Az ember végső soron társas lény. A karantén ismét bebizonyította ezt számunkra, így nem is meglepő, hogy a korlátozások elmúltával annyian sietnek kávézni, sörözni, barátokkal találkozni. Nagyobb rendezvényekre még nem számíthatunk, de kisebb házibulik nyilván akadnak már szép számmal. Mert legyen valaki bármennyire is visszahúzódó, divatos szóval introvertált, mások társaságára, a közös kikapcsolódásra neki is elemi szüksége van. Ilyenkor összejövünk, beszélgetünk, iszogatunk, zenét hallgatunk – ki hogyan érzi jól magát.
Akadnak viszont, akiknek ilyenkor sajnos csak az számít, hogy ők kiválóan szórakozzanak. Nem hajlandóak más zenét elindítani, csak amit ők szeretnek. Megjegyzéseket tesznek a másik jelen nem lévő barátnőjére. Majd kipécézik azt, akit a társaságban kevésbé népszerűnek gondolnak, és az este jó részében őt sorozzák mindenféle gyenge beszólásokkal. Végül már azt is elhiszik, hogy ezt az egészet a kiszemelt áldozat is jópofának tartja.
A hasonló kínos bulikból viszont legalább haza lehet menni. Nagyobb baj, amikor egy ország kormánya is hasonló, kellemetlenkedő figurákból áll, és ők ennek jegyében kezdik alakítgatni a törvényeket. Mindezt egy sajátos demokráciafelfogás jegyében, aminek lényege: amit a többség elfogad, vagy legalábbis nem különösebben foglalkozik vele, az már rendben is van. Hogy egy jogállamban a kisebbségek helyzetének nehezítése sincs rendben? Ugyan, ingatnák a fejüket a fideszesek: hiszen ők megmondták, hogy nem kérnek a liberális demokráciából.
Most épp a transzneműek vannak napirenden, konkrétabban az ő hivatalos nemváltoztatáshoz való joguk ellehetetlenítése. Ami, láthattuk, különösen fontos volt a kormánynak, főképp a KDNP-nek veszélyhelyzet idején is. Miközben Orbán Viktor rendre azzal rázza le a nyugati jogállamiság-féltőket, hogy neki most nincs ideje, addig a Parlament kormánypárti többsége azzal foglalja el magát, hogy egy kisebbséget igyekszik ellehetetleníteni. Azaz, legyünk pontosabbak: ugyanolyan magyar állampolgárokat, amilyenek mindannyian vagyunk. Mindezt akkor, amikor minden csatornán azt hirdetik: egyetlen magyar sincs egyedül.
Láthatóan a kormányban is úgy tekintenek minderre, mint a fentebb bemutatott bulibárók mások piszkálására. Puszta szórakozásként. Hiszen látják jól, hogy akit kiszúrtak maguknak, annak alig van bármiféle érdekérvényesítő képessége, tömegek biztos nem fognak kiállni mellette. Esetleg, mert ők is furcsán néznek rá, vagy ha nincs is bajuk vele, azért különösen nem érdekli őket az egész. Legalábbis nagyhangú barátunk ebből indul ki. Mert jó esetben egy társaságban mégis csak többségében vannak a jóérzésű emberek, akik nem attól érzik jól magukat, hogy valakinek elrontják a buliját. Sőt, attól kifejezetten rosszul érzik magukat ők is.
Épp elég megszólalást hallhattunk már a témában, hogy tudjuk: mindezzel csak az érintetteknek lesz rosszabb. Mert ki az, aki jól jár azzal, hogy a transzneműek az irataikat nem tudják módosíttatni? Ettől még a jövőben sem fognak a születési nemüknek megfelelően élni. A legtöbben nem is fogják tudni róluk, hogy nem férfiként/nőként születtek. Viszont állásinterjúnál, hivatali ügyintézésénél és egyéb alkalmakkor tovább nehezítheti mindez az amúgy sem könnyű mindennapjaikat. Ráadásul nem is csak a transzneműekről van szó, de például a hermafroditákról is (újabb szóval interszexuálisok, de beszéltem már olyan érintettel, aki nem kért a polkorrekt kifejezésből). Azokról, akik eleve mindkét nem sajátosságaival születnek, és sokszor csak később dől el, miként fogják leélni az életüket. Velük mi lesz? Kinek jó az egész? És milyen politikusok azok, akik abban élik ki magukat, hogy magyar állampolgárok életét nehezítik tovább, és érik el, hogy sokan közülük külföldre meneküljenek inkább? Ha már a járvány ügyében annyi szó esik felelősségvállalásról, mondjuk ki: ennek sincs semmi köze a felelős viselkedéshez. Csak gyerekes önszórakoztatás mindez, ideológiai gumicsont, miközben nagyon is létező emberek helyzetét nehezítik vele.
