A kiábrándult fideszesek mítosza

A kiábrándult fideszesek mítosza

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke integet beszéde végén a Fidesz-KDNP eredményváró rendezvényén a Bálna Budapest rendezvényközpontban az EP-választás napján, 2019. május 26-án. A kormányfő mellett Semjén Zsolt nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettes (b), Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára (b2), Győri Enikő európai parlamenti képviselőjelölt, Trócsányi László igazságügyi miniszter, listavezető (j) (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Nagyjából teljes az egyetértés a választási eredményt értékelő elemzők körében, hogy az a választói csoport, amelyet Márki-Zay Péter az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltjeként megcélzott, lényegében nem létezik. Vagyis nem lehet kiábrándult fideszesekről beszélni, így az ő megszólításukra épülő politika is eleve kudarcra ítélt.

Sejtésem szerint, amelyet személyes tapasztalatok is megerősítenek, árnyaltabb a kép. Azok a polgári-konzervatív szavazók, akiket kifejezetten taszít a Fidesz hatalmi gépezetének működése, a radikális jobboldal pozíciója felé történt elmozdulás, jórészt már eltávolodtak a kormánypárttól. De jöttek helyettük újak, elsősorban a kistelepülések Magyarországáról. Ám a három hete a határokon belül a Fideszre szavazó 2,8 millió honfitársunk nem alkot egységes, monolit tömböt. A kemény magon túl vannak szép számmal olyan támogatói a kormánypártnak, akiknek gondolkodását nem a propaganda formálja, akik kritikusan szemlélik az orbáni politika számos elemét, s úgy utasítják el a gyurcsányi “baloldalt”, hogy nem osztoznak a rajongók imádatában, amellyel a jelenlegi miniszterelnök személyét övezik.

Őket nem lehet az ellenzék megszokott mondanivalójával, a szüntelen orbánozással megszólítani. Olyan ajánlatra várnak, amely meggyőzi őket arról, hogy az ellenzék hatalomra kerülve nemcsak kevesebbet vagy egyáltalán nem lopna, hanem jobban is kormányozna, mint a Fidesz. Azon lehet vitatkozni, hogy az ellenzéki összefogás egyes szereplői eleve hiteltelenítették-e ezt az ajánlatot, vagy inkább a mondatai miatt folyamatosan magyarázkodó miniszterelnök-jelölt volt a hibás, de az tény, hogy a kritikus, ha úgy tetszik: kiábrándult fideszesek megint a Fideszre szavaztak. Ez azonban nem valamifajta végzet, nem is a jól ismert, az ellenzék számára kedvezőtlen feltételek miatt alakult így, hanem a politikai teljesítmény elégtelensége miatt.

Természetesen azt már soha nem fogjuk megtudni, hogy ha az ellenzék kampánya professzionális, s a tartalom is meggyőzőbb, akkor le lehetett volna-e győzni ebben a rendszerben, ebben a hatalmas ellenszélben Orbán Viktort. Azt azonban az ellenzéki politika újratervezésén gondolkodóknak matematikai evidenciaként kell kezelniük, hogy a választási győzelemhez jókora tömböt ki kell hasítani a Fidesz mostani szavazótáborából. Mert egy mítosz biztos megdőlt április 3-án: a rejtőzködő, bizonytalan szavazóké, akik a döntő pillanatban tömegesen megindulva megfordítják az eredményt. 

Fizessen elő a Magyar Hangra!

Friss lapszámunk

Támogasson minket!

Keresés

Árnyék podcast – Háború és béke IKEA-színekben