A Volt egyszer egy téka végén van egy jelenet, amelyben gyerekek próbálják kitalálni, melyik technikai alkalmatosság pontosan mire való. Nézegetik a videólejátszót, és találgatnak, a visszatekerhető kazettát pontosan melyik oldaláról kell a gépbe dugni. Valahogy attól is lesz az édes-bús nosztalgia annyira fájdalmas, hogy miközben életünk egy fontos, visszavonhatatlanul elmúlt szeletére emlékezünk, tudjuk, hogy mindez a fiatalabbaknak már semmit nem fog jelenteni. Hogy akadnak még, akikkel felidézhetjük, milyen volt egy magnókazettát ceruzával visszatekergetni. De bizonyos társaságban már csak furcsán néznek ránk. Öregnek tűnünk fiatalon is, búmerek leszünk X- vagy Y generációsként.
Ez jutott eszembe akkor, amikor kezembe akadt a régi discmanem. Hogy sokaknak már azt is magyarázni szükséges, egyáltalán mi volt ez. Ami, hasonlóképp mondjuk a walkmanhez, a videó- és magnókazettához, valami volt. (Hordozható cédélejátszó, ugye.) És ahogy az idősebbek emlegették egykori bakelitgyűjteményeiket, úgy idézzük fel most mi is letűnt korok tárgyi emlékeit. Mindezt úgy, hogy a bakelit például újra kezd divatba jönni. Sőt, bizonyos szubkultúrákban a magnókazettának is keletje van. Lejátszani viszont kihívás ezeket. Nem egyszer fordul elő, hogy belebotlunk a régi családi VHS-be, megnézni viszont már nem tudjuk. Jövedelmező szolgáltatások épülnek rá, hogy az évtizedes szalagokat digitalizálják, újra elérhetővé tegyék számunkra.
Annyira felgyorsult a nyolcvanas évektől a fejlődés, hogy számos eszköz csak bizonyos generációkat kapott el. Tipikusan ilyen a discman is, amellyel a kilencvenes-kétezres évek fiataljai rendelkezhettek, de az idősebbek, illetve a később születettek már kevésbé. Akiknek pedig volt, már végérvényesen köznevesült alakban használják. Közben a Discman, ahogy a Walkman is, a Sony termékeinek nevét jelölte. Bár a nyolcvanas évektől gyártották, de a discman igazán elterjedt nálunk a kilencvenes évek végére lett. A kétezres évek közepén, az mp3-lejátszók érkezése után kezdett kikopni, mára pedig a Sony le is állt a walkman- és discman-gyártással. (Mások viszont élesztgetnék a trendet.) Az okostelefonok vették át a funkciót, de az MP3- és MP4-lejátszók sem tűntek el.
Nem tudom már, mikor használhattam utoljára, de az elemeket kicserélve működik ma is a régi discman. Magnókazettákkal gondban lennék, de zenei cédé akad a közelben, egyfelől a régiek, másrészt amit újsághoz adnak ajándékba. (HammerWorldnek még szokása.) Azt már nehezebben találom meg, hogyan is kell a lejátszót bekapcsolni, többször átkattintok „hold” módra, míg végül rájövök, hogy elég csak kicsit erősebben a „play”-t nyomni. A végén pedig magától kapcsol ki. Nem is olyan rég majdnem szétvertem egy hirtelen előkerült békás vekkert ugyanezért. Az idegesítő brekegéssel ébresztő szerkezetet ugyanis sehogy sem tudtam kikapcsolni, de azért fél óránként rákezdett. A lemezjátszót hallani azért még mindig zene füleimnek. El is határozom, hogy meghallgatok rajta egy-két dolgot. Aztán úgysem fogok.
Talált tárgy sorozatunk további cikkeit itt olvashatja!
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/41. számában jelent meg, október 7-én.
