A Fidesz feladta Budapestet: erre a következtetésre jutottak sokan, miután sorra derült ki vezető kormánypárti politikusokról, hogy a 2022-es választásokon nem indulnak el egyéni választókerületben a fővárosban, inkább pártjuk listáján előkelő helyet elfoglalva célozzák meg a következő parlamentet. Az atv.hu írt először arról, hogy a Hegyvidéken nem Gulyás Gergely kancelláriaminiszter lesz a kormánypárti jelölt, hanem Fürjes Balázs államtitkár, aki a kormány részéről Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felel. Aztán nyilvánosságra került, hogy sem Varga Mihály pénzügyminiszter nem indul Óbudán, sem Kocsis Máté frakcióvezető a Józsefvárost is magába foglaló választókerületben, sem Hollik István szóvivő a belvárosban. Utóbbi kivételével egyébként mindannyian nyertek a körzetükben 2018-ban.
Ha a fent idézett következtetés helytálló, a Fidesz a legtöbb budapesti körzetet nehezen vagy egyáltalán nem nyerhetőnek ítélve nem akarja vezető politikusait egy kínos kudarc lehetőségének kitenni. Ezen okoskodás alapján a vidéki Magyarország stabil támogatásával akar újabb négy évre mandátumot szerezni.
A szerencsi választás is azt mutatta, hogy elsősorban a kisebb települések szavazói segíthetnek ebben. Karácsony Gergely ettől még nem számíthat arra, hogy kikerül a kormánypropaganda célkeresztjéből; nem elsősorban azért, mert ő a főpolgármester, hanem mert kormányzati körökben potenciális miniszterelnök-jelöltként számolnak vele. Eddig is tudhattuk, hogy Budapest kemény dió a Fidesz számára, mégis némi fenntartással olvasom az olyan véleményeket, miszerint a miniszterelnök bármilyen terepet csak úgy átenged az ellenfeleinek.
Az a magyarázat is életszerű ugyanis, hogy az egyéni megméretés terhétől mentesített politikusok a következő, nehéznek ígérkező időszakban minden erejükkel a kormányzati munkára, illetve a már lényegében megkezdődött kampányra koncentrálhatnak. A teherbírásuk ugyanis a jelek szerint nem mérhető Vidnyánszky Attiláéhoz.
Ez a kis történet egy magyar sajátosságra is ráirányítja a figyelmet: bár a Fidesz által megalkotott választási rendszer a listás és egyéni mandátumok arányát az utóbbiak javára módosította, a pártlisták léte továbbra is meghatározza a politika működését. A kizárólag egyéni képviselői mandátumot ismerő brit rendszer szélsőséges példa: akinek nincs rendre megnyert választókörzete, ott senkinek számít. Mégis a kiválasztódás egészségesebb gyakorlata ez, ahol csak a terepmunka, a közvetlen választói visszajelzések világán keresztül vezet út a csúcsok felé.
Nálunk 1990 óta mindenki ezen lépcsőfokot átugorva került a miniszterelnöki székbe. Orbán Viktor az elején elindult egyéniben, ám a kudarcok után nem erőltette a dolgot. Inkább egy olyan rendszert épített ki, amelyben ő vizsgáztatja pártja lehetséges jelöltjeit, akiket aztán bármikor átvezényelhet. És úgy látszik, mifelénk nem számít politikusi erénynek a személyes kockázattal járó közvetlen megméretés vállalása.
