A harmincéves háború egyik tengeri csatájában elsüllyedt hajóra bukkantak búvárrégészek

A harmincéves háború egyik tengeri csatájában elsüllyedt hajóra bukkantak búvárrégészek

Joh. Peter Lotichius metszete az 1644-es fehmarni tengeri ütközetről a Theatrum Europaeum folyóirat 1651-ben megjelent számából (Forrás: Wikipedia)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Nem akármilyen leletre bukkantak a Viking Hajómúzeum búvárrégészei: a dániai Rødbyhavn partjaitól mintegy 150 méterre rátaláltak a harmincéves háború egyik csatájának utolsó, eddig elveszett dán hajójára. A negyedosztályú – 40-60 lőfegyverrel felszerelt – sorhajó, a Delmenhorst az 1644. október 23-án a német és dán partok között fekvő Fehmarn-sziget mellett, a svéd és dán erők között lezajlott ütközetben süllyedt el.

A roskildei múzeum beszámolója szerint a roncsra a német partokat Dániával összekötő, mintegy 18 kilométer hosszúra tervezett Fehmarn híd előkészületi munkáinak alkalmával bukkantak rá. Az 1633-ban vízre bocsátott, 120 fős legénységgel bíró Delmenhorst érdekessége az volt, hogy ez volt az egyik első hajó, amelyet rajzok alapján készítettek. A régészek öt hétig titokban dolgoztak a roncs körül, és 30 ezer fotót készítettek a mintegy 3,5 méter mélyen fekvő maradványokról, hogy le tudják modellezni a 7×31 méteres hajót és a tengerfenék azon részét, ahol fekszik.

A Delmenhorst volt egyébként az utolsó abból a három dán hajóból, amely a csatában süllyedt el, amelyet ez idáig nem sikerült megtalálni. A másik két roncsot még 2012-ben fedezték fel. „Az első merüléskor a ragyogó napsütésben a megolvadt, tucatnyi darabra robban bronz ágyúk úgy csillogtak az elszenesedett roncs körül, mint az arany” – mesélte a kutatást vezető Morten Johansen. A régészek – négy különböző méretben – számos ágyúgolyót is találtak a hajó körül.

Az 1618 és 1648 között zajló, Európát vérbe borító harmincéves háború utolsó szakaszában lezajlott ütközet az 1643 és 1645 között a skandináv hegemóniáért folytatott svéd-dán vetélkedés meghatározó ütközete volt. A dánok a német-római császár szövetségeseként 1638 óta igen jó helyzetben voltak, III. Ferdinánd (ur. 1637-1657) nagy mozgásteret adott IV. Keresztély dán királynak (ur. 1588-1648), aki nem csak ezért volt ekkor a térség vezető nagyhatalmának feje. Dánia az 1620-as évek óta a régiós tengeri hatalomnak számított: 1642-ben 35 jelentősebb – összesen 20 ezer tonnányi vízkiszorítású – hadihajóval rendelkeztek. A szárazföldi mozgósítható csapatlétszámuk – védekező hadműveletek esetén – 1641-ben 16 ezer dán és 6500 norvég gyalogosból, valamint 2000 lovasból állt, ami mellett Keresztély királynak fegyverben tartott még egy 11 ezer fős állandó zsoldos sereget. A dánoknak mindez futotta miből, ők ellenőrizték az Öresund-szorosban áthaladó hajókat, amelyektől magas vámokat szedtek be, így fölözve le a kelet-nyugati irányú balti kereskedelmet.

A protestáns hollandok, az északi német városok és a franciák szövetségében harcoló svédek II. Gustav Adolf király 1632-es halála óta gyűjtötték az erőt, hogy megszerezzék a hegemóniát az északi térség felett. Az 1640-es évektől komoly flottafejlesztésbe fogtak: 1645-re 58 hadihajót építettek, amelynek vízkiszorítása elérte a 35 ezer tonnát. Ezeken összesen 6152 tengerész és 3256 katona szolgált. Emellett összesen 90 ezer szárazföldi katonával – köztük 50 ezer német zsoldossal – bírtak, és a dánokkal ellentétben, két évtizedes szárazföldi csatározások tapasztalataival a hátuk mögött, ezek a csapatok harcedzettebbnek számítottak.

A körmönfont diplomata, Axel Gustafsson Oxenstierna királyi kancellár 1643-ban látta elérkezettnek az időt, hogy kiüsse a dánokat a nyeregből. És semmit sem bízott a véletlenre, a meglévő svéd flotta mellé felbérelte a vallon származású mágnás, Louis De Geer 32 hajóját, mintegy 3000 zsoldos matrózzal, akik a később szolgálataiért svéd nemességet is kapó holland Maarten Thijsen admirális irányítása alatt a térségbe érkeztek.

Oxenstierna 1643 június 5-én levelet küldött a csapataival Csehországban állomásozó Lennart Torstensson tábornagynak, hogy vonuljon Pomerániába. A Habsburgok ellen I. Rákóczi György erdélyi fejedelemmel is szövetkezni kívánó svéd generális november közepén ért Németország északi részébe 16 ezer katonájával. A hadmozdulatok – amelyekkel meglepték dánokat – végül 1644. január végén indultak meg. A svédek rárontottak a dán félsziget déli részére, Kiel és Glückstadt térségében, a környező lakosság a svédek kegyetlenségétől rettegve elmenekült Hamburg környékére.

Oxenstierna közben visszahívta a már „nyugdíjas éveit” töltő finn hadparancsnokot, Gustav Hornt is, aki Svédországban nyitott újabb frontot: mintegy 11 ezer emberével rárontott Svédország dánok által megszállt legdélebbi, tengerparti tartományára, Skånéra. 1644 februárjára elfoglalta Helsingborgot, blokád alá vette a Koppenhágával átellenben fekvő Malmőt, és elfoglalta az akkor norvég urala alatt álló Jämtlandot.

IV. Keresztély se tétlenkedett, blokád alá vonta Göteborg kikötőjét, közben 9 hajóval a dán félsziget délnyugati részén, Römö szigete mellett becserkészte Thijsen flottáját, és komoly vereséget mért rá. A németalföldiek legnagyobb ágyúinál kétszer nehezebb mozsarakkal sorozta meg az ellenséget, a hollandok közül sokat eliszkoltak haza. Az események közben Amszterdamban felkorbácsolták az érzelmeket a holland-svéd szövetséggel szemben, egy pillanatig még az is a levegőben volt, hogy az együttműködés legnagyobb támogatójának számító De Geernek el kell hagynia otthonát.

A svéd flottát irányító Clas Larsson Fleming 41 hajójával 1644 júniusában segített Torstenssonnak elfoglalni Fehmarn-szigetet és környékét. A dán király, és flottaparancsnoka, Pros Mund július 1-én a schleswig-holsteini partok mentén megütközött a svéd tengeri főerővel. A a 40 dán és 37 svéd hajó részvételével lefolyt Kolberger Heide-i ütközetben dán oldalról 207, míg svéd részről 101 katona halt meg, és a már 67 éves, a csatában aktívan részt vevő IV. Keresztély is komoly sérüléseket szenvedett. A beszámolók szerint elvesztette az egyik fülét, míg a jobb szemét kilőtték. Fleming a Kiel környéki vizeken rejtőzött el, nem sokkal később, egy csetepatéban egy ágyúgolyó leszakította a jobb lábát, aminek következtében elhunyt. A svédek új flottaparancsnoka a háború veterán arisztokratája, a már 12 éve harcoló, ám még mindössze 31 éves Carl Gustav Wrangel lett. A csatározásokba közben III. Ferdinánd is beszállt, 18 ezer emberrel délről, mintegy 750 kilométerről északra küldte az egyik kipróbált hadvezérét, Matthias Gallast.

Ilyen előzmények után érkezett el 1644. október 23-i fehmarni tengeri ütközet. A svédeknek sürgős katonai sikerre volt szükségük, amit Wrangelnek sikerült elérnie. Egyesülve Thijsen visszatérő 21 hajójával, 37 hadigályával mentek neki a tél közeledtével már tengeri csatára nem számító dánok 17 hajójának a Fehmarn-sziget mellett. IV. Keresztély hadának esélye se volt, a svédek 3 hajót süllyesztettek el, míg tízet elfogtak – mint írják, ez volt a dán uralkodó utolsó csatája.

A Delmenhorst egyébként nem akármilyen körülmények között süllyedt el. A dánok a part felé kormányozták, hogy a homokpadon megállítva a szárazföld felől tüzelő ágyúk védelmében megóvják az ellenségtől. A svédek azonban cselhez folyamodtak, feláldozva egyik hajójukat, felgyújtották, majd a dán gályába vezették, ami szintén kigyulladt és elsüllyedt.

A svéd-dán háború ezzel tulajdonképpen véget ért. Gallas császári erőit Torstensson felmorzsolta, utánpótlás nélkül végül alig 3000-en értek vissza 1644 decemberében Wittenbergbe.

A két fél 1645. augusztus 13-án írt alá békemegállapodást a svédországi Brömsebróban. Az egyezménybe belevették a svédeket támogató Hansa-városokat, és Dánia többek között nem vetett tovább ki adókat Glückstadtra és elismerte Hamburg autonómiáját. Svédország megkapott két kelet-balti szigetet, Gotlandot és Öselt, valamint a norvégoktól Jämtland és Härjedalen tartományokat. Mentesültek a dán tengeri vámok alól, és 30 évre megkapták a dél-svédországi Halland tartományt zálogba, hogy ezzel biztosítsák többek között egy új, csökkentett dán vámterhekről szóló egyezmény tető alá hozását. Ez egyébként jelentősen megcsappantotta a dán bevételeket, ám a nagyhatalmak arra is ügyeltek, hogy a svédek ne erősödjenek meg túlságosan – de tény, ettől kezdve Skandináviában Svédország lett a régió vezető hatalma.

Mivel a Delmenhorst homokpadba süllyedt, ezért nem emelték ki a roncsot a régészek, hanem befedték, hogy további, részletesebb információkat nyerhessenek belőle a jövő kutatói. A roskildei Viking Hajómúzeum 2021-ben kiállítást tervez az 1644-es fehmarni csatában elsüllyedt három hajóroncs történetéről és felfedezéséről.

Felhasznált források, szakirodalom

• Johansen, Rikke Tørnsø: Marine archaeologists from the Viking Ship Museum in Denmark find warship from the 17th century. In: Vikingeskibs Museet online, 2020.09.18.
• Wilson, Peter H.: Europe's Tragedy – A New History of the Thirty Years War. Penguin Books, London 2010.

Az Időgép történelmi rovatunk további cikkeiért kattintson ide! Ha a tudományos cikkek érdeklik, akkor a Tudomány rovatunkat érdemes figyelnie!

Fizessen elő a Magyar Hangra!

Friss lapszámunk

Támogasson minket!

Keresés

Árnyék podcast – A vert sereg