Egy utcai könyvcsereponton bukkantam rá a Kossuth Könyvkiadó 1962-ben megjelent gyöngyszemére, a Pártdokumentumok az ideológiai és a kulturális munkáról című kötetre, mely a Társadalmi Szemle, a Kortárs, a Pártélet és a Népszabadság hasábjain megjelent írásokból válogat. A kötetet a nevelői könyvtárak számára javasolt műként tartották egykor számon.
Ez a példány is egy könyvtári gyűjtemény darabja volt, a benne lévő kölcsönzési jegy szerint azonban nem volt igazán népszerű az olvasók körében: 1964 és 1982 között mindössze hat alkalommal vették ki. Szabó nevű olvasója 1964-ben kölcsönözte ki első ízben a könyvet, majd két évtizeddel később, 1982-ben újra fontosnak érezte, hogy elmerüljön a felszabadulás utáni magyar irodalom és a lenini pártosságért folyatott filozófiai gondolatok elemzésében.
Makarenko és egy csehszlovák diáklány
Sok mindent felejthet az ember egy 1968-as Szép versekben.
Mellette Bereznay elvtárs volt még visszatérő fogyasztója a burzsoá nacionalizmus és a szocialista hazafiasság közötti különbségeket boncolgató kiadványnak. Ő 1967-ben és 1972-ben forgatta a könyvet, mely azt a lenini tézist hangsúlyozza, hogy a kulturális térhódítás sokkal keményebb és hosszabb időt igénylő feladat, mint a gazdaság és a politika leigázása.
Az új, szocialista értelmiség megteremtéséhez – melyben elvitathatatlan szerepet kapott a munkásosztály és a parasztság is, hisz a revizionista árulás és dogmatikus torzítás ellen mindenkinek fel kellett vennie a kesztyűt –, épp ilyen iránymutatásokra volt szükség, mint amilyenektől ez a zsebkönyv is hemzseg. Felhívják a figyelmet arra is, hogy a kulturális forradalom nem ösztönös és nem automatikus folyamat, „a dolgozó tömegek ezt a lehetőséget csak a párt irányításával (ezt a gondolatot valamely olvasó kétszer is aláhúzta) és az állam kulturális szervező tevékenysége segítségével válthatják valóra.”
Bár a művészet fejlődésével kapcsolatban messzemenő szabadságról értekeznek, de közbevetik, hogy igazi támogatást csakis a szocialista realista törekvések remélhetnek. „Az igazi művészetnek nem lehetnek a nép vágyaival, törekvéseivel, érdekeivel ellentétes céljai, s nemcsak politikailag, de művészileg is zsákutcába kerül, aki ezekkel szembefordul.”
Szó esik a könyvben emellett arról is, hogy a burzsoá kiszorításával indulhatott csak meg a szocialista kultúra felvirágoztatása, kiderül például, hogy a szovjet kultúra előretörésének köszönhető, hogy a magyarság „könyvolvasó néppé” vált, végre kiszélesedhetett a könyvtár-, és mozihálózat, ahogy a színházak látogatottsága is a marxista-leninista nézetek előretörésnek köszönhetően nőtt meg látványosan. „Ezek az adatok (…) összefüggésében azt mutatják, hogy megtörtük és felszámoltuk a volt uralkodó osztályok műveltségi egyeduralmát, erőteljesen növeltük népünk kulturális ellátottságát, emeltük általános műveltségének és szakmai ismereteinek, tudásának színvonalát.”
Veled vagyunk, Sztálin
Mindegy, hogy az Origo tegnapi cikkét, vagy a Művelt Nép Könyvkiadó Atombombás gyújtogatók című 1951-es kiadványát olvassuk, a helyzetünk állandóságában akár biztonságot is felfedezhetünk.
A nyájas olvasó eltévelyedését meggátolandó utoljára hagyták a legfontosabb olvasmányt, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának határozatát a Szovjetunió Kommunista Pártja XXII. Kongresszusának jelentőségéről.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2022/14. számában, az Időgép mellékletben jelent meg április 1-jén.
