Novák Katalin köztársasági elnök, a magyar gyermekek és családok védelmezője megkegyelmez annak az elítéltnek, aki kényszerítéshez és vesztegetéshez folyamodott, hogy eltüntesse egy pedofil bűncselekménysorozat nyomait. Ráadásul mindezt Ferenc pápa magyarországi látogatása alkalmából. Ez pontosan úgy hangzik, mint egy politikai öngyilkosság receptje. Előfordulhat, hogy a végén az is lesz belőle.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Novák Katalin ezt a politikai harakirit úgy követte el, hogy megküldték neki a selyemzsinórt. A széles nyilvánosságot nem nagyon érdeklik olyan jogi finomságok, mint hogy a köztársasági elnök a gyakorlatban az igazságügyi miniszter – akkor éppen Varga Judit – javaslatára dönt arról, kegyelmet ad-e egy-egy kérelmezőnek. Hivatalosan nem lehet tudni, mit javasolt Varga Judit, de valószínűleg kegyelmet. Az elnökök ugyanis tartani szokták magukat a miniszteri javaslathoz, az igazságügyi miniszter pedig a végén ellenjegyezi az elnök döntését, ezzel is jelezve, hogy a politikai felelősséget ő viseli érte. Összesen egy olyan esetet ismerünk, amikor nem így volt.
Novák Katalinnak ettől függetlenül megvolt a lehetősége, hogy akár a miniszter javaslata ellenére se írja alá a kegyelmi kérvényt. Egy ilyen döntés nyilván konfliktusokhoz vezetett volna, de volt rá lehetőség. Így hát egyszerre jogos, de mégsem egészen jogos, hogy kizárólag Novák Katalin felel az arcával a döntésért, és nem Varga Judittal közösen felelnek – minimum, de inkább a teljes kormánnyal együtt. Azzal a kormánnyal, amelynek nem olyan régen még Novák Katalin is tagja volt. Mint Orbán Viktor miniszterelnök nem olyan régen kijelentette, a kormány tiszteli a köztársasági elnököt. Úgy látszik, annyira azért mégsem tisztelték, hogy ne küldjék a politikai halálba.
Pillanatnyilag ugyanis úgy tűnik, hogy leginkább Novák Katalin imázsa szenved súlyos csapást. Megtörténhet akár az is, hogy a közvéleménykutatásokat látva úgy dönt a kormány, feláldozza az államfőt: utasítja, nyilván nem hivatalosan, hogy mondjon le. Mindezt előre megjósolhatta bárki, aki ismerte az ominózus kegyelmi döntés tartalmát. Számítani lehetett rá, hogy ha egyszer nyilvánosságra kerül, inkább a köztársasági elnököt sújtaná, mint a kormányt. Hiszen az államfő írta alá a kérvényt, és úgy, hogy a felépített imázsa szöges ellentétben áll a döntés szellemiségével.
Mindez azt is jelenti, hogy legkésőbb 2023 áprilisától fogva, mióta a kegyelmi kérvényt aláírta, Novák Katalin akár zsarolható is lehetett: akinek tudomása volt a kegyelmi döntésről, lehetőséget kapott rá, hogy kellemetlen perceket szerezzen az államfőnek, hiszen a döntés akkor még nem került nyilvánosságra. Novák Katalinnal kapcsolatban széles körben élt az az elképzelés, hogy gyakorlatilag kompromittálhatatlan, a szekrényében aligha lehetnek igazán veszélyes csontvázak. A kormány pedig olyan nagyon tiszteli, hogy megajándékozta eggyel. Aláaknázta az államfőt. Ő meg hagyta.