Több évtizedes gyűjtőmunka eredményeként idén januártól hozzáférhető a nyilvánosság számára a nemzetiszocialista Németországban tiltólistára száműzött valamennyi kiadvány. Az „elégetett művek könyvtára” 2009-ben került az Augsburgi Egyetem birtokába.
„»A könyv hatalom«: mondja egy régi közmondás. Ez kifejezi a barbár nézőpontot, mely napjainkban ismét kezd uralkodni. A barbár lélek hatalmat lát a betűben. S azt lát benne, mindinkább csak azt, a mai lélek is: előnyt, propagandát, fegyvert, egyszóval hatalmat. Még jó ha nem varázshatalmat, mint az ősbarbárok. Az az érzés legalább, amivel a »horogkeresztes« máglyára viszi a »nem-német« irodalmat, alig különbözhet lényegesen attól, amivel hajdan a boszorkánymesterek könyveit elégették. A naív és félművelt antiszemita szemében a »zsidó« irodalom valami rejtelmes varázshálóhoz hasonlít, mely a szellemeket befonja és megbabonázza” – fogalmazott Babits Mihály a Nyugat hasábjain 1933 közepén, egy héttel a nácik könyvégetését követően. Nem sokkal később beigazolódtak Heinrich Heine 1820-ban mondott szavai is, aki szerint „ahol könyveket égetnek, ott végül embereket égetnek”.
Valóban, a kommunista, szocialista, kiváltképpen pedig zsidó szerzők ellen indított hadjárat előképe volt a később bekövetkezett tragédiának. Hitler januári hatalomra jutása után a Goebbels vezette propagandaminisztérium sebtiben listázni kezdte a „német szellemre” ártalmasnak vélt alkotások létrehozóit. Könyvtári polcok sokasága vált hirtelen még csak középszerűnek sem mondható írások otthonává, hogy aztán május 10-én szertartásos keretek között teljesedjen be a hatalom vágyálma: a pacifisták elnémítása.
Hogy milyen szerzők kerültek tiltólistára, említettük. De kik voltak ők? Thomas Mann, Franz Kafka, Erich Kästner, Erich Maria Remarque, Arthur Schnitzler, Hans Fallada, Ödön von Horváth és a már említett Heinrich Heine – hogy csak a legismertebbeket emeljük ki. A legnagyobb megrázkódtatás közülük talán Kästnert érhette, aki a saját szemével nézte végig könyveinek máglyára dobását. Bár a Gestapo emberei felismerték a nézelődők között, nem bántották. „Akkor is, most is, sokszor tettem föl magamnak a kérdést: »1933. május 10-én, ott Berlinben, az Opernplaztzon miért nem tiltakoztál? Miért nem ordítottál vissza, amikor az a címeres gazember a neveteket, köztük a tiédet is a mikrofonba üvöltötte?« Hogy akkor most nem lennék itt, üsse kő. Kétségtelen az is, hogy semmi értelme nem lett volna ordítani. Hősök és mártírok nem kérdeznek ilyesmit” – fogalmazott a PEN Klub ülésén, 1958-ban.
Georg P. Salzmann (1929–2013), aki a hozzávetőlegesen 12 ezer könyvet gyűjtött össze, 1976-ban kezdte nagyívű vállalkozását. Fantáziáját azonban már jóval korábban, tizenévesként megmozgatta a tiltott olvasmányok beszerzésének gondolata. Túl sok szabad tere fiatalként nem lehetett, mert édesapja, meggyőződéses náci lévén, nagy eséllyel kitagadta volna „dekadens” fiát. Az más kérdés, hogy végül az édesapa döntött a távozás mellett, immár visszavonhatatlanul – a szövetségesek felülkerekedésének láttán ugyanis önkezével vetett véget életének.
A magyar, aki előre megírta, hogy Hitler elveszti a világháborút | Magyar Hang
Lajos Iván, pécsi történész birodalmak haragját vívta ki. Gondolatai az Egyesült Államoktól Anglián át Franciaországig bejárták a nagyvilágot.
Az első tiltott könyv, amelyet Salzmann beszerzett, egy Párizsba emigrált zsidó orvosnak, Ernst Weissnek a tollából származik. Weiss, amikor a nácik 1940-ben lerohanták Franciaországot, már hat éve távol élt korábbi berlini otthonától. Az elfogástól való félelmében arra az elhatározásra jutott, hogy megmérgezi magát, semmint hogy kiszolgáltassa magát a német csapatoknak.
Nem volt egyedi az esete, hiszen az 1930-as évek elején több író, művész emigrált Németországból politikai nézetei vagy felekezeti hovatartozása miatt. Kivételnek tekinthetjük Kästnert, aki ugyan 1933-ban többször is külföldre utazott, hogy emigráns barátaival találkozzon, ám minden alkalommal visszatért Berlinbe.
Németek a Halászbástyán - 75 éve szállták meg Hitler csapatai Magyarországot | Magyar Hang
Mire Budapest felébredt, az Astoria szállóban és a svábhegyi Majesticben berendezkedő Gestapo már számos náciellenes politikust és közéleti személyiséget fogságba vetett.
Az Augsburgi Egyetem könyvtárában olvasható nácik által betiltott gyűjtemény történelmi szempontból azért is kiemelkedő jelentőségű, mert mindenki számára hozzáférhető. Salzmann-t hosszasan kellett győzködni arról, hogy ruházza át a könyvek birtokát az egyetemre, ugyanis attól félt, hogy el fogják zárni a szélesebb olvasóközönség elől és kizárólag a kutatók számára teszik elérhetővé.
De milyen volt a náci szerzők megítélése a második világháború után? Nyilvánvaló, hogy a békepártiak mindent igyekeztek megtenni azért, hogy ne terjedjenek tovább a mérgező politikai eszmék. A Mein Kampffal kapcsolatban a bajor pénzügyminisztérium számtalan alkalommal úgy foglalt állást az 1950-es években, hogy annak „terjesztése ellen, a konkrét esettől függően polgárjogi, büntetőjogi, adminisztratív, illetve egyéb eszközökkel tevőlegesen fel kell lépni”.
A későbbiekben a bel- és külföldi kiadásokat a szerzői, illetve kiadó jogokra hivatkozva lehetett megakadályozni. 2015. december 31-én azonban Bajorország Mein Kampfra formált szerzői jogai visszavonhatatlanul lejártak, azaz ekkortól bárki bármilyen formában terjesztheti a könyvet vagy annak egyes részeit. 2016-ban ismét a polcokra került a könyv Németországban, immár kritikai kiadásban. A müncheni Kortárs Történelmi Intézet által gondozott kiadványt nagyon gyorsan elkapkodták, egy év alatt mintegy 85 ezer példány fogyott el belőle. Persze ez a szám eltörpül az 1925 és 1945 között értékesített 12 millió mellett.
