Nemrég a kormány által lefolytatott, támogatott Hír tévés átvétel és az utána következő örömtüzek kihunytával – a megtévesztő hírek korszakában – érezhető egyfajta nagyon hamis érvelési hullám, ami nem túl nagy magabiztosságot mutat a jelenlegi politikai vezetés részéről. Kerülve a számukra kényelmetlen kérdéseket, próbálva elfeledni tisztességtelenségük minden emlékét.
Azt tudjuk és látjuk, a túlméretezett hatalom megmérgezi az ítélőképességet és az értelmes érvelést, úgy, miképpen a zabla ott van a szájban, a gyeplő meg a gazda kezében. De ezt a kényelmes börtönt nem mindenki vállalta, vállalja, mivel nem akarnak védekezés nélkül elmerülni, jámbor állatként élni abban az országban, ami az ő hazájuk is. Inkább küzdenek azért, hogy a józan ész ne merüljön feledésbe, és megmaradjon a lehetőség az értelmes újrakezdéshez.
Az árkok betemetve, csak nem úgy
Két párhuzamos Magyarország van, amelyek csak épphogy, kényszerből határosak egymással. Ami viszont közös, az a düh.
A felelősség nagy, de ki kell tartani, mert ha ravasz cselfogással, ópiumként ható szavakkal lóvá is tesznek minket, kötelessége minden magyarnak a lángot megőriznie. Mert eddig még nem volt olyan rendszer, amire ne csukták volna rá az ajtót, amint tudatára ébredtek az emberek, hogy félre lettek vezetve, elvesztegették a lehetőségeket, a nemzet jövőjét, és csak a saját gazdagodásukat helyezték előtérbe.
A közbeszédben hallani arról, és egyes politikusok erre is játszanak – újabb félelmet elhintve –, hogy közeleg egy gazdasági válság, ami esetleg nagyobb lesz, mint a 2008-as, valamint az Európai Unió is az összeomlás szélén áll. Ennek sejthetően Oroszország örülhet a legjobban, hiszen megbonthatja az európai hatalmi egyensúlyt, kihasználhatja az európai államok közötti történelmi konfliktusokat, ezáltal is növelve európai befolyását.
Az EU-val szembeni dühnek, elégedetlenségnek, keserűségnek több megalapozott oka is van, és tény, a korrupció nem lett kisebb hazánkban a 2004-es csatlakozásunk után. Úgy pedig a hatalom nem viselhet háborút a korrupció, a szemfényvesztés ellen, ha saját maga is korrupt és ködcsináló.
Értelemadás 2018
A mostani politikai és erkölcsi káoszban is fel kellene ismernünk, ki a barát, és ki a rabló.
A mindennapi élet problémái mellett, az egzisztenciális biztonságért való küzdelemben nincs idő, sem erő, hogy jobban megismerjék az emberek a politikai élet mélyebb machinációit. De feltételezhető, mindenki tisztában van az élet végességével, és e szerint próbál valamilyen maradandó értéket hordozó örökséget hátrahagyni. Viszont ha valóban közeleg a válság, akkor ez egyben alkalom, esély arra is, hogy az emberek egy időre félrerakják azt, ami elválasztja őket és számadást követelve újjá teremtsék a nemzetet, ahol a jelent nem fertőzi meg a múlt.
Mára teljesen nyilvánvaló, hogy a rendszerváltás óta rengeteg elvesztegetett évünk volt és még mindig csak a hitegetés maradt, abban bízva, talán egyszer majd jobb lesz. Azonban a közéletből eltűnőben az érdem, a puritán viselkedés és a tisztesség. Helyette a kapzsiság, a mohóság, a lakájmentalitás uralkodik. Ennek okán lassan most már nem tömjénillatú beszédekre lesz szükség, mert az idő vészesen megy, és illúziókeltésre már nincs valós igény.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 15. számában jelent meg, 2018. augusztus 24-én. Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 15. Magyar Hangban? Itt megnézheti.
