Biztosan sokan tudják, és sokan nem, hogy 1890-ben a II. Internacionálé küldöttei miért május 1-jét választották a munka ünnepének, s miért nem fogadták el a másik javaslatot, május első vasárnapját. A válasz egyszerű: mivel akkortájt nem vidám majálisra és sör-virsli versenyre készültek, hanem a sanyarú munkakörülmények és az alacsony bérek miatti tüntetésekre, ezt okkal-joggal nem akarták a heti pihenőnapon tartani, hanem olyankor, amikor az évek többségében munka helyett (kvázi sztrájkolva) lehet-kell felvonulni. A munkások és általában a munkavállalók jogaiért folytatott küzdelemnek annak idején tehát szerves és szimbolikus jelentőségű része volt a munkanapon való tüntetés.
Ez most arról jutott eszembe, hogy a legutóbbi kormányinfón Gulyás Gergely kifejtette, szerinte „egy zárt térben tartott Pride-dal nem lenne gond”. Ez úgy hangzik, mintha a miniszter úr szépségflastromot igyekezne biggyeszteni a kormányzat homofób sugallataira és a szélsőjobbnak tett gesztusaira, de persze is lehet, hogy csak nincs tisztában a Pride eredetével és céljaival.
Az talán közismert, hogy 60-70 esztendővel ezelőtt még számos országban büntetőjogi kategória volt a homoszexualitás, ám ahol nem, ott is gyakori volt a diszkrimináció és sok esetben a bántalmazás is. Még a hű, de nagyon demokratikus és liberális Egyesült Államokban is ez volt a helyzet, sőt: az inzultusokban gyakran a rendőrség járt élen. 1969-ben egy New York-i, a szexuális kisebbségek által látogatott bárban azonban a melegek és transzneműek szembeszálltak az esedékes rendőri zaklatással. Ezen esemény első évfordulóján rendezték meg az első Pride-felvonulást, és annak nyomán azóta számtalan országban, számtalan alkalommal. A sok ezer fős demonstrációkon az LMBT-emberek jogaira és a társadalmi elfogadásra hívták-hívják fel a figyelmet. A Pride-ok szerves része és szimbolikus jellegzetessége, hogy a résztvevők (akik nem is feltétlenül tagjai az érintett szexuális kisebbségeknek) kihívó ruházatban, extravagáns sminkekkel, hivalkodó és provokatív magatartással vonulnak végig az adott városok legforgalmasabb részein. Nyilván sokan vannak, akiknek ez nem tetszik, de sokan mások pedig egyetértésükről és szolidaritásukról biztosítják a résztvevőket és a teljes LMBT-közösséget. A megoldás rém egyszerű: ahogy én például a lehető legmesszebbre kerülöm a szilveszteri és augusztus 20-i tűzijátékokat vagy a mindenkori békemeneteket, úgy a homofóbok is távol maradhatnak azon az egy délutánon az Andrássy úttól. Mellesleg én sem leszek ott, ízlésbeli okok miatt.
Aki a Pride-ot beterelné egy sportcsarnokba, és elzárná a demonstrálókat a nyilvánosságtól, az a lényegétől fosztaná meg a rendezvényt.
Kádár Jánosra manapság nem szokás hivatkozni, de volt egy igen veretes (talán dakota eredetű?) mondata, amely szerint a „krumplileves legyen krumplileves”. Azzal talán a legelszántabb antikommunisták is egyetértenek, hogy minden legyen az, aminek lennie kell: a demokrácia – demokrácia, a sajtószabadság – sajtószabadság, a bírói függetlenség – bírói függetlenség, és a pride – pride.
A Koffeint a BLCKEST Coffee, a hazai specialty kávék szakértője támogatja.
