Igazán vidéken kél el a segítség, amely a városból érkezik. Történik mindez abban az országban, ahol tíz esztendeje ural mindent a „vidék pártja”.
Koffein
Milyen újabb korlátozások lesznek, amikre már azt feleljük, hogy ezt nem? Mennyivel tolódott ki az elmúlt hónapokban a nyugati ember tűréshatára, közelítve ahhoz, amibe egy kínai belenyugszik, mert tudja, hogy semmit nem tehet?
Így álltunk tehát a koronavírus-járvány harmadik hónapjában. A kormány a Facebookon, az ellenzék a hátsó udvarban, a budapestiek otthon, a vidékiek pedig az újranyitott teraszokon egy hideg fröccsel a kezükben.
Azt a miniszter és a főpolgármester is megérthetné: az itt élő milliókat nem a kommunikációs küzdelmük érdekli, hanem az, mikor kezdhetnek végre normálisabb keretek közt élni.
Az elmúlt napokban két olyan téma tartotta lázban a magyar nyilvánosság egy részét, amelyeket nyugodtan meg lehetne tárgyalni a koronavírus után is.
A koronavírus-járvány elleni hősies küzdelmünk kellős közepén, amikor felfegyverzett katonák járják az utcákat, egészen fura dolgokról dönt az Országgyűlés.
Egyszerre lesz majd bicskanyitogató és elszomorító, amikor olyan zsákfalvakban köszön ránk a a kormányüzenet, hogy „0 százalékos hitel a vállalkozóknak”, ahol mindenki legfeljebb közmunkásként dolgozik.
Nagyon gyenge lábakon állhat annak a hite, aki egy ilyen karikatúrában a kereszténység elleni fenyegetést lát. Vagy a politikai függősége válik egyfajta vallási fanatizmussá. Ez a mentalitás távolabb áll a jézusi tanítástól, mint az iszlám fundamentalizmustól.
Az ellenzéki kritikák túlnyomó többségével az ellenzék szavazótábora, vagyis a magyar választópolgároknak legalább a fele egyetért. Ez vajon azt jelenti, hogy az ellenzéki kritikákkal egyetértő magyar embereket sem tekinti Kövér a nemzet részének?
Bizakodunk és elkeseredünk, a nyitást várjuk és a korlátozások visszatérésétől rettegünk, miközben már a járvány második hullámát rebesgetik.
Kelet-Európa beárazása rég megtörtént: olcsó munkaerő vagyunk a „fejlett nyugat” szemében.
Ha már a Fidesz (és a KDNP) két és fél milliós táboránál tartunk: nincs közöttük egymillió embernek fél perce Székelyföldre? Nyilván van, illetve lenne, ha nem engedték volna el odafönt a polgári Magyarország vízióját.
Nagyon elvétheti a lépést, aki a válságkezelés gyümölcseit túl korán, még a válság kellős közepén szeretné learatni. Vagyis pontosítok: attól tartok, ez még csak az eleje.
Olybá tűnik, mintha mi egyáltalán nem az osztrák mintát követnénk, hanem valami egészen más mozit néznénk.
Vajon tényleg olyan nehéz megérteni, hogy ezekről az emberekről és a családjukról járványveszély idején a társadalomnak, az államnak kötelessége gondoskodni?