Pocakosok” dilemmája – Jogfolytonosság hajdan és ma

Pocakosok” dilemmája – Jogfolytonosság hajdan és ma

Az Országház főlépcsője, előtérben az alaptörvény 2014. május 26-án (Fotó: MTI/Beliczay László)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Ifjabb koromban Molnár Kálmánnak, a Pécsi Királyi Erzsébet Tudományegyetem közjogprofesszorának munkásságát, különösen jogfolytonosság-felfogását kutattam. Legitimista volt, hozzá közel állók sugdosták róla, hogy vakáció idején diszkréten külföldre surrant ki azért, hogy Ottó trónörököst a magyar közjog elemeire okítsa. Eme jogtudós az 1920, főleg az 1921 utáni alkotmányjogi berendezkedést közjogi provizóriumként – tehát átmeneti, megkérdőjelezett legitimitású formációként – definiálta. Miért idézem fel ezen évszázados elméletet?

Napjainkban néhány jeles elméleti és gyakorló jogász felvetette, hogy elképzelhető volna egyszerű többséggel deklarálni az alaptörvény érvénytelenségét és hatálytalanságát. Ez mindenesetre a jogfolytonosság megszakadását jelentené szakmai kifejezéssel élve. Látszólag elméleti, valójában húsba vágó gyakorlati probléma. A jog ugyanis, minél magasabb rétegeit nézzük, annál inkább „ököljog”, a nemzetközi jog – na, az aztán egészen az! Mindenkinek annyi a joga, amennyit kikényszerít magának.

Most kicsit térjünk vissza Molnár Kálmán korához! Kerek 100 éve javában volt példa a jogfolytonosság megszakadására. A Horthy-rezsim két alkalommal is kitessékelte az országból az alkotmányos államfőt, a koronás királyt, másodszor már fegyveres erőt alkalmazva. Majd az esztendő végén a csonka – azaz király és főrendiház nélküli – „törvényhozás” megállapította a Pragmatica sanctio (1723. évi II. tc), az uralkodóház trónöröklési jogát szabályozó alkotmánytörvény hatályvesztését. Néhány professzor esetleges fanyalgásától, valamint a klérus és az arisztokrácia egy részének passzív nemtetszésétől eltekintve a központi állami és a vármegyei apparátus Horthyéknak engedelmeskedett. Ennél fontosabb, hogy a fegyveres testületek parancsnokai is. A kisantantállamok ugyanis – nyilván a nagyok tudtával – félreérthetetlenné tették, hogy Habsburg-restauráció esetén a maradék csonka országot is megszállják, és akkor a magyar államiság véget ér. Az ő kiváltságos pozícióikkal együtt. Száz éve tehát csak a jogfolytonosság megszakadásának volt realitása!

A jogfolytonosság megszakadásakor a tölgyfalevél-gallérosok, pocakosok és karcsú alkatúak egyaránt döntési kényszerbe, tehát nagy gondba kerülnek. Ráadásul gyorsan kell erre vagy arra fordulniuk. Ez általános történelmi helyzet, nem csak száz éve volt így. A nehéz döntésben segítik őket impulzusok, amelyek érkezhetnek külhonból is. Sőt a legmegszívlelendőbbek onnan jönnek, ügydöntő, nemzetek feletti hatalmi centrumokból. Ezen impulzusok arra hívják fel a figyelmüket, hogy ha a „napos oldalra” kerülnek, sarzsijukon a csillagok száma gyarapodhat, a paszomány vastagodhat. Ha azonban a fordulás rossz irányt vesz, hűvös helyen találhatnak magukra.

Visszatérve a jelenbe, nem kéne kóstolgatni, olyan-e ma is a nemzetközi háttér, amely megtámogatja a „pocakosok” lojalitását a jogfolytonosságot esetleg megszakító új rezsimhez. Egyáltalán még csak említeni se kéne az alaptörvényt. Viszont ki kell maxolni mindazt, amihez nem kell kétharmad!
Pár példa. Azonnal csatlakozni kell az Európai Ügyészséghez. Eltussoltnak látszó ügyekben élni kell a pótmagánvád lehetőségével, ehhez a kiváló büntetőjogászokat meg lehet találni az ügyvédi és a nyugalmazott bírói karban.

A kormányhivatalok, járási hivatalok élére keménykötésű, milliószázalékos megbízhatóságú kádereket kell az első perctől állítani, akik vaskézzel vezetik az apparátus tagjait a számukra esetleg szokatlan új úton. Más fontos példa, ami talán kevesebbeknek jut eszébe, az együttműködésre hajlandó egyházi vezetők felkarolása, kedvezmények juttatása részükre, hogy segítségükkel a leváltott rezsimhez húzók kiszoruljanak a szakrális tudatformálásból.

Végül feszültségoldóként egy kis érdekesség. Kossuth legöregebb katonái – a Honvédmenhely néhány lakója – fényképfelvételekkel bizonyítottan még ott voltak Horthy kormányzói eskütételén 1920. március 1-jén. Kölcsönösen köszöntötték egymást a veteránok és az admirális. Hogy a következő év végén a trónfosztást – amit persze nem így hívtak – az agg harcosok közül még megérte-e valaki, arról nincs tudomásom.

Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2021/38. számában jelent meg, szeptember 14-én.

A Magyar Hangban megjelenő véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

Fizessen elő a Magyar Hangra!

Friss lapszámunk

Támogasson minket!

Keresés

Árnyék podcast – Háború és béke IKEA-színekben