Üdítő élmény olyan, szlovák történész által jegyzett, Trianonról szóló munkát olvasni, amely nem a hagyományos sémák szerint halad.
Időgép
Megvan otthon az a tíz évvel ezelőtti esküvői videó? Jaj, ugye nem lett rávéve a Robin Hood, a tolvajok fejedelme?!
1953. március 9-én temették a néhány nappal korábban meghalt Sztálint. Aznap Sztálinvárosban is megállt egy pillanatra az élet. Egy kép anatómiája.
Úgy tűnik, hogy elődeink – a korábbi feltételezésekre rácáfolva – már szinte a kontinensre való érkezésük után azonnal ismerték ezt a kor egyéb lehetőségeihez mérten hihetetlenül hatékony és halálos lőfegyvert.
A Viasat History új sorozata a második világháború fedett műveleteinek és megtévesztéseinek világába kalauzol.
75 évvel ezelőtt államosították puccsszerűen a 100 munkásnál többet foglalkoztató vállalatokat. Az akciót igyekeztek a legnagyobb titokban végrehajtani, a kijelölt cégnél váratlanul megjelent az államosító bizottság.
Kilencven éve, 1933. január 30-án nevezte ki Hindenburg elnök Adolf Hitlert német kancellárrá. Néhány hónap alatt felszámolta a weimari köztársaságot.
Hogyan emlékeztek a Balassagyarmaton történtekre a foglyul ejtett lányok, mi történt az elkövetőkkel?
A Nyugat elárult bennünket, az EU-ban „brüsszeliták” hada ügyködik azon, hogy keresztbe tegyen nekünk, a Lajtán túli világ romlott, hitetlen és gyökerét vesztett – a Nyugat-ellenes beszédmódok múltbéli gyökereit Romsics Gergely történésszel vizsgáljuk.
A britek ragaszkodnak a 2500 éves műtárgyak tulajdonjogához, ám hozzájárulnak ahhoz, hogy egy erre építendő önálló múzeumszárnyban a görögök kiállíthassák a jelenleg Londonban látható ókori műkincsegyüttest.
Az elmúlt időszak egyik legizgalmasabb híre volt nemzetközi műemléki fronton, hogy felmerült: a britek lehet hozzájárulnának, hogy az immár több mint kétszáz éve Nagy-Britanniában őrzött márványszobrok és reliefek „kölcsönbe” visszakerüljenek Athénba.
Medgyesi Konstantin történész Kádár János lelkiismeretéről, Grósz Károllyal való sajátos viszonyáról, utolsó beszédének és Nagy Imre újratemetésének szimbolikájáról. Interjú!
A történész a pályája kezdetéről, a történelmi analógiákról, a Horthy- és a Kádár-rendszerről. Interjú!
Napóleon, a rosette-i kő, haszon és tudásvágy. Bács Tamással, az ELTE Egyiptológia Tanszékének vezetőjével Jean-François Champollion korszakos felfedezéséről és az egyiptológia „Indiana Jones korszakáról” beszélgettünk.
Fegyveres ellenállás és embermentés 1944-45-ben: nem a gyengeségét, hanem új adatok, összefüggések felvonultatásával a kérdésben tájékozott olvasót meglepve sokkal inkább az erejét bizonyítja Bartha Ákos könyve.