A katicák hasznáról

Tetszenek nekem a mindenféle szépen rendezett angol és francia kertek is, de igazából azt szeretem, ahol van egy kis vadulás, sok mindent rábíznak a természetre, és a jó szomszédság elve alapján vidáman burjánzik a vegyes kultúra. Az enyém is ilyen, most meg különösen, már-már önállósodott, így aztán leginkább valami finn halálmetál zenekart kellene kivinni, de inkább a madarakat választom, jelesül azt a kis verebet, amelyik bátran csipeget úgy húsz centire a lábamtól. Egy csippentés, egy rövid csiripelés, így csinálja jó hosszan. A mezei verebet érdemes becsalogatni a kertünkbe (odúk, téli etetés), semmivel sem rosszabb segítőtársak, mint a cinkék vagy a rozsdafarkúak.

De a különféle rovarkolóniáknak sem feltétlenül kell ész nélkül nekirontani, különösen vegyszerekkel nem, mert akkor mindenki megy a levesbe, a segítők is. És a nekünk kárt okozók esetében is érdemes mértékletességet gyakorolni. A levéltetvek tömeges megjelenése például joggal hozza rá a frászt a kertészre, de kisebb mennyiségben nem annyira vészesek, tekintve, hogy pompás táplálékul szolgálnak a katicabogaraknak és a fátyolkáknak. Ez úgy néz ki a gyakorlatban, hogy jönnek a tetvek, majd ezek után pontosan két héttel befutnak a katicák és a fátyolkák, és elfogyasztják az egész társaságot. Elég hatékonyak, egy katicabogár és a lárvája élete során mintegy nyolcszáz levéltetvet intéz el.

A katica szerencsére elég népszerű és ismert az emberek körében, és ezzel mázlija van, nem úgy, mint a szintén hasznos zengőlégynek, amelyet sokan összetévesztenek a darazsakkal, és kimondottan vadásznak rájuk, amit jelentősen megkönnyít, hogy képesek percekig egy helyben álldogálni a levegőben. Egyébként ezeket az állatkákat ugyanúgy érdemes maradásra bírni a kertben, mint a madarakat, a sünöket és a denevéreket, így aztán már tényleg elég változatos lakóközösségünk lesz, különféle hotelekben.

Sok gondunk nem lesz velük, ezek a jószágok kitakarítanak maguk után, és cserélik az ágyneműt is. Ráadásul sokkal kevesebb légy és szúnyog keserítheti meg az életünket, mint nélkülük.

Miközben a veréb után a bogarakat bámulom, arra gondolok, hogy ahogy ez kinéz, naponta akár egy kiló paradicsomot is megehetek egy ideig, olyan szépen sikerült az idei termés. Minden erőszakoskodás nélkül, csupán büdöskék és mulcs bevonásával, utóbbihoz nem szükséges semmilyen puccos bolti késztermék, elég a lenyírt fű, és kész. És mivel így alakult, nem ördögtől való a befőzés sem, ivólé, passata, minden mehet. Az amúgy is szertartás, akár a szüret, a lekvár vagy a zakuszka előállítása. Olaszország egyes vidékein komplett utcák álltak össze a paradicsom feldolgozására, aztán reggelig ünnepeltek. Ezt, mondjuk, nálunk is meg lehetne honosítani faluhelyen, csak aztán nehogy valakinek eszébe jusson, hogy fesztivált csináljon belőle.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/35. számában jelent meg, 2019. augusztus 30-án.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/35. számban? Itt megnézheti!