A kiherélt népszavazás

A kiherélt népszavazás

Varga Judit és Orbán Viktor a portói EU-csúcs előtt (Forrás: Varga Judit Facebook oldala)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Fogadjuk el egy pillanatra, hogy a Fideszt valóban a kiskorúak védelmének nemes szándéka mozgatja, s a kormány által kezdeményezett népszavazás a magyar gyermekekre leselkedő létező és komoly veszélyt hivatott elhárítani. A múlt héten a parlament elrendelte négy kérdésben a népszavazást, amelyet a kormány terve szerint a jövő tavaszi országgyűlési választással egy napon tartanának meg. Mintha a hatalom maga is sejtené, hogy a magyar emberek - akiknek jövedelmét, megtakarításait éppen az elszabadult infláció zabálja fel – nem ezt tartják az ország legégetőbb problémájának, ezért a szokásos jogi trükközéssel, hatalomtechnikai ügyeskedéssel próbálja elérni, hogy érvényes legyen a referendum.

Nem keltett nagy figyelmet, de az eredetileg öt témában meghirdetett népszavazás egyik kérdése csendben elhullott. A négy az majdnem öt - szólt egykor a Postabank négyszázalékos betéti kamatára utaló reklám. Majdnem, de mégsem annyi. Esetünkben éppen az elveszett kérdés volt az, amely legalább a kormány által megkonstruált narratíva alapján bírt némi értelemmel. Ha a népszavazáson állást foglaló választók Orbán Viktor óhaja szerint döntenek, kimondják, hogy korlátozni, tiltani kell a kiskorúak számára a szexuális tartalmak megjelenítését, illetve a nemváltó kezelések népszerűsítését. Ahogy ez nagyjából most is így van. Csakhogy éppen arról nem lesz szavazás, hogy kiskorúak számára elérhetők legyenek-e a nemátalakító kezelések! A Kúria szerint ugyanis ez a kérdés az alaptörvény módosítását vonná maga után, ezért nem lehet referendum tárgya. A kormány panaszával az Alkotmánybírósághoz fordult, de nem várt az állásfoglalásra, mert kicsúszna az időből. Vagyis a magyar gyermekek születéssel kapott nemi identitása nem kapja meg azt a legerősebb védelmet, amely a Fidesz szerint megóvná őket Brüsszel sanda szándékaitól.

Pánikra persze nincs ok: a miniszterelnök szerint törvény tiltja az óvodások nemváltását, Kocsis Máté fideszes frakcióvezető pedig elárulta, hogy ilyennel eddig senki nem próbálkozott hazánkban. Mégis, a saját szavazóit veri át a Fidesz, amikor úgy kampányol majd, hogy elsunnyogja: a legfontosabb kérdést elengedve lényegében kiherélte a saját népszavazását. Mondhatják erre, hogy ettől függetlenül nem lehet nálunk ilyen kezeléseket végrehajtani, de ezzel azt is beismerik, szükségtelen színjáték a referendum. Úgy látszik, Orbán Viktor kormánya és pártja a saját maguk által kreált problémákat sem tudják rendesen megoldani.