Ezerhatszáz nukleáris robbanófej – ekkora arzenállal rendelkezett Ukrajna, harminc évvel ezelőttig. 1994. január 14-én írták alá Moszkvában azt a háromoldalú egyezményt, amelynek értelmében az ukrán atomfegyvereket Oroszországba szállították, hogy ott szétszereljék azokat. Az Egyesült Államok, Oroszország és Ukrajna elnökei által szignált megállapodásban a kárpótlásról sem feledkeztek meg, a leszerelésért cserébe az ukrán fél biztonsági garanciákat kapott, illetve ígéretet az atomerőművei üzemanyagának folyamatos ellátására. Moszkvában egy másik dokumentumra is fontos aláírások kerültek: Borisz Jelcin és Bill Clinton megegyeztek, hogy átprogramozzák nukleáris fegyvereik irányító berendezéseit, így közel fél évszázad után a két szuperhatalom már nem célzott egymásra.
A moszkvai csúcstalálkozó a béke irányába tett hatalmas lépésnek tűnt, eredményeit ugyanakkor az Ukrajna ellen indított 2022-es orosz támadás fényében is vizsgálhatjuk. Arra ugyan az alternatív történelem híveinek kell választ találniuk, mi történt volna, ha keleti szomszédunk nem szabadul meg atomarzenáljától, mégsem feledkezhetünk meg róla, hogy a háború kitörésekor Vlagyimir Putyin éppen az ukránok lehetséges nukleáris fegyvereivel indokolta az agressziót. Ez persze ugyanolyan átlátszó magyarázatnak tűnt, mint a „nácitlanítás”, vagy a genocídium – az orosz kisebbség tervezetten végrehajtott lemészárlásának – megakadályozása, mégis érzékeltetheti, hogy milyen szerepet játszanának a konfliktusban a valódi atomfegyverek. Nem véletlenül okozott három évtizede belpolitikai válságot Ukrajnában a leszerelés: a nagy testvér ölelő karjaitól való félelem miatt sokan ragaszkodtak a csapásmérő eszközökhöz.
Leonyid Kravcsuk ukrán elnök 1994 januárjában a politikai karrierjét is kockára tette a moszkvai megállapodás sikere érdekében – erről ő maga beszélt, miután megérkezett az orosz fővárosba. Az ukrán törvényhozás tagjai pedig örömmel szaván fogták volna, a kommunista frakció még a megállapodás aláírása előtt kezdeményezte az államfő leváltását, és számos mérsékelt képviselő is elfogadhatatlannak minősítette az egyezményt, amely után Ukrajna nem volt többé atomhatalom. Kravcsuk karrierjét végül valóban derékba törte a leszerelési megállapodás, a júliusi elnökválasztáson alulmaradt az „oroszbarát” Leonyid Kucsmával szemben. Kellett ehhez persze a krími válság is – a szeparatisták az Ukrajnától való elszakadásért küzdöttek –, amely már harminc évvel ezelőtt jelezte, hogy a jelentős orosz kisebbséggel bíró területek potenciális konfliktuszónákká válhatnak. Erre a demográfiai törvényszerűségre utaltak a választási eredmények is: Kravcsuk tarolt az ország nyugati részén, az oroszok által lakott keleti és déli területeken azonban Kucsma verhetetlennek bizonyult.
A független Ukrajna első államfője a bukása után is maradt a politikában, 2006-ig parlamenti képviselőként dolgozott. A békés átmenet és a leszerelési program atyja két és fél hónappal az orosz támadást követően, 2022. május 10-én hunyt el.
A nukleáris konfliktus veszélyének csökkentése már a hatvanas években kulcskérdéssé vált. Az 1962-es kubai rakétaválság – a karibi szigetországba telepített szovjet fegyverek miatti konfliktus kis híján atomháborúhoz vezetett – egyértelművé tette a szemben álló felek számára, hogy a teljes pusztulást megelőzendő az ügyet rendezni kell. Nem sokkal később megindultak a fegyverzet mérséklésére irányuló tárgyalások, 1968-ban pedig aláírták az atomsorompó-egyezményt, amelyben az akkori öt atomhatalom – az Egyesült Államok, a Szovjetunió, Franciaország, az Egyesült Királyság és Kína – rögzítette, hogy nem segítenek további országokat nukleáris fegyverhez jutni.
A két szuperhatalom 1972-ben, majd 1979-ben döntött az atomarzenál korlátozásáról, ez volt a két SALT-megállapodás, amelyek annak ellenére tettek nagy lépést a békés együttélés irányába, hogy elsősorban a hordozóeszközökre vonatkoztak, és nem garantálták a feleknek a helyszíni ellenőrzést. A pusztító kapacitás kordában tartása még Vlagyimir Putyin regnálásának elején is napirenden volt, 2003-ban írták alá a moszkvai szerződést – hivatalos nevén a SORT-ot –, amelyet a 2010-ben megkötött új START-egyezmény váltott fel. Ennek értelmében a fegyverek összesített száma nem haladhatta meg a 700 hordozóeszközt, valamint az 1550 robbanótöltetet és a 800 indítószerkezetet. Ezt a megállapodást mondta fel Oroszország 2023 februárjában (korábban az Egyesült Államok is visszavonta több vállalását).
Vlagyimir Putyin tavaly többször is hangsúlyozta, hogy országa megkezdte a nukleáris triád megerősítését, vagyis a szárazföldi, a légi és a vízi csapásmérő eszközök fejlesztését. Tavaly októberben rakétatesztekkel adott nyomatékot szavainak, majd novemberben aláírta az atomcsend-egyezmény ratifi kációjának viszszavonását. Az ENSZ közgyűlése által 1996- ban elfogadott dokumentum elvben a globális biztonság garanciáját jelenthetné, a nukleáris technológiával bíró országok közül azonban csupán három – Franciaország, az Egyesült Királyság és Oroszország – ratifi kálta. Utóbbi kilépésével pedig már csak ketten maradtak, akik hivatalosan is támogatják az atomcsendet.
Ez a cikk a Magyar Hang 2024/1. számában, az Időgép-mellékletben jelent meg január 5-én.
