap csúszással elkezdődött az évem. Szilveszterkor ugyanis már fél tizenegykor aludtam.
A végére persze megint majd lefagyott a lábam, holott a sparheltek mellett toporogtam, és ott még mindig jobb, mint, mondjuk, halat árulni. Gyorsan haza, mert jön a Zsolt, hozza a gitárokat és a többi motyót, próbálunk. A zenekar régi dalait újragondolva, és újakat a régi időkre is gondolva. A kis erősítőt kitámasztottuk egy békatalppal, az iPadet rátettük egy alátétre, amin Bob és Bobek, a két csehszlovák nyúl pont elkövet valami csibészséget, és gyerünk, hajrá. Éjfélig nyomtuk kettesben, akkor már úgy éreztem magam, mint Fülig Jimmy, aki nappal José volt, a spanyol pincér, éjjel meg Watson, az amerikai fűtő. De a zene jó. Ráadásul a mikrofonomat még Peter Ogi hagyta nálam, ami néhány nappal a halála után különös atmoszférát kölcsönzött az egésznek. Mondta is a Zsolt az egyik csúszásnál, hogy ha még egyszer elrontjuk, az Ogi akkorát morran odafönt, hogy besípol a cucc.
Egy mindenes feljegyzései (25. rész) | Magyar Hang
A minap megjelent itt Ábrahám Zsolt, neki is fogott, hogy helyre rakjuk néhány dalszövegemet, a múlt század nyolcvanas éveiből, mintegy beágyazzuk azokat a mai zenei világba.
Reggeli bambulás jön. Hosszú évek óta ez az első tél, hogy nem etetek madarakat, és nincsenek tyúkjaim. Sajnálom a madármozit az ablakban, és a tojások keresgélését, de a felelősségtudat erősebbnek bizonyult. Ez nem az a műfaj, amiben ki lehet hagyni néhány napot, akkor inkább el se kezdd, mert megölöd őket. És zavaros, kacskaringós idők jöttek. A zene olvasással folytatódik, tekintve, hogy megjelent Johnny Ramone önéletrajzi könyve, a Commando, melynek kapcsán a következő épületes és tanulságos levelezés zajlott le a fészbukon, meglett emberek között:
– Estére ki is olvasod, letehetetlen. Aztán holnap lehet újra kezdeni. Hey ho, let’s go!
– Gabba Gabba Hey! Gabba gabba, we accept you, we accept you, one of us!
– Mingyá bömböl mellé a cucc. Gabbaaaaaaa.
– There’s no stoppin’ the cretins from hoppin’.
Az elpusztíthatatlan rock and roll hitű punkok osztatlan lelkesedése nem véletlen. Magam is szakadok a röhögéstől, valamint a félelemtől és a reszketéstől. Reménység idiótái előre, kiveszem a részem belőle. Ha legközelebb alszom, majd arról álmodom, hogy pofán vágtam Malcolm McLarent, ráadásul a Whisky and Go Góban, ahol azért mégis csak Jim Morrison szelleme randalírozik a padláson.
Az ominózus találkozás a Ramones zenekar alapítója és a Sex Pistols-guru között egyébként a szerző visszaemlékezése szerint így zajlott: „McLaren éppen a barátnőmmel beszélgetett, rajtam pedig hirtelen eluralkodott az érzés, hogy nem akarom, hogy tovább duruzsoljanak. Csak pár lépésre álltam, és odaszóltam a csajomnak, hogy csatlakozzon hozzám. Hallottam, ahogy McLaren megkérdezi, hogy mi bajom van, mire odaléptem, és visszakérdeztem: »Hogy mi bajom van?« És már ütöttem is a fejét. Padlót fogott, ám én nem értem be ennyivel. Megragadtam Dee Dee basszusgitárját, hogy befejezzem, amit elkezdtem. Végül a többiek fékeztek meg, McLarent pedig evakuálták.”
Egy mindenes feljegyzései (22. rész) | Magyar Hang
Hét közben hatkor kelek, felülök a buszra, aztán egy másikra, megyek a szakácsiskolába. Néha örülök neki, néha meg nem annyira.
Itt meg is álltam egy kicsit, és arra gondoltam, tűnődve mintegy, hogy hányszor meg kellett volna ezt tennem, és akkor nem marad bennem ennyi feszkó. Aztán meg arra, hogy néhányszor megtettem, de attól sem lett jobb. Szóval nem könnyű itt semmi, még ez az erőszakdolog sem. Ha hagyod magad megalázni, lásd még elegánsan, okosan visszavonulsz, meg ilyenek, akkor lehet, hogy évekig hordozod magadban a tüskét, és ugyanolyan frusztrált barom leszel, mint aki belemászott az aurádba, ha meg megtorlod a gyökérségét, és túl jól sikerül, akkor mehetsz pár évre a garantáltan erősebb srácok közé, és még meg is bánod az egészet. Mindenesetre a pszichiáterem szerint ne tartsak semmit magamban, a pszichológusom szerint szép erőt mutat, ha nyíltan vállalom az érzelmeimet, nekem meg fogalmam sincs róla, mit gondol róluk a közös parapszichológusuk.
A Commandóban viszont látható egy fotó Johnny gyerekkori mackójáról, ami sok mindent megmagyaráz hősünk pályafutásának alakulásával kapcsolatban. A maci konkrétan úgy néz ki, mint Anthony Hopkins a Bárányok hallgatnakban, vagy egy kicsit rosszabbul.
Sexepil - Igazi zöld
null
Belőlem meg egyre különösebb módokon és a lehető legváratlanabbul tör elő a lélekláva. Azt sem gondoltam például soha, hogy egyszer kitüntetett figyelmet tanúsítok délolasz gyereklányok sorsa iránt. A bajok már megint az insomniámnál kezdődtek, amikor egyik éjszaka beleakadtam az HBO-n a Briliáns barátnőm című sorozatba. Először csak egy kicsit, de aztán egyre intenzívebben, mondhatnám tudatosan. A megfejtést kerestem egy darabig, tehát hogy miért kapott ez el ennyire sokakat, de alighanem túlgondoltam már megint mindent. Ez az egész egyszerűen oly módon emberi, ami kiveszőfélben van már, mint a tigris. Talán ez a nyitja. Nekem meg még a szokásos, a dél géniusza. Szegény, kemény, vad, érzelmes, nem viszik el a szemetet, és mindenki üvölt, de minden férfi don, és minden nő szemmel ver.
És itt most el is fáradtam, bele az elmúlt napokba, ég a szemem. Zsolt maradt másnapra is, szépen összehoztunk egy dalt, aztán még az autóút Budapestig. Mínusz kilenc lett közben. Kemény. Innen jön majd a Briliáns barátnőm megint, mert elég sok van még benne.
A sorozat többi részét itt olvashatja.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/2. számában jelent meg, 2019. január 11-én.
Hetilapunkat megtalálja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 2019/2. Magyar Hangban? Itt megnézheti.
