Ki lehetett volna kerekíteni etnikai alapon a trianoni Kis-Magyarországot? Jobban menne-e az elfogadással összekapcsolt felejtés, ha olyan, a magyar múlt szempontjából történelmi és kulturális okokból kulcsfontosságú városok, mint Nagyvárad, Kassa, Szabadka, netán az 1918-19-ben német–magyar többségű Pozsony hozzánk tartoznának? Nem áhítoznánk-e akkor Munkácsra, Kolozsvárra vagy éppen a Székelyföldre? Habár a kérdések nyilván megválaszolhatatlanok, azért is érdemes velük foglalkozni, mert a velünk történteket más megvilágításban újragondolhatjuk, egykori (és mai) lehetőségeinket hellyel-közzel felmérhetjük.
Ablonczy Balázs legújabb kötete a feldolgozó munkához, a Trianon „ismeretlenségében” való személyes kutakodáshoz nyújt segítséget szemléletalakító módon. A „mi lett volna, ha?” kérdésről való gondolkodás esetében azért is hiba a történelmietlenség vádját emlegetni, mert „a történeti lehetőségek vizsgálata fontos része a történész mérlegelő munkájának”.
A kérdések (Mi lett volna, ha nem ölik meg Tisza Istvánt? Mi lett volna, ha nem szerelik le a hadsereget? Mi lett volna, ha nincs Tanácsköztársaság?) tovább sorolhatók. A válaszok ugyanannyira érdekesek. Ha győzünk a háborúban, a Monarchia akkor is csupán „valamiféle autoriter rendszerként maradhatott volna fent [...], amely elreteszeli a demokratikus akaratnyilvánítás útját a nemzetiségi mozgalmak elől”. Szétesése így is borítékolható lett volna, az igazi kérdés, hogy akkor is a jelenlegi határok mentén szakadt volna-e szét. A birodalom alapstruktúrájában bújt meg tehát a hiba, amelyet csak radikális, (esetleg kevésbé) fájdalmas lépéssel lehetett volna orvosolni.
A lehetőségek vizsgálatának fontos része, ha történelmi horizontunkat tágító, kevésbé ismert eseményeket állítunk a középpontba. Ebből a szempontból is érdekes, hogy mi lett a sorsa például a gyulafehérvári gyűlés prominenseinek vagy a következményei elől menekülőknek a román, illetve a magyar kommunizmus idején. Nagyjából ugyanaz: börtön, meghurcolás, elszigetelés. Nem beszélünk eleget a paramilitáris alakulatok által vívott, gyakorlatilag 1923-ig elhúzódó helyi háborúkról, az egy időre megvalósult vagy a gondolat szintjén megrekedt olyan államkezdeményekről, mint a Székely Köztársaság, a Hucul Köztársaság, a Szepesi Köztársaság vagy akár a háború, az összeomlás és egyéb tényezők demográfiai hatásáról, az impériumváltás tanulságos helyi folyamatairól (például a később mégis hozzánk került Baján).
Tanulságos helyzetünkre nagyhatalmi szempontból is érdemes pillantást vetni. A következtetés, amelyet Ablonczy Balázs kiváló munkája nyomán leszűrhetünk, kijózanító hatású: Magyarország sorsa „az 1919 januárjában összeült párizsi békekonferencián ötöd- vagy hatodrendű kérdés volt a német békeszerződés (ideértve a gyarmatok sorsát és a lefegyverzést is), az Oroszországgal kapcsolatos álláspont, az Oszmán Birodalom egykori területeinek sorsa, a Nemzetek Szövetségének létrejötte és a jóvátétel alapelvei mögött”.
Ablonczy Balázs: Ismeretlen Trianon. Jaffa Könyvkiadó, 2020. 3999 Ft
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2020/23. számában jelent meg június 5-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/23. számban? Itt megnézheti!
