
Első hír: az Orbán-kormány július elsejétől akciók meghirdetésére kötelezi a nagy élelmiszerláncokat. Az alapvető élelmiszereket 20 kategóriába sorolják, és kategóriánként hetente egynek legalább tíz százalékkal kell csökkenteniük az árát.
Második hír: a Kereskedők Országos Szövetsége (KOSZ) hálásan köszöni a kormány azon szándékát, amellyel átvállalni igyekszik a vállalatok promóciós munkáját, de egyben felhívják a kabinet tagjainak figyelmét, hogy eddig is minden héten adtak árengedményt, húsznál sokkal több termékre és tíznél jóval magasabb százalékokban. A KOSZ vállalja, hogy május elsejétől minden kormánytag részére megküldi a kereskedelmi láncok akciós újságjainak aktuális példányát.
Harmadik hír: közgazdászok egy népes csoportja sírva fakadt a kormány újabb piacidegen döntéseiről értesülve. A szakemberek gyertyafényes felvonulást hirdettek, amely – jelképes módon – a volt tőzsdepalota elől indul, érinti a Parlamentet és a versenyhivatal épületét, majd a Karmelita kolostor kordonjánál ér véget, ahol szimbolikusan koporsóba helyezik a szabad piacot és a vállalati önállóságot.
Negyedi hír: az újsütetű milliárdosok KIVAGYI klubja közleményben üdvözölte a kormány terveit, kiemelve, hogy éppen ideje enyhíteni a brüsszeli és háborús infláció okozta terheiken, és örömüknek adtak hangot, hogy júliustól már nemcsak csirkefarhátat, hanem akciós párizsit is vihetnek jacht kirándulásaikra.
Ötödik hír: a hajléktalanok, munkanélküliek és nincstelenek Lázár Jánosról elnevezett érdekvédelmi szervezete állásfoglalása a testvéri egyenlőség megnyilvánulásának tekinti a tervezetet. Leszögezi továbbá, hogy a rászorultsági elven alapuló személyre szabott támogatást, amit egyes ballib demagógok javasolnak, el sem fogadnák.
Hatodik hír: a kormányülés végén állítólag valaki felvetette, hogy a kabinet a továbbiakban foglalkozhatna inkább az olyan állami feladatokkal, mint például az oktatás vagy az egészségügy, esetleg rendezhetné az Európai Unióhoz és a NATO-hoz való viszonyát, vagy tehetne valódi lépéseket az infláció letörésére. Az indítványt a miniszterek nagy többséggel elutasították.










