Gerő András számára 2018-ban derült ki, hogy a Füst Milán Páholy névválasztása nem helyénvaló. Felfedezését nem sokra rá, 2019 januárjában publikálta is az Azonnalin. Mint írásából a magyar nyilvánosság értesülhetett róla, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület kebelében létezik egy páholy, amit A feleségem története nagyszerű írójáról neveztek el. Csakhogy Gerő aztán elolvasta a Füstről szóló Schein Gábor-monográfiát, amiben azt találta, hogy „Füst Milán lényegében mindvégig le akarta választani magát a »zsidóról«”. Vigasztalhatatlan lett: ezek után a páholynak el kell gondolkodnia a névválasztásán. (Schein Gábor reakcióját eme botrányos lelepleződésre itt olvashatják.) Gerőre márpedig figyelni kellett, hiszen a 2010-es évek elején is Fontos Vitát robbantott ki: akkor Romsics Ignácnál fedezett fel „antiszemita értelmezési konstrukciókat.”
Ha már Romsicsnál tartunk, hát ugorjunk is a „Legkisebb Kultúrháború” idei fejezetére. Ezt az új idők harcosa, a Petőfi Irodalmi Múzeumban két éve liberális írókra bukkanó Szakács Árpád indította. Megállapított valamit a szabadkőművesek fondorkodásáról, leleplezte az ezúttal vélhetőleg „szabadkőműves értelmezési konstrukciókat” használó történészt, majd folytatta bozótharcát mindenki ellen, aki kritikus válaszcikk írására fecsérelte energiáját.
A Gerőtől Szakácsig tartó ívet figyelve logikus volt, hogy ezek után ifj. Lomnici Zoltán fogalmazzon meg magvas gondolatokat, a következő pedig, felteszem, a Megafon Központ-alapító Kovács István lesz. Ifjabb Lomnici neve alá ugyanazt írták ki a HírTV-nek nevezett csatornán, hogy „jogi szakértő”, de a jelek szerint bátran tekinthetjük őt oktatási szakembernek, történésznek és irodalomtörténésznek is. Mondjuk ki: egy polihisztorral állunk szemben. Korábban arról ismerhettük, hogy a köztévé elismételtette vele a sulykolni kívánt gondolatokat, legújabb meglátásai esetében viszont egyenesen Lomnici-sejtésről beszélhetünk.
Szerb Antal irodalom-története „a magyar szellem, a magyar irodalom nagyságai ellen” való támadás, ami „az örök magyar szellemi értékeken rombolást követ el”. Pardon, ezt nem ifj. Lomnici mondta, hanem a szélsőjobboldali Nemzeti Front képviselője, Palló Imre 1942-ben az Országgyűlésben. Palló még a magyar irodalomról szóló kötet betiltása mellett érvelt, ami később is csak cenzúrázva jelenhetett meg, akkor már a szovjet irodalomról szóló részek miatt. A magyar és a világirodalom történetét nagyívű monográfiákban megíró Szerbet nyilas suhancok verték agyon, 1945. január 27-én halt meg. Negyvenhárom éves volt.
A Szerbet egykor dühödten támadó szélsőségesek neveit persze már alig ismerik, Pallóról sem sokan tudnák megmondani, ki volt. Nem fogják ismerni a húsz-harminc év múlva élők ifjabb Lomnicit sem. Esetleg vicces lábjegyzet lesz belőle, jelzésül, hogy még Pallóhoz képest is lehetséges volt a szellemi színvonal zuhanása, és valaki tényleg képes volt azzal érvelni A világirodalom története ellen: gyanúsan hosszabb, mint a magyar irodalomról szóló kötet. „Kedvenc példám, hogy Szerb Antal világirodalmi kötete az többszörösen vastag, mint a magyar irodalomról szóló monográfiája. Számomra ez is szembeötlő volt már gimnazista koromban. És ez volt az ajánlott irodalom az irodalomórákhoz” – szörnyülködött ifj. Lomnici. (A múlt heti kijelentésre a 444 figyelt fel.)
Szerb harminchárom éves volt, amikor kijött a magyar irodalomról szóló könyve, és épp belépett negyvenes éveibe, amikor a világirodalomról szóló monográfia. Ifjabb Lomnici idén tölti be a negyvenet, és eddig alig csinált mást, mint politikai propagandaszövegeket mondott fel, majd különféle nyilatkozatokban döntött ostobasági világrekordokat. Már az is szomorú, hogy a neve egyazon cikkekben kerül említésre Szerb Antaléval.
Viszont olyan időket élünk sajnos, amikor nagyon is oda kell figyelnünk arra, amit a Lomnicihez hasonlók mondanak. Hiszen, ahogy Nyáry Krisztián is említette: irodalomtörténeti műveivel 2012 óta benn volt a nemzeti alaptantervben Szerb, mostanra viszont kikerült onnan. A Nemzeti Együttműködés Rendszerében, ahol Szakács támadásai alakíthatják kultúrintézetek sorsát, Takaró Mihály meglátásai pedig az irodalmi alaptantervét, sajnos a Lomnici-sejtések is kedvező kormányzati fogadtatásra találhatnak. Az már szinte mellékes is, hogy Lomnici állításával szemben, mint arra Széky János felhívta a figyelmet, a kilencvenes évek közti alaptantervben sem szerepelt Szerb.
Mindaz, amit az elmúlt években láthattunk, gyakorlatilag paródiája az egykorvolt, sértődésekkel és nagy indulatokkal terhes kultúrharcoknak. Hol van már, mikor Csoóri Sándor és Konrád György szálltak be a politikai ringbe! Vagy akár csak az, mikor az olvasásra érdemes irodalmi munkássággal bíró Döbrentei Kornél, esetleg Kertész Ákos nyilatkozott oda – megosztón, másokat elhatárolódásra késztetőn. És hol van már Németh László, Szabó Dezső vagy Tormay Cécile világa! De még akár a cikkünk elején említett Gerő András is, aki a nevetséges támadások terén felveheti a versenyt, de legalább mégis van valamiféle történészi munkássága.
Maradtak a kormánypárti tévébe behívható percemberek, akiknél a legnagyobb kultúrharcos állítás az lesz, hogy az egyik kötet hosszabb, mint a másik. Nyilván nehezen is várhatnánk tőlük, hogy ennél mélyebb viszonyt alakítsanak ki bármilyen könyvvel.
