Érdekes felfedezésről számoltak be az amerikai tudományos akadémia szaklapjában, a PNAS-ban: Törökország nyugati partvidékén találtak egy fiatal férfit, aki a leletkörülmények szerint az írott történelem egyik legismertebb, mintegy 60 köbkilométernyi kőtörmelékkel, cunamival és hamuhullással járó, Szantorini szigetén található tűzhányó, a Théra bronzkori kitörésének lehetett az áldozata. Az egyes feltételezések szerint a mitikus földrész, Atlantisz pusztulásának legendáját inspiráló kitörésének pontos dátuma és hatása a környező térségre a modern régészet egyik legizgalmasabb témája.
A most talált csontváz különlegessége, hogy ez az első olyan elhunyt, akit a legendás cunamihoz lehetne kötni. A thérai kitörés egyik legnagyobb problémája, hogy bár a kitörés helyszíne körüli területeken az égből lehullott hamura vonatkozó bizonyítékok bőségesek, az azt követő cunamihoz szinte semmit sem tudnak kötni. Ennek az az oka, hogy a szökőárak hajlamosak a törmeléket és a holttesteket visszahúzni a tengerbe, ahelyett, hogy bármilyen bizonyítékot hagynának maguk után a parton. Emiatt a thérai cunami áldozatait, egyetlen egy, a kitöréshez köthető holttestet sem találták meg ezidáig.
A szaklap beszámolója szerint a Cesme-Baglararasi lelőhelyen talált holttest, amely mellett egy kutya maradványaira is rábukkantak, valamint a kitöréshez köthető hamu- és törmelékréteg azért maradhattak a parton, mert egy támfal megakadályozta, hogy visszamosódjanak a tengerbe. A nemzetközi kutatócsoport sérült falakat, üledéket is talált az ásatás során, ami több szökőárra utal. Emellett bizonyítékot találtak arra, hogy a katasztrófát követően lehetséges túlélők, áldozatok után kutattak a cunamit átvészelők, akik gödröket ástak ott, ahol úgy vélték, valakit rejthet a törmelék.
A fiatal férfi maradványait egy támfalhoz nyomva találták meg olyan pozícióban, amelyre a modern szökőárak esetében is felfigyeltek már. A szénizotópos, radiokarbonos kormeghatározás szerint az áldozat biztos, hogy Kr. e. 1612 után vesztette életét.
A keltezés kérdése azért is kulcsfontosságú, mert a mai napig parázs viták zajlanak arról, hogy pontosan mikor is történhetett az ominózus kitörés. És vajon ez okozhatta-e a 110 kilométerrel délebbre fekvő minószi paloták pusztulását Krétán, ahogy azt számos régész a mai napig állítja, és mindezek alapján a kitörést korábban Kr. e. 1500-ra, míg a minószi pusztulást Kr. e. 1450-re tették. Ahogy arról lapunk is beszámolt korábban, az első radiokarbonos mérések a kitörést Kr. e. 1630 és Kr. e. 1530 közé tették, egy 1615-ös legvalószínűbb dátummal. A radiokarbon pontatlanságait mérséklő faévgyűrűs kormeghatározási (dendrokronológiai) sorozatokban egy Kr. e. 1628–1626-ra keltezhető anomáliát azonosítottak, míg a grönlandi jégminták között egy Kr. e. 1390-es és egy Kr. e. 1645-ös dátum utalhat nagy tűzhányóműködésre. Az a probléma ezekkel, hogy sem a fa, sem a jégminta esetében nincs olyasmi, amely lehetővé tenné, hogy azokban konkrét vulkánkitöréseket lehessen beazonosítani.
A Science Advance tavaly tavasszal publikált cikkében hét tanulmány 17 mérési mintáját vetették össze, amelyek Kr. e. 1663 és Kr. e. 1532 közé tették az eseményt. A két legvalószínűbb szerint a kitörés Kr. e 1596-1532 és Kr. e. 1586–1555 között zajlott le. A tanulmány vezető szerzője, Sturt Manning szerint – noha a korábban feltételezett Kr. e. 1630–1600 közötti dátum még mindig lehetséges – a frissebb adatok inkább egy Kr. e. 1600–1550 közötti időpontot valószínűsítenek.
A most talált maradványok a friss fejleményeket figyelembe véve egyelőre úgy tűnik, illenek ebbe a kirakósba.
Ha a történelem érdekli, akkor Időgép rovatunkat érdemes figyelnie! Tudományos cikkeinkért pedig kattintson ide!
