Kérjük a sajtó munkatársait, hogy a privátszféránkat ne tegyék a politikai játszmák részévé és kiskorú gyermekeink védelmében tartózkodjanak a magánéletünkkel kapcsolatos híresztelésektől.
Ezt írta Varga Judit igazságügy-miniszter és férje közös közleményükben, miután a Blikk az állítólagos válásukról adott hírt. Amelyet egyébként se meg nem erősítettek, se meg nem cáfoltak. De ez nem is tartozik ránk, a háborítatlan magánélethez mindenkinek joga van, a házaspár kérésének nem esik nehezünkre eleget tenni. A közösségi médiát elöntő reakciók egy része kifejezetten ízléstelen; lám, ha politikai ellenfélről van szó, sok magát liberálisnak gondoló honfitársunk is hamar átlép a magánélet szentségén.
Mégis túlzás lenne Varga Juditra pusztán áldozatként tekintenünk az ügyben, amelyet érdemes elkülönítenünk attól, ami a nyilvánosságra tartozik: a számos kérdést felvető ingatlanvásárlásoktól. Még csak nem is az a probléma, hogy egy esetleges válás milyen viszonyban van azzal az értékrenddel és családképpel, amelyet a Fidesz-kormány hirdet, illetve preferál, s amelynek egyik arca a miniszter asszony. Nem ez a jó példa arra, amikor visszanyal a túlfeszített identitáspolitika fagyija. Varga Judit korábban maga hozta meg a döntést arról, hogy a családját, a magánszféráját miniszterként imázsépítés céljára használja. Egy politikusnak ma is megvan a szabadsága, hogy kijelölje a közéleti szerepvállalása és a magánélete közötti határvonalat. Antall József például már a maga korában is szimpatikus korszerűtlenséggel került bármifajta érintkezést a bulvár világával. Horn Gyula feleségét annyira ismerhettük, mint a tévénéző Columbo hadnagyét. Gyurcsány Ferenc, Rogán Antal és mások, köztük Varga Judit, egy másik utat választottak.
A boldog család esetükben nagyon is a politikai játszmák eszközévé válik: szimpátiapontokat, közéleti hasznot remél tőle az érintett közszereplő. Csakhogy a család az család, nem biodíszlet.
