Devecseri Gábor versét bizonyára sokan ismerik, ahol a picinke cinkén, a szigorú molyon, a szerelmes hódon és még sok más állaton keresztül kedvesen mutat be nekünk különböző embertípusokat. Valahogy így igyekszem én is párhuzamot vonni a vezetők és az általuk irányított csapatok között. Hívjuk mi is segítségül a természetet, és állítsunk emberi közösségeket ezzel párhuzamba.
Vezetői attitűdünk megválasztása előtt érdemes tájékozódnunk milyen csapatunk is van pontosan. Kiből is válik jó és a szerepében magabiztos vezető egy közösségben? Meglátásom szerint abból, aki megtalálja azt a vezetési módot, melyet az általa vezetett csoport tagjai ösztönösen követnek.
Nézzük akkor mindezt a természet nyelvén.
Mivel mással is kezdeném, mint a lovakkal. Egy ménes esetében teljesen lényegtelen kérdés a szín, a szépség, de még a gyorsaság is. Ők a közösségük túlélése szempontjából legjobb döntéshozó után fognak menni. A ragadozók elkerülése és az élelemben gazdag legelők megtalálása az elsődleges feladat.
Az emberi társadalomban egy ilyen jellegű békés, gondolkodó közösséget vezetőként irányítani kellő intellektussal és empátiával nagyszerű lehet, hiszen folyamatos szellemi kihívást jelent vezetőjének a megújulás iránti vágy. Biztonságot a vezető azzal adhat, hogy a közösséget érintő fontos kérdésekben nem az egyéni, hanem a csoportérdekeket szem előtt tartva hozza döntéseit. A nyílt konfrontációt viszont a közösség tagjainak békés és elfogadó természetéből következően nagy valószínűséggel társak nélkül, egyedül kell majd a vezetőnek vállalnia a közösséget kívülről érő támadásokkal szemben.
Egy higgadt és jó döntéshozó lehet, hogy nagyszerűen elvezet egy ménest, a farkasfalka azonban tudomást sem venne róla, ereje láttatása nélkül semmibevétel lenne sorsa. A farkasoknál az erő és annak folyamatos éreztetése a vezető feladata.
Egy ilyen jellegű emberi közösséget vezetni csak megfelelő energiaszinttel és magabiztos kiállással lehet, melyet szüntelenül fent is kell tartani. Hátránya, hogy ha erőtlen a vezetője, akkor időről időre számíthat a pozícióját megkérdőjelező belső támadásra, hiszen tagjait elsősorban az egyéni érdekek érvényesítése vezérli. Motiválásuk is sokkal inkább az egyéni jutalmakon – az odavetett hús mennyiségén – alapul. Az ilyen jellegű közösség nagy ereje viszont a reakciókészség és az önállóság. A kívülről érkező támadások leküzdésében pedig a vezető soha nem egyedül kényszerül a harcok megvívására, önkéntes partnerei felszólítás nélkül, lelkesen csatlakoznak hozzá.
A nyájak és csordák vezetése során sem az erő, sem a jó kiállás nem nyom annyit a latba, mint az életkorral együtt járó tapasztalat. Az ilyen típusú közösségek alapját a kor és élettapasztalat iránti tisztelet képezi. Jellemzője a tiszteletteljes, elfogadó, hagyományokon alapuló környezet. A vezető követésének alapja a rutin, amely a közösséget nyugalommal és a biztonság érzetével tölti el. Nem kell, hogy különösen gyors legyen vezetőjük, hiszen a megfelelő vagy megszokott irány megválasztása a fontosabb. A hagyományok megszegése, vagy a rutinon kívüli bármilyen kérés azonban ijedtséget, ellenállást válthat ki a tagokból, akik rugalmatlanok. Nagy erejük kitartásukban van, monoton munkavégzésük pedig legendásan erős.
A pávák esetében díszes tolluk és hangos rikácsolásuk kulcskérdés lehet pozíciójuk megszerzésében. Rendelkezhet akármilyen más értékkel, a sor elejére mégiscsak az állhat, akinek tollai a legszebbek, vagy a hangja a legmesszebb ér. Bármennyire is furcsa, a külsőség vagy bármiféle magamutogatás, amely a test előnyös megformálása mellett az anyagi javak láttatásában nyilvánulhat meg, önmagában is követhetővé válhat bizonyos csoportok esetében. Előnyük, hogy viszonylag egyszerű elvárások mentén működnek, de a vezető pozíciója ebben a csoportban a legesendőbb, mivel egy díszesebb toll megérkezésekor kérdés nélkül cserélődnek a szerepek.
Mely tulajdonságok és attitűdök követhetőek akkor végeredményben? Az erő? A magabiztos kiállás? A jó döntéshozatal? A tapasztalat? A megszokás? A rutin? Az anyagi javakkal vagy külsőségekkel felvértezettség?
Mindenki számára más.
Egy jó vezető nem arra pazarolja az idejét, hogy meg- vagy elítélje beosztottjai milyen értékeket követnek ösztönösen, sokkal inkább ezeket felmérve egy hatékony stratégia kialakítása lesz a célja. Kellően következetes és tudatos hozzáállással pedig a belőle ösztönösen megformálódó tulajdonságok követésére állítja át csoportja tagjait.
Persze nem biztos, hogy az általunk vezetett közösség ilyen letisztultan egy dolog után megy, sokkal inkább valószínű, hogy egy kisebbfajta állatkertbe keveredünk, ahol a farkas a bárányt akarja felfalni, de miközben igyekszünk őt megvédeni, halálra rémül az erőtől, amelyet az ő védelmére használunk, majd a lovak megriadva a vélt veszélytől csoportos menekülésbe kezdenek és esztelen rohanásuk közepette elsodorják a pávát, aki gyönyörű tollait vesztve mély önsajnálatba burkolódzik.
Pálinkás Judit
A szerző lovasterapeuta
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/40 számában jelent meg október 2-án.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/40. számban? Itt megnézheti!
