Szeretem én a részleteket, elveszni meg egyenesen imádok bennük, de most nagyképet fogunk nézni. Azt úgyis szeretik a kormányoldalon. Is.
A jogállamiságról lesz szó, amit ugye Brüsszel erőltet Magyarországra a térkőre költhető apanázsért cserébe. És a Fidesz (meg a KDNP) környékén most hirtelen nem tudja senki, mi az a jogállamiság. Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége idején persze tudták, szaladgáltak is a nyelveket beszélő fideszesek Brüsszelbe „feljelenteni az országot”, akarom mondani, azt követelni, hogy csináljanak már valamit a szemkilövetővel. Ott és akkor persze nem csináltak semmit vele, aztán 2010-ben a fideszesek se idehaza, de ezzel most ne firkáljuk össze a mi nagyképünket.
Vissza hát a fő kormánypárti érvhez, miszerint a jogállamiság egy nagyon szubjektív fogalom, bármit bele lehet magyarázni, nincsenek egzakt mérőszámai, ehhez kötni a források kifizetését amúgy is nettó gonoszság, meg bolsevizmus és ezek tetszőleges arányú keveréke. El kell ismerni, hogy egy csipetnyi igazság azért van a dologban, a jogállamiság valóban nem egy skálán mérhető fogalom, épp ettől olyan izgalmas kérdés ez, ettől érzi kicsit mindenki úgy, hogy ért hozzá. Kicsit olyan ez, mint a rend: annak sincs mértékegysége, az is rettentő viszonylagos, azon is mindenki mást ért.
De nem csak a hasonlóság miatt ráncigáltam ide a rend fogalmát, hanem egy közel évtizedes, magyarországi jelenség kapcsán. Akkoriban született a jogszabály, hogy az önkormányzatok saját hatáskörben dönthetnek arról, milyen feltételekhez kötik a különböző szociális segélyek kiosztását. Így aztán számos, jellemzően kormánypárti többségű testület döntött úgy, hogy az kap pénzt, akinek rendezett a portája, tisztán tartja az udvarát és az ingatlana környékén a közterületet.
Jöttek is jobbról a hivatkozások a rendteremtő New York-i polgármesterre, Rudy Guilianira, meg a „betört ablakok elméletére”. Utóbbinak a lényege – nagyon leegyszerűsítve –, hogy összefüggést von a bűnözés és az elhanyagolt környezet között azon az alapon, hogy ahol betörve marad egy ablak, ott hamarosan kő repül majd a következőbe. Vagy kigyullad a mögötte lévő lakás, stb. Egyáltalán nem volt ez rossz kezdeményezés, az más kérdés, hogy a falvak Döbrögijei pontosan úgy éltek vissza vele, mint a közmunkával, a szociális szövetkezetekkel, vagy éppen a falusi turizmusra fordítható pályázati forrásokkal. Balliberális oldalról természetesen farkast kiáltó sivalkodás fogadta mindezt, decibelre ugyanolyan hangos, ahogy most Szovjetuniózza az Európai Uniót a jogállamiság feltételéhez kötött kifizetések kapcsán a kabinet és a kezéből lakomázó propagandasajtó.
Pedig egyáltalán nem bonyolult egyik kérdés sem. Ahol kékre rohadt kiflicsücsök rohad a nappali sarkában, ott pont annyira nincs rend, mint ahogy nincs jogállam ott, ahol pártkatona a legfőbb ügyész, a jegybankelnök, az Állami Számvevőszék első embere, a médiahatóság minden döntéshozója, vagy a köztársasági elnök.
Amúgy a sor még folytatható lenne, és most nem arra gondolok, hogy voltam én már olyan nappaliban, ahol azt se tudtam megállapítani, hogy milyen színűre rohadt az odahajított kiflicsücsök. De nem is ez lényeg, hanem az, hogy akik most azt sérelmezik, hogy nem kapnak elég ellopható pénzt zsákfalvak járdáinak térkövezésére, azok lássák magukat a nagyképen.
Látják rajta magukat ugye? Hát a betört ablakokat? Nem? Tényleg nem? Pedig épp most fújja ki rajtuk a szél azt a sok-sok pénzt, amit Brüsszel küldött térkőre.
