Harmadik évfolyam, első szám. Ha a kezdetektől számítjuk, a nyolcvanhatodik Magyar Hang. Itt van a kezünkben, péntektől kapható. Szinte senki sem hitt benne rajtunk kívül az elején, aztán mégis. És még egy szám: közel százezer kilométer, ennyit tettünk meg autóval, vonattal vagy éppen gyalog az elmúlt egy évben a Kárpát-medencében azokért a történetekért, amelyeket a hetilapban vagy az online Magyar Hangban olvashattak. De megfordultunk külföldön is, Koszovótól Kolumbiáig.
Szerkesztőségünk technikai fejlődéséről nem tudunk beszámolni, vendégeink is nehezen hiszik el, hogy tényleg hetven négyzetméteren készül Magyarország második legnagyobb lapja, itt rögzítjük a Kötöttfogást, a Flasztert, itt adunk otthont olykor közönségtalálkozóknak. Sok jó ember kis helyen is elfér alapon. (De legalább csak ennyit kell takarítanunk…)
Annál többet fejlődött lapunk. A belbecs. A kezdeti 24-ről 32 nagy oldalra nőtt a terjedelem, beindítottuk a legjobb fotósoknak publikálási lehetőséget biztosító Helyzet-Kép rovatot, külön felületet kapott a tudomány, a gasztronómia és a kortárs próza. Lett főállású képszerkesztőnk – bizony, a nulláról indulva ez is egy fontos állomás – és mások mellett olyan neves szerzők, tárcaírók jelentek meg nálunk, mint Lackfi János, Darvasi László, Szántó T. Gábor.
Rengeteg interjút készítettünk, Németh Miklóssal például kettőt is a rendszerváltozás- és a romániai forradalom harmincadik évfordulóján. Hosszú beszélgetésben szólaltattuk meg a két legjobb magyar humoristát, Kőhalmi Zoltánt és Bödőcs Tibort, olyan színházi embereket, akiknek nem csak véleményük van a mai magyar valóságról, hanem el is mondják azt. Mint Pintér Béla, Mucsi Zoltán, vagy Nagy Ervin.
Számos saját értesülést hoztunk, talán megengednek ennyi büszkeséget: a Magyar Hang hivatkozási alap lett.
Nem ismertünk viszont kompromisszumot a hatalommal, kérdeztünk, kérdeztünk, kérdeztünk, akkor is, ha nem remélhettünk válaszokat. Piszkáljuk is a hatalom csőrét, hiszen aki nincs velük, az ellenük van, de emiatt fájjon az ő fejük.
Nem csábultunk el a bulvár vonzásának, nem is tervezünk ilyet, és tartottuk a tisztes távolságot a pártoktól, hiszen egyik legfőbb értékünk a teljes függetlenség minden politikai és üzleti körtől. És ez így is marad.
Tettük mindezt a minimális hirdetési bevételen túl (a teljes költségvetésünk két-három százaléka) kizárólag az olvasók támogatásából, tudva, hogy más főnökünk nincs, csak a lapot hétről hétre megvásárló tizenegyezer ember. Nem győzünk köszönetet mondani nekik. Egyben arra kérünk, biztatunk minden a demokrácia, a hatalom ellenőrzése, a szabad sajtó mellett elkötelezett olvasót, hogy lehetőségeihez mérten támogassa ő is a megmaradt, és a valóban (!) a túlélésért küzdő, valóban (!) kritikus és szabad sajtót. A pénzt fejlesztésekre, társadalmi riportok elkészítésére fogjuk fordítani, és igyekszünk kollégáink munkáját is úgy honorálni, hogy a kemény munka mellett végre ne méltatlan anyagi helyzetben kelljen túlélniük. Utóbbitól még messze vagyunk.
Követőinket, előfizetőinket ősszel is megkértük arra, mondják el véleményüket lapunkról. Még több tényfeltárást, a valóságot hűen ábrázoló riportot, mélyinterjúkat és markáns, de más erő mögé sem besoroló hatalomkritikát vár a többség a továbbiakban is. Bőven vannak terveink, a print és online kiadásban egyaránt, ezekről hamarosan hírt adunk. Addig is köszönjük a több száz visszajelzést, a sok féltő és lelkesítő üzenetet, építkezünk belőlük. Szerkesztőségünk nevében boldog új évet kívánok!
