Paradicsom a háztetőn

Most, hogy Peter Fonda is meghalt, pont akkor, amikor ötvenéves lett az Easy Rider és fél évszázada volt Woodstock is, eléggé adja magát, hogy mit vigyünk ki a kertbe, amennyiben kedvünk támadna egy kis zenét hallgatni, és nem csak úgy bele a vakvilágba, hanem mindjárt a szerkesztettség látszatát keltve. A Szelíd motorosok amúgy is minden idők egyik legjobb filmzenei albuma, a tripla Woodstock pedig kiválóan alkalmas egy kis nyár végi számvetésre is. Mert a virággyerekek nagy szeretetkísérletének felidézése mindig szép pillanatokat okoz, de bánkódni felette kár, bár vissza már soha nem tér, akár a tegnapi nap a kertben és az abban nyiladozó virágok életében. Lám, húsz évvel ezelőtt megpróbálták fel- és megidézni Woodstock szellemét, de a palack felnyitása csúfos kudarcba fulladt. Béke és szeretet helyett erőszak és fosztogatás járt a nyomában.

Minden elmúlik, most éppen a nyár, ez a rövid kis fényuralom. Ha az ember a kertben a földön állva az ég felé tekint, azt látja, hogy kiürültek a gólyafészkek és gyülekezőt fújtak a fecskék. Ha a lába elé, akkor meg azt tapasztalja, hogy nehezen szárad fel a harmat a fűről. Kerekednek a jelek arra nézvést, hogy mindjárt megint átáll a világ egy másik hangnemre. Mostanában sokszor hallom a falura vetődő turistáktól, akik nagyrészt városi emberek, hogy mennyire jó itt, mennyire idilli, és hogy ők is mennyire szeretnének legalább egy kis kertet. Ami egyrészt nem igaz, másrészt egészséges törekvés.

És megoldható városon is. Amikor például 2014-ben Párizs első női polgármestere, Anne Hidalgo nem sokkal a megválasztása után bejelentette, hogy tervei szerint a városnak hamarosan a fenntartható élelmiszer-előállítás mintavárosává kellene válnia, sokan kinevették, akárcsak amszterdami kollégáját, aki lebetonozott parkolók helyére álmodott veteményeseket. Ám voltak, akik nevetgélés helyett a tettek mezejére léptek, és hamarosan megjelentek a kiskertek a méltán nevezetes párizsi háztetőkön. De az új nagyvárosi földművesek nemcsak felfelé indultak el, a lehető legváltozatosabb helyeken fogtak bele a növénytermesztésbe, például egy elhagyott vasúti állomásépületben működő kávézóban, ahol a termést fel is használják, és már kacsákat is tartanak, akik elintézik a leeső részeket. Rámentek a mézre is.

Jövőre pedig elkészül Európa legnagyobb városi kertészete, tizennégyezer négyzetméteren, harminc különböző növényfajjal, a tervek szerint napi egy tonna zöldség- és gyümölcshozammal. Vegyszereket nem használnak, és egy úgynevezett aeroponikus módszert alkalmaznak majd, ami nagyjából azt jelenti, hogy a gyökérzet nem földben, hanem szabadon fejlődik az erre kifejlesztett speciális tárolókban, és a tápanyagokat vízpermetből veszik fel a levegő keringetésével.

Így a hagyományos eljáráshoz képest megspórolják a vízmennyiség kilencvenöt százalékát, ami szintén nem elhanyagolható szempont, így a vízháború küszöbén. És persze lesznek közösségikert-részek, ahová bárki beszállhat, és boldogan viheti haza munkája gyümölcsét. Vagy zöldségét.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/34. számában jelent meg, 2019. augusztus 23-án.

Hetilapunkat megvásárolhatja jövő csütörtök estig az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/34. számban? Itt megnézheti!