Tudják, miért „foglalta vissza” a kormány a budai Várat? Miért akarja tönkretenni a Tabánt? Vagy, hogy hol van a főváros legfrankóbb helye? Kíváncsiak rá, hogyan készülnek az iskolák a negyedik hullámra? Miként kirándulhatunk „helyesen”? Hol sportolhatunk Budán? Vagy hol találni skandináv ihletésű nápolyi pizzát? A pénteken megjelent friss Budai Hangból sok egyéb mellett ez is kiderül.
Saly Noémi író, műfordító, várostörténész lapunknak adott interjújában kifejti „sarkos véleményét” a Várban felhúzott replikákról, a múlt visszaépítéséről, és a városrészek szándékos lezüllesztéséről. De beszél a nemrég elhunyt Ráday Mihályról, a régi és az új Tabánról, és a kutyások civil kurázsijáról is.
Bár az iskolákat 2013-tól saját fenntartásába vette át az állam, az oktatás ettől még helyben maradt, így a problémák továbbra is az önkormányzatok szeme előtt vannak. A járvány idején pedig problémából akad bőven. Cikkünkből kiderül, hogyan reagáltak a budai kerületek a korábbi hullámokra, miben tudnak együttműködni az állami szervekkel, miben kötik meg a kezüket, és hogy miként dolgozzák fel a diákok a pandémia hatásait.
Itt az ősz, sokan ismét mozgásra adják a fejüket, megnéztük, milyen körülmények között sportolhatnak és kirándulhatnak a budaiak. Megkóstoltuk az Apáthy-szikla közelében megnyílt Niks pizzáit, felidéztük Buda egykori legendás kávéházait és éttermeit, és felkerestük a magyar „Bauhaus” legfontosabb alkotóinak villáit, pontosabban azt, ami maradt belőlük. Múltidézés, lerombolt műemlékvédelmi rendszer, rengeteg fekete kávé, és még annál is több snapsz, amitől Ady Endre a cimbalomra dőlve írta a verseit.
Mindez a legújabb Budai Hangban, a szeptember 17-én megjelent Magyar Hang 8 oldalas mellékletében!