Tavaly január 13-át a vallásszabadság napjának nyilvánította a parlament annak alkalmából, hogy 450 esztendeje a tordai országgyűlés Európában elsőként törvénybe foglalta a vallás- és lelkiismereti szabadságot. Az egyetlen magyar alapítású történelmi egyháznak, az unitáriusnak különösen fontos az évforduló, ugyanis az 1568-as vízkereszti országgyűlés zárónapját tekinti alapítása dátumának.
Isten egységének gondolatát az aragóniai Szervét Mihály fogalmazta meg a reformáció korában, de az irányzat nem tudott kibontakozni, mert a katolikusok és a szentháromsághívő protestánsok egyaránt ellenségesen tekintettek rá, és Szervétet 1553-ban máglyára küldték a könyveivel együtt. Közép-Európában viszont nem sokkal később már egyházzá tudott alakulni az unitarizmus, ami az 1568-as országgyűlésnek köszönhető: Tordán korábban nem ismert formában fogalmazták meg a vallásszabadságot. Az 1555-ös augsburgi békeszerződés például még rögzítette azt az elvet, hogy akié a föld, azé a vallás. A vízkereszti országgyűlésen ezt meghaladták, és kimondták: a hitfelfogás alapja a szabad döntés – a hit Isten ajándéka, ahogy az 1568. január 13-án megalakuló unitárius egyház alapító püspöke, Dávid Ferenc leképezte Pál apostol efezusiakhoz írt leveléből. Dávid a katolikus hittől a nyugati reformáción át jutott el az Isten egységét hirdető felfogásig.
„Már nem az volt a kérdés, hogy mit prédikálnak a papok”
Az unitárius gondolat terjedését elősegítette a Szentírás lefordítása a nemzeti nyelvekre: egyebek közt Lengyelországban, Németalföldön, Angliában is megjelent az Isten oszthatatlanságának gondolata. „Már nem az volt a kérdés, hogy mit prédikálnak a papok, hanem hogy mit olvasnak ki az emberek a Bibliából – foglalja össze a korszak jelentőségét Kászoni-Kövendi József nyugalmazott lelkész, a magyarországi egyházkerület püspöki helynöke. – Sokan jutottak arra a következtetésre, hogy nincs szó szentháromságról a Bibliában, de az inkvizíció felemelkedő mutatóujja miatt többen kénytelenek voltak visszavonni tanaikat.”
Lengyelországban teljesen felszámolták az unitárius mozgalmat, Angliában, majd Észak-Amerikában viszont széles körben ki tudott bontakozni az isteni egység gondolata. „Az angliai, amerikai unitáriusok nem vették át egy az egyben az Erdélyben kialakult unitarizmus fogalmait, de sok közös vonás van bennük. Persze a korabeli eszmék sehol sem maradtak sterilek, és a kölcsönhatás a mai napig tart. A kapcsolatot talán úgy írhatnám le, hogy ugyanannak a fának mi vagyunk a gyökerei, a különféle nyugati unitárius eszmeáramlatok pedig a koronája” – fogalmaz Kászoni-Kövendi József. A rendszerváltozás óta egyébként a honi egyház szoros kapcsolatot alakított ki nyugati unitáriusokkal, minden magyar egyházközségnek van testvérgyülekezete.
Érdekesség, hogy az Egyesült Államok elnökei közül négy is unitárius volt – katolikus pedig csak egy –, itthon viszont csak II. János király (János Zsigmond) és Székely Mózes fejedelem követte Dávid Ferenc tanait. Számos neves politikus, tudós, művész vallott unitárius nézeteket, többek között Bell, Chamberlain, Darwin, Dickens, Franklin, Jefferson, Morse, Schweitzer, a magyarok közül pedig Bartók Béla, Brassai Sámuel, Heltai Gáspár, Moyses Márton és Orbán Balázs a legismertebb.
Bartók írta, hogy „A magyarság számára talán a legszomorúbb, hogy az egyetlen magyar alapítású egyház (…) állandó szálka volt a többi keresztény felekezet szemében. Ez gyakran ma is tapasztalható. Kis létszámuk miatt igen sokan nem is ismerik őket, és az időnként nyilvánosságra kerülő híradásokat idegenkedve vagy értetlenül fogadják.” Utóbbi megállapítást úgy kommentálja a Budapesti Unitárius Egyházközség nyugalmazott lelkésze, hogy mi, magyarok megengedjük magunknak azt a nagyvonalúságot, hogy ami a sajátunk, arról nem veszünk tudomást, nem tartjuk annyira fontosnak, mint mások. Az ismertség hiánya arra is visszavezethető, hogy az unitáriusoknak nincs oktatással foglalkozó intézményük.
A Csíksomlyó-vita
Ami a többi felekezet hozzáállását illeti, már nem olyan borús a helyzet, mint Bartók korában. A püspöki helynök örömmel számol be arról, hogy hitbeli különbözőségeik ellenére jó kapcsolatban vannak a másik három történelmi keresztény egyházzal. Igaz, vannak vitás pontok, melyek közül szimbolikus Csíksomlyó ügye. A katolikus hagyomány szerint a búcsút azután rendezték meg a katolikus székelyek, hogy 1567-ben legyőzték János Zsigmond hittérítő seregeit. Az unitárius egyház többször felemelte szavát a legendával szemben, mondván János Zsigmondnak nem volt ilyen jellegű hadjárata, és egyébként is elvi ellentétben állt volna az általa is hirdetett vallási toleranciával. Ráadásul a fejedelem ekkor még nem a Dávid Ferenc-i hitet követte, és az unitárius felekezet csak 1568-ban intézményesült.
Kászoni-Kövendi József azt mondja: volt időszak, amikor a katolikus érsek is elismerte, hogy igaza van az unitárius közösségnek, de a legenda nehezen akarja megadni magát a tényeknek. Álláspontja szerint azért ragaszkodnak hozzá sokan, hogy nagyobb legyen a csíksomlyói passió ereje, mítosza, ám erre semmi szükség. Pláne hogy a búcsún protestánsok – köztük unitáriusok – is szép számban vesznek részt.
A felekezetek korábbi szembenállását, majd semleges viszonyát egyre inkább felváltja az egymás iránti figyelem. Erdélyben egy lépéssel előrébb is járnak, hiszen minden magyar felekezet kárvallottja a román állam agresszív nacionalizmusának. A Magyar Unitárius Egyház főhatósági testülete az elmúlt év végén határozott állásfoglalást adott ki a református Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása ügyében. „Erdélyben különösen odafigyelnek a hitágazatok arra, hogy mi történik, és ha egyiküket sértés, méltánytalanság éri, a többi azon nyomban szolidaritást vállal vele. Az evangélikus Reményik Sándor mondta: »Ne hagyjátok a templomot, / A templomot s az iskolát!« Ma már katolikusok, reformátusok, evangélikusok, unitáriusok, esetleg neoprotestánsok együttesen képesek felemelni a szavukat” – jegyzi meg a püspöki helynök, hozzátéve: reméli, hogy az elmúlt években megindult közeledés nem akad el.
Átvilágítás
Közéleti ügyekben egyébként kis létszámuk ellenére meglehetősen aktívak az unitáriusok. 2001-ben előírták, hogy minden választott tisztségviselőnek át kell világíttatnia magát. 2012-ben – ismét elsőként – határokon átívelve egyesítették egyházkerületeiket, a Trianon után kettészakított egyház szervezeti egysége így teljesen helyreállt: egy szabályzatban tömörítették működési kereteiket, egy egyházi képviselőtanácsuk, főtanácsunk és zsinatuk van. Abban a reményben is tették ezt, hogy a magyarországi kerület így nem olyan erőtlen, mint egyedül. Tőkés László egykori református püspök az egyesülés kapcsán megjegyezte, hogy „nemes irigységgel” tekintenek az unitáriusokra.
Az Országgyűlés a 2018. évi I. törvénnyel a vallásszabadság napjává nyilvánította január 13-át. Idén ezen a napon zárták jubileumi évüket az unitáriusok. Az ünnepi istentiszteleten az igét hirdető Csécs Márton torockói lelkész felhívta a figyelmet, hogy a törvényt senki nem támadta, kifogásolta, kormánypártiak és ellenzékiek egyetértésben, egyformán méltatták.
Rádöbbennek: a reformációnak van magyar ága is
Arra a kérdésre, hogy mennyire feladata az egyháznak a politizálás, Kászoni-Kövendi József így válaszol: „Hallatnia kell a hangját, de pártpolitikai dolgokban nem szerencsés részt vennie. Egyenes, következetes úton kell járni; a jézusi tanítás alapján »adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené«.” Persze a pártpolitizálástól való távolmaradással sem lehet elkerülni kényes helyzeteket: nemrég éles vita bontakozott ki az azonos neműek házassága kapcsán. Az egyház közel két évig foglalkozott a témával, és noha vannak, akik úgy gondolják, hogy az unitarizmusnak épp progresszivitása okán el kell jutnia az egyneműek esketéséig, a 2017. október 27-ei zsinat kimondta, hogy nem adnak össze azonos neműeket, mert nem kerülhetnek szembe saját tanításaikkal. A nyugalmazott lelkész egyébként nem zárja ki, hogy a jövőben valamikor újra előkerül a téma.
Napjainkban a történelmi egyházak egyik legnagyobb kihívása, hogy úgy adjanak aktuális, érvényes és érdekes válaszokat, hogy nem szakadnak el gyökereiktől. Négy és fél évszázada az állt a küzdelmek középpontjában, hogy az emberek szabadon gyakorolhassák a hitüket, ma pedig az, hogy ne veszítsék el. Kászoni-Kövendi József úgy fogalmaz, hogy szerencsés az az ember, akinek van világnézete, hite, vallásos meggyőződése, felekezetisége, hovatartozása, aki maga mögött tud egy közösséget, hiszen nem annyira kiszolgáltatott ebben az elidegenedett és elüzletiesedett világban. Robert Fulghum amerikai unitárius író közérthetően összefoglalt hitvallását idézi: „Hiszem, hogy a képzelet erősebb a tudásnál, hogy a mítosz igazabb a történelemnél, hogy az álmok hatalmasabbak a tényeknél, hogy a remény mindig győzedelmeskedik a tapasztalat fölött, hogy a nevetés az egyetlen gyógyír a bánatra. És hiszem, hogy a szeretet erősebb, mint a halál.” Ezt is jelenti az, hogy a hit Isten ajándéka.
Az unitáriusokat egyébként a másik három felekezetnél kevésbé érintette a hívek elvesztése. A nyugalmazott lelkész meg van győződve arról, hogy jóval erősebben kötődnek a valláshoz azok, akik tudatosan lesznek unitáriusok, mint akik beleszülettek. Elmondása szerint sokan csatlakoznak a hitágazat megismerésének egyszerűsége, logikája miatt, és szerepet játszhat a gyarapodásban az is, hogy vannak, akik rádöbbennek: a reformációnak a német és francia-svájci mellett van magyar ága is.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/3. számában jelent meg, 2019. január 18-án.
Hetilapunkat megtalálja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 2019/3. Magyar Hangban? Itt megnézheti.
