Van valami megnyugtató a propaganda kontinuitásában. A módszerek folyamatossága örök emberi értékekre világít rá: a befolyásolhatóságra, az ostobaságra, és az erő előtti vágyott meghunyászkodásra. Mindegy, hogy az Origo tegnapi cikkét, vagy a Művelt Nép Könyvkiadó Atombombás gyújtogatók című 1951-es kiadványát olvassuk, a helyzetünk állandóságában akár biztonságot is felfedezhetünk. Elröppent hét évtized, és a fejlődés fetisizálása ellenére semmi sem változott.
„A kapitalista rendszernek törvényszerű velejárója a háború, hiszen a tőke, a disznófejű nagyúr úgy szívja magába a vért, mint a vámpír. (…) A vizet évezredekig istenségként tisztelték a népek, s pusztító áradatainak milliók estek áldozatul. Ma készséges szolgaként hajtja gépeinket, locsolja kerteinket, szolgálja életünket. Ahol a föld története során eddig még a fűszál sem nőtt és elsorvadt a legigénytelenebb állat is, ott ma a szovjet emberek 25 millió hektárnyi területen gazdag termőföldet varázsolnak elő a sivatag helyén. És mi, akik legyűrjük a fenevadakat és az elemeket, akik a földnek egy hatalmas részén már felszabadítottuk az embert, nem volnánk képesek arra, hogy ilyen Morganokkal, Rockefellerekkel, Trumanokkal és Titókkal elbánjunk?”
A (hideg)háborús uszítók felettébb plasztikus és szenvedélyesen megrajzolt portréit tartalmazó Atombombás gyújtogatók precízen jelöli ki az ellenség táborát; remek arányérzékkel vegyíti a tényeket a fikcióval, és legalább ilyen hatékonyan hallgatja el a felmagasztalni igyekezett rendszer bűneit és hazugságait. Egy pillanatra sem hagy kételyt az olvasóban, hogy a szemben álló ideológiák közül melyik szolgálja a nép érdekét, és melyik tör az emberiség elpusztítására.
Hat évvel a háború után, amikor az öldöklés nyomai jelölték ki az olvasók mindennapjainak határait, a fasizmus rémképe remek eszközül szolgálhatott a gyakorlatban megvalósított kommunizmus kegyetlen és abszurd darálójának elleplezésére. Ha az Egyesült Államok és „csatlósai” újra és újra Hitler köpönyegéből bújnak elő, akkor mit számít, hogy közben odahaza lesöprik a padlást, hogy ok nélkül leverik bárki veséjét, vagy hogy a legegyenlőbb elvtársak géppuskával vadászva válnak eggyé a természettel?
„Gyűlöljétek őket, harcoljatok ellenük” – teszi egyértelművé a kiadvány üzenetét az előszó. A normalitás megőrzéséért folytatott békeharc narratívája újraírja a valóságot, a fenyegetettség mértékének fokozásával pedig a hatalom folyamatosan mozgásban tartja az új realitásban élő híveit.
Kincsekre bukkanhat az ember a szekrény feneketlen mélyén. Az Atombombás gyújtogatók sok évtizedes bezártság után szabadult, hogy „ugyanannak örök visszatérése” jeligével időutazásra vigyen: a jelenbe. „Februárban hazánkba látogat Putyin elnök, ezért kérjük a kormányt: fontolja meg, kérje, hogy nyugati megfigyelők és rendőrök mellett orosz rendőrök is vigyázzanak középületeinkre, a hidakra, a Nemzeti Bankra stb. Ugyanis, a várható súlyos vereség miatt őrjöngő ellenzék károkat tehetne épületeinkben, egyéb értékeinkben” – írta a Honfoglalás 2000 nevű civil szervezet 2021. december 31-én.
„A dolgozók milliói nyújtják kezüket szeretettel és hittel Sztálin felé, és százmillió ajakról hangzik a szózat – válaszolt a felvetésre az Atombombás gyújtogatók 1951-ből: – »Szeretett Sztálinunk, mindig veled vagyunk!«”
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/2. számában, annak is az Időgép mellékletében jelent meg január 7-én.
